Nem álmodtam, ébren voltam, nyitott szemmel álmodoztam.
Leveleken surranó vízcsepp voltam, hegyoldalról leomoltam. 
Előbb csak én voltam, mikor a levélről elindultam, de mikor megtorpantam,
hátulról egy másik csepp belém rohant, s odébb lökött onnan. 
 
Majd újabb csepp jött és így haladtunk sorban, kígyóztunk a bomló avarban. 
Minden csepp részem lett nyomban, s én az egész része voltam.
Ím már kis patak voltam, követ, fát nyaldostam, a könnyű erdei földet lassan föloldtam. 
Hanem egyre több ér kúszott már nyomomban, s én csak robogtam, ropogtam. 

Már kisebb köveket is hordtam, ágakat, gallyakat toltam, sebesen araszoltam.
Én, a kis csepp, ki elindultam, erecskévé dagadtam, s megállíthatatlanul folytam, folytam,
mígnem egy erdei patakba torkolltam... s úgy tűnt, megholtam, halva sodródtam. 
A tetszhalálból hamar föltámadtam, s tán' sosem voltam jobban,
a sebes vízben boldogsággal telve föloldódtam, s már patakként osontam.

A hegy minden vízcseppjének otthonává váltam, többet már sosem álltam.
Követ görgettem, sziklát koptattam, mi utamba állt, könnyedén elhordtam.
Észre sem vettem, s már egy folyóban voltam, majd egy folyamban sodródtam, 
s mire föleszméltem, már a tenger része voltam. Nem folytam tovább,
boldogan szétoszlottam, eztán sós tengerrel áramlottam. 

Északon a mélybe fordultam, majd a hidegben délebbre kúsztam, 
itt fejem kidugtam, s a nap melegén süttettem magam.
A napmelegtől emelkedni kezdtem s óceán testemtől ismét búcsút vettem.
A kéklő ég fehér köntösévé lettem, habkönnyű testtel szálltam a fellegekben,
s éreztem, a Teremtő újra életre kelti lelkem.  

Tenger felől csendesen örvénylettem, mígnem szárazföld fölé értem. 
Hegyek felett emelkedtem, síkságokra ereszkedtem, végül a Kárpátok 
karjain is átkeltem, és itt új hazára lelt lelkem.
 
Édes esőként a földre estem, milliárdnyi darabra hullott testem. 
Ereszeken szépen csepegtem, minden élőnek éltetője lettem,
mikor az ereszről egy palackba kerültem. Palackból pohárba,
pohárból szájba, s megtörtént, mit álmodni sem mertem... végezetül emberré lettem. 

Én, a kis esőcsepp álmodok most, s csak remélem, hogy ez az Ember,
kiben új életre keltem, nem feled el engem. Tudja, mert tudnia kell, hogy szabadnak születtem!
Tudja, hogy míg emberré lettem, megannyi formát megéltem... s tudom, mit ő még nem,
hogy mi van fenn az égben. Elmondom majd neki, elmondom, mint régen,
ha gyermekké válik és újra kész hinni a mesékben.  

Elmesélem  majd, hogy volt egy esőcsepp, ki e földre leesett...
sziklát koptatott, köveket görgetett... ez a csepp hegyeket mozgatott meg.
Elmesélem, miként lett egyetlen cseppből megállíthatatlan víztömeg, 
mely nem kérdezett, nem tervezett... csupán tette, miért e földre született, táplálta az életet. 

Ember, e csepp ott van benned, s te ott vagy miden cseppben...
tengerré válhatsz ha fölébreszted a reményt az emberekben!
 

-Csillagosi-

forrás: http://faluhelyen.blogspot.hu/search?updated-min=2012-01-01T00:00:00%2B0...