2012-10-27 Echo Tv
Nagyon fontos, hogy a magyar közvéleményt tájékoztassuk azokról az információkról, amiket tudunk Bajnai Gordonról - jelentette ki az Echo Tv Korrektúra című műsorában Fricz Tamás politológus, utalva az elhíresült Hajdú-Bét-ügyre.
A műsorban Pesty László, a Pesty fekete Doboz főszerkesztője emlékeztetett: évekkel ezelőtt készített egy filmet Bajnai Gordonról, ami arról szólt, hogy a Wallis Zrt., melynek Bajnai az első számú vezetője volt, tulajdonolt egy Hajdú-Bét nevű vállalatot, amely nem fizette ki a libatenyésztő beszállítókat, és ezek közül nem egy és nem kettő, öngyilkos lett, más pedig különféle betegségek kapcsán belehalt a csődbe.
A Budai Központi Kerületi Bíróság tavaly novemberben bűnösnek mondta ki Pesty Lászlót, és rágalmazás miatt egy év próbára bocsátotta, a Fővárosi Törvényszék azonban ezt az ítéletet tavasszal hatályon kívül helyezte. Pesty László a tárgyaláson azt mondta: ok-okozati összefüggést véltek felfedezni a Wallis vezetője és az öngyilkosságok közt, mely véleményt a riportalanyok fogalmaztak meg, és e véleményt ismételte meg.
Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott pénteki interjúban a múltját és hitelességét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy tiszta a lelkiismerete a politikusi múltját és a magánszférában eltöltött éveit illetően is. Állítása szerint mindig a törvények szerint járt el, amit soha senki nem tudott érdemben megkérdőjelezni. "Mivel a közéleti szerepvállalásomat nem sikerült törvénytelenséggel összekapcsolni, az üzletemberi múltam felé fordulnak. Minden egyes ilyen ügyben jogerősen pert nyertem" - tette hozzá a volt miniszterelnök.
Erre reagálva Pesty László újságíró kijelentette: valótlan az állítás. A Pesty Fekete Doboz főszerkesztője felidézte: a Hajd-Bét esetéről készült filmjét országszerte vetítették, és az egyik vidéki kábeltévé az egyik vetítés előtt interjút készített, amikor is azt a kijelentést tette, hogy Bajnai Gordon tevékenysége ok-okozati összefüggésben van az emberek halálával. Az újságíró felhívta rá a figyelmet, hogy a Bajnai kontra Pesty-perben másodfokon megsemmisítették a elsőfokú döntést, és decemberben lesz a folytatás.
"Nem igaz, hogy ő jogerősen minden pert megnyert" - szögezte le Pesty László.
Erre reagálva Bayer Zsolt műsorvezető hozzátette: egy morális felvetésre azt a választ adni, hogy megnyerte a pereket, az semmi egyebet nem jelent, mint azt, hogy morálisan ő is tudja: súlyosan vétkes mindezen ügyekben, de legalább be tud takarózni a joggal.
Fricz Tamás politológus az Echo Tv műsorában azt a kérdést tette fel, hogy vajon egy morálisan teljesen érzéketlen ember vajon lehet-e az ország miniszterelnöke. Hozzátette: Nagyon fontos, hogy a magyar közvéleményt tájékoztassuk azokról az információkról, amiket tudunk Bajnai Gordonról
Bajnai Gordon egyébként az őt ért kritikákkal kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta, hogy a hazugságok hatékonyak, megragadnak az emberek fejében."Ezzel együtt kell élni, így működik a karaktergyilkosság" - fűzte hozzá.
Ide kattintva megtekinthető a Korrektúra című műsor
Hajdú-Bét - Tolvajok ideje (Pesty Fekete doboz)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges