„Biztosan csak tapintással is megvizsgál, nyugtatom magam. Biztos megint csak véletlenül ért úgy a combomhoz” – írta Péterfy-Novák Éva, A nőgyógyász című novellájában. Mások számára viszont ez nem irodalom, hanem a valóság. Az írásra érkezett reakciók között jellemző volt a hitetlenkedés, az áldozathibáztatás és a kérdés: „de miért hagyta?”. Szerzőnk annak járt utána, hogy mennyire létező jelenség ez az alá-fölérendeltségi viszonyban (például orvos, pedagógus által) elkövetett zaklatás. Nem volt könnyű dolga, mert a statisztikák hiányosak, a szervezetek pedig nem igazán beszélnek róla. Ahogy az áldozatok is nehezen. Zimre Zsuzsa írása – ezúttal nem irodalom. 

–

Elképzelhetetlennek tűnik? Igen. Megtörténik? Igen

Ha csak a statisztikánál maradunk, akkor 2013 és 2016 között a szakorvosok által elkövetett zaklatások* száma mindössze hét, azaz hetes darab volt. Ez valóban nem túl magas. Ám ha abból indulunk ki, hogy a szexuális abúzusok esetén mekkora a látencia, vagyis a rejtve maradás aránya, akkor szakemberek szerint a valódi szám ennek sokszorosa lehet. Egyébként pedig az ilyen esetekből már egy is túl sok. 

De vajon miért nem beszélnek az áldozatok? Miért nem tesznek feljelentést?

2014-ben az RTL Klub három nőről számolt be, akiket egy főorvos zaklatott. A nők feljelentést tettek, ám a vizsgálatot a rendőrség lezárta. Az orvos viszont bírósághoz fordult személyiségi jogok megsértése miatt. Az eset évekig húzódott, végül a bíróság elutasította az orvos keresetét, és egyben kimondta, hogy az esetek megtörténtek.

A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága is kivizsgálta az esetet, és hat havi felfüggesztéssel sújtotta az orvost. Vagyis úgy döntöttek, hogy az illető fél év után visszamehet dolgozni. Megkerestük a MOK-ot azzal kapcsolatban, hogy hány hasonló ügyük volt az elmúlt 15 évben, de közlésük szerint:

„Folyamatban lévő vagy lezárt etikai ügyekben tájékoztatást a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága nem tud nyújtani. Az általános kérdésekkel kapcsolatban pedig nem rendelkeznek érdemi információval.”

A dolog azért is érdekes, mert ugyan kinek kellene tudnia ezekről az esetekről, ha nem a kamarának.

Biztosan én éreztem rosszul...

„A vizsgálat során az ujját mozgatta az orvos a hüvelyemben. Először el sem hittem, ám újra megtörtént. Otthon elmeséltem a családnak, akik szintén kétkedve fogadták a történetet, meggyőztek róla, hogy rosszul éreztem. Visszamentem az orvoshoz, ahol ismét ugyanaz történt. Többet persze nem mentem hozzá, ám feljelentést sem tettem.”

– írta nekünk olvasónk Péterfy-Novák cikkének megjelenése után. 

Spronz Júlia, a Patent Egyesület szóvivője is arról beszélt a WMN-nek, hogy a fent említett, az RTL Klub által is bemutatott zaklatási ügy nemcsak három nő története, hanem náluk jóval több érintett lehet. Az eset során az is kiderült, hogy évekkel korábban egy másik fiatal nő a betegjogi képviselőhöz fordult, és ugyanerre az orvosra tett panaszt. „Ettől eltekintve is szoktak időnként ilyen jellegű megkereséseink lenni, de nagyon ritkán. Nagyságrendileg évente egy megkeresésről beszélhetünk. Ezek mind ugyanolyan jellegűek: orvosi vizsgálat égisze alatt az orvos túllépte a határokat, indokolatlan érintések, simogatások, masszírozás, szélsőséges esetben nemi erőszak. Az is megfigyelhető, hogy amikor egy-egy ügy nyilvánosságra kerül, akkor megugranak a bejelentések hasonló esetekről” – mondja Spronz Júlia.

