Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Emlékezzünk egy tiszta lelkű ügyvédre

Lakatos Pál: "Amikor bajban voltam, amikor bírósággal nyomorgattak, amikor már egyetlen ügyvéd sem akart mellém állni, egyszer csak jelentkezett egy jogtudós Siófokról, s azt mondta segítek. Fizetségként nem kérek mást, csak az útiköltséget, mondta a telefonba.
És Lémann György ügyvéd jött, segített.
Verekedett értem.
Mellém állt, már nem voltam egyedül.
Mint ahogy szolgálta a kisemmizett devizahiteleseket is.
"Volt úgy, hogy párhuzamosan több ezer pert vitt, jó néhányszor már a hajnali órákban az irodája előtt ültek az ország távoli feléből érkező reménykedők…"
Ez év augusztus 3-án a károsultak az elhunyt dr. Lémann Györgyre emlékeztek. Siófoki háza falán, a kisemmizettek, összegyűjtött forintjaikból emléktáblát avattak, az őket szolgáló ügyvédre emlékezve.
Az ott felszólalt dr. Ravasz Lászlót, egykori ügyvédet, az adóskamara vezetőjét idézem: „Ha örökké kisembereként élünk, meghunyászkodunk, eleget próbálunk tenni a hatalomnak, akkor tudunk-e nyugodt, teljes életet élni?"
S válaszolt is az általa feltett kérdésre: „Léhmann György élete, munkássága maga a válasz: nem, teljes életet akkor élhetünk, ha kiállunk a magunk és a mások igazáért, ha harcolunk érte, ha küzdünk azokért az embertársainkért, akik segítségre szorulnak, mert nem tudják magukat megvédeni a politikai, pénzügyi, vagy bírói hatalommal szemben. Léhmann ügyvéd emlékének akkor adózunk megfelelően, ha azon az úton haladunk, amit kijelölt a számunkra. És ha megpróbáljuk sikerre vinni azt a „háborút”, amit elkezdett a devizaadósokért. Senki se adja fel, valósítsuk meg Léhmann György álmát, és számoljuk fel ezt a magyar kataklizmát!”
Élete utolsó időszakában is kitartott a benne bízók mellett.
Betegen is Debrecenbe készült, mert egy adósnak árverezték a házát, s neki ott kell lennie. Nem hagyhatja őt cserben.
Gyuri! Köszönöm, köszönjük! Nyugodj békében!"
 
Csatlakozom Lakatos Pálhoz: Ilyen ügyvéd Magyarországon talán nincs is még egy! Ő volt a szegények, a kiszolgáltatottak, a védtelenek ügyvédje. Neki nem számított a pénz, csak az, hogy segíthessen.
Áldja meg a Jó Isten haló porában is!
 
 
 
 
 
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1