Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

EU-csúcs - Von der Leyen: az uniós költségvetésnek elegendő mozgásteret kell biztosítania a jövőbeli válságok kezelésére

   Az EU következő többéves pénzügyi keretének (MFF) elegendő mozgásteret kell biztosítania ahhoz, hogy a közösség reagálni tudjon az előre nem látható válságokra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-csúcsot lezáró pénteki sajtótájékoztatóján.
   Von der Leyen bírálta, hogy a jelenlegi tárgyalási keret - az ír soros elnökség javaslata - a költségvetési rugalmasság mintegy 50 százalékos csökkentését irányozza elő a mostani szinthez képest.

   "Ez a javaslat egyfajta kényszerzubbonyba zárna bennünket, mert a költségvetés 99,5 százalékát már most rögzítenénk lényegében a következő tíz évre" - fogalmazott.
   A versenyképességről szólva Von der Leyen kiemelte, hogy az európai háztartások és vállalatok súlyos árat fizetnek a kontinensen kívüli konfliktusokért. Közlése szerint a közel-keleti háború kezdete óta 106 milliárd euróval emelkedett az importált fosszilis energiahordozók költsége, mert a földgáz ára február vége óta mintegy 140 százalékkal nőtt, a dízelé pedig megduplázódott.
   Elmondta, hogy a rövid távú intézkedések részeként a következő négy hónapban a Nemzetközi Energiaügynökség koordinálásával 100 millió hordó kőolajat és dízelt szabadítanak fel a tartalékokból. Emellett meghosszabbítják és kibővítik az ideiglenes állami támogatási keretet, egy évvel elhalasztják a metánrendelet végrehajtását, valamint intézkedéseket készítenek elő az európai finomítói kapacitások bővítésére és a közös energiabeszerzés erősítésére.
   Hosszabb távon az importált fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentését, a megújuló és a nukleáris energia térnyerését, valamint az elektromos hálózatok fejlesztését nevezte kulcsfontosságúnak.
   Az EU és Kína kereskedelmi kapcsolatairól szólva a bizottsági elnök fenntarthatatlannak nevezte a kereskedelmi egyensúlytalanságokat. Közölte, hogy 2025-ben az unió Kínával szembeni kereskedelmi hiánya napi egymilliárd eurót tett ki, és az idén további romlás várható.
   Hangsúlyozta, hogy a párbeszéd eredményeként Peking elfogadta az EU hibrid járművekre vonatkozó védintézkedéseit. Emlékeztetett arra, hogy az unió korábban kiegyenlítő vámokat vezetett be a támogatott kínai elektromos autókra, ezt követően azonban jelentősen megugrott a kínai járművek európai értékesítése. Közölte, hogy az EU a meglévő kereskedelemvédelmi eszközök alkalmazása mellett új mechanizmust is kidolgoz, amely lehetővé teszi a gyors fellépést az egységes piacon kialakuló súlyos egyensúlytalanságok esetén.
   Bejelentette, hogy decemberben új kezdeményezést mutatnak be, amely a vállalatok beszállítói függőségének csökkentését szolgálja. Emellett olyan új mechanizmusokat is kidolgoznak, amelyek lehetővé teszik a gyors uniós fellépést a tagállamokat érő gazdasági kényszerintézkedésekkel szemben, szükség esetén az egységes piachoz való hozzáférés korlátozásával.
   A bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy a tagállami vezetők között széles körű egyetértés mutatkozott a Kínával fennálló kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozásának szükségességéről.
   Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Von der Leyen közölte, hogy az EU felgyorsítja Ukrajna védelmi támogatását. Az országot támogató hitelprogram védelmi keretéből eddig közel 16 milliárd eurót folyósítottak, az év végéig pedig további 17 milliárd eurót bocsáthatnak rendelkezésre, amennyiben Kijev végrehajtja a szükséges reformokat.
   Hangsúlyozta, hogy jelenleg az Európai Unió és tagállamai biztosítják az Ukrajnának nyújtott külső támogatások 80 százalékát. Figyelmeztetett arra, hogy a háború elhúzódásával az ország finanszírozási igényei tovább növekednek, ezért más nemzetközi partnerek fokozottabb szerepvállalására is szükség van.
   Mint mondta Ukrajna 2027-ben további 70 milliárd eurós finanszírozási hiánnyal néz szembe. Hangsúlyozta, hogy a 2026-os finanszírozási hiányt sikerült fedezni, a 2027-re várható 70 milliárd eurós hiányra azonban még megoldást kell találni.
   A migrációval kapcsolatban a bizottság elnöke közölte: vészhelyzeti reagálási mechanizmust javasol az unió külső határain kialakuló migrációs válsághelyzetek kezelésére. Kiemelte, hogy az utóbbi években állami és nem állami szereplők szándékosan idéztek elő hirtelen, tömeges migrációs mozgásokat azzal a céllal, hogy túlterheljék a hatóságokat és megosszák Európát. Az év vége előtt előterjesztendő új keretrendszer lehetővé tenné, hogy a tagállamok gyorsan reagáljanak az ilyen fenyegetésekre.

Forrás: MTI

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1