A magyar nők hallgatnak

A zaklatás 2008 óta úgynevezett magánindítványra büntetendő cselekmény, ami annyit jelent, hogy az áldozatnak kell feljelentést tennie 30 napon belül. A büntetési tétel akár három év szabadságvesztés is lehet, ha a sértett „jelenlegi vagy volt házastárs, élettárs, az elkövető nevelése, gondozása, felügyelete vagy gyógykezelése alatt álló személy, illetve hatalmi vagy befolyási helyzettel visszaélve követik el.”  Sajnos a látencia ebben az esetben igen nagy, az Európai Alapjogi Ügynökség felmérése szerint fenyegető zaklatás a felnőtt magyar nők 12 százalékát érinti, viszont a rendőrség ennek mindössze 15 százalékáról szerez tudomást (szemben az Európai Unió 26 százalékos kiderülési átlagával).

Ezt támasztja alá Spronz Júlia is, aki szerint két oka van annak, hogy ilyen magas a látencia ezekben az ügyekben. Az egyik az alacsony fokú tudatosság, vagyis: sokan nem fogják föl, hogy ami velük történik, az zaklatás, és a törvény is bünteti. A másik pedig a nők elleni erőszakos esetek ​kapcsán létező áldozathibáztató jogalkalmazói attitűd elrettentő ereje. Tehát: ha tudja is valaki, hogy ami történt, az bűncselekmény, akkor sem tesz semmit, mert nem bízik abban, hogy a bíróságon hinnének neki, vagy nem épp őt hibáztatnák.

A Patent senkit nem beszél le-, sem pedig rá az eljárás lefolytatására, de úgy látja, hogy az a tisztességes, ha elmondja, mire lehet számítani. „Ennek meghallgatása után a legtöbb nő sajnos úgy dönt, hogy inkább bele sem kezd a procedúrába.

A konkrét ügyek kapcsán rendkívül változó hatósági reakciókat láttunk, ez leginkább az eljáró ügyintézők személyes hozzáállásától függött.

Ha egy témában a jogalkalmazók nem kapnak képzést, akkor általában a saját szubjektív véleményüket fogják belevinni a szakmai munkájukba is. Amit láttunk, hogy a rendőrnyomozó és a betegjogi képviselő empatikusan lépett fel, mégsem lett a bejelentéseknek, feljelentéseknek eredménye, mivel nem tudták bizonyítani a visszaélést.”

Az Európai Alapjogi Ügynökség felmérése  szerint a 15 évnél idősebb magyar nők három százalékát érte már szexuális abúzus, méghozzá nem a partnerük részéről. A nők 42 százalékát érintette a szexuális zaklatás valamely formája.

A gyerekek is...

Önámítás lenne azt hinni, hogy csak felnőttekkel fordulnak elő ilyen történetek, ráadásul a kiskorúak még kevésbé jogtudatosak, könnyebben megfélemlíthetők, maguk is elbizonytalanodnak, és szükségük van egy megbízható nagykorúra, akire számíthatnak.

Spronz Júlia a munkája közben még nem találkozott ilyen történettel, de ő maga átélt hasonlót 16 éves korában. A fogorvosa környékezte meg, benyúlt a szoknyája alá, és a combját simogatta kezelés közben. „Eszembe nem jutott ügyet csinálni belőle...” – tette hozzá.

Talán meglepő, de semmilyen jogszabály nem rendelkezik a vizsgálatokon kötelezően résztvevő egészségügyi dolgozók számáról. Ha ugyanis legalább két fő volna kötelezően jelen a vizsgálatok során, jóval kisebb esélye lehetne a helyzettel való visszaélésnek.

Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Igen, ez a nagy kérdés. A Patent Egyesület nem szeret általános tanácsot, tippeket adni, mert, ahogy mondják, ami az egyik esetben hasznos, az a másiknál kifejezetten káros és veszélyes lehet. Szerintük, „ami mindenképp jól sül el, ha az áldozat maga gondoskodik a bizonyítékok gyűjtésről, mert azt senki nem fogja helyette elvégezni. Legtöbbször eredményes a leleplezés, tehát transzparenssé, láthatóvá tenni a visszaélést, azaz hangosan rászólni, felszólítani, hogy hagyja abba a tapogatást, rákérdezni, hogy valóban szükséges-e a csiklómasszírozás, mellsimogatás, bugyi levétel az egészen más típusú vizsgálathoz.”

Ad absurdum eredményes lehet valamilyen jogi eljárás indítása is, mint a fenti nőgyógyásszal kapcsolatos esetben. Feljelentés tehető például zaklatás, szeméremsértés, személyes adattal visszaélés, szexuális kényszerítés, erőszak és visszaélés miatt, etikai eljárást kezdeményezhető az orvosi kamaránál, a betegjogi képviselőnél bejelentést-, a fenntartónál panaszt lehet tenni.

Ami ezt meggátolhatja, az gyakran az áldozat kishitűsége.

Ugyanis a belső bizonytalanság az egyik legfontosabb jellemzője az ilyen ügyeknek. Az érintettek gyakran nem tudják eldönteni, hogy amit átéltek, az visszaélés, zaklatás volt-e... vagy csak túlérzékenység, túlreagálás.

Spronz Júlia fontosnak tartja elmondani, hogy az érintetteknek érdemes ilyenkor a zsigeri érzéseikre hallgatniuk; tehát ha valaki úgy érzi, hogy valami nem stimmelt, akkor nagy valószínűséggel zaklatás történt.

Zaklatás alá-fölé rendeltségi viszonylatban

Zaklatás nem csupán orvosok részéről fordul elő, hasonlóan kiszolgáltatott helyzet a tanár-diák viszony is. Ezt járja körül Varga Gizella Anna kiállítása (Nem oké! – Szexuális visszaélés a felsőoktatásban), amely egyben a diplomamunkája is. A felsőoktatási intézményekben előforduló szexuális visszaélések, legfőképp tanár-diák viszonylatban jellemzőek. Varga munkája saját tapasztalaton alapul, de a grafikus számos történetet gyűjtött össze másoktól is – írja a 24.hu, akik egy kerekasztal-beszélgetésen elemezték, milyen visszaélések fordulnak elő az egyetemek, és jelen esetben az egyik legnagyobb, az ELTE falain belül. 

Az egyetem ugyanis azután kapott észbe, hogy az évek során több botrány is kirobbant az ott történtek kapcsán. Melynek hatására létrehoztak egy e-mail címet, ahová a bejelentéseket várják, illetve ezzel párhuzamosan elkészítették az első magyar reprezentatív felmérést, melyre 1500 diák válaszolt. Ennek részletes eredményét még nem hozták nyilvánosságra, ám néhány információt már lehet tudni róla.

A kutatásból kiderült, hogy az áldozatok soha senkinek nem jelentették, ha szexuális jellegű visszaélést tapasztaltak. Minden esetben a zaklatott hagyta ott az egyetemet, nem pedig a zaklató. Ami különösen meglepő, ahogyan az ELTE közalkalmazotti kara fogadta az eredményeket: az oktatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi a helyzet azzal, ha egy diák bosszúból vádolja meg őket zaklatással. A kutatásban megjelent a csoportidentitás kérdése is, vagyis: az áldozatok úgy érzik, hogy a csoportra hoznak szégyent, ha bejelentést tesznek. A megoldás a prevenció, és a hallgatók, valamint az oktatók képzése lenne, illetve az olyan helyzetek kialakulásának megelőzése, ahol zaklatás létrejöhet; például az, hogy az oktató ne vizsgáztathasson egyedül.

Szerencsére nincs szó arról, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyban tömegével történnének visszaélések, ám a jelenség igenis létezik, és pont azért fontos foglalkozni vele, mert ez az, amiről mindenki mélyen hallgat. 

Zimre Zsuzsa

 

*A szexuális zaklatás fogalma:
„Magában foglalja az olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedést, mint például a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat és a biztonságérzet megrendüléséhez vezethet; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül – írja a NANE.