Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Fejenként 5 millióval emelte Matolcsy az államtitkárok fizetését

Szerző: Nagy Ágnes
Forrás: Pénzcentrum
 
Míg a bruttó 100 ezer forintot keresők három év alatt több mint 290 ezer forintot veszítenek, addig az 1 millió forintot keresők ugyanennyi idő alatt közel 5 millió forintot nyernek az egykulcsos adó következményeként - derül ki a penzcentrum.hu cikkéből.

A lap szerint a bruttó 100 ezer forintos fizetéssel rendelkezők 2011-ben havi 2230, idén és jövőre pedig 11 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza, mint 2010-ben, vagyis három év alatt összességében több mint 290 ezer forintot veszítenek, akiknek időközben nem emelkedett a fizetésük.

Ahhoz, hogy az érintettek zsebében ugyanannyi maradjon, mint 2010-ben, tavaly csaknem 4, az idén pedig további 13,5%-kal kellett emelni a bruttó keresetüket.

Bruttó 300 ezer forintnál jön az öröm

Mint a cikkből kiderül, legalább 294 ezer forintos kereset kellett ahhoz, hogy 2011-ben béremelés nélkül ugyanannyi pénz maradjon a borítékban, mint 2010-ben. Az érintett munkavállalónak egyáltalán nem kell emelni a fizetését ahhoz, hogy 2012-ben és 2013-ban is növekedjen a nettó bére.

Idén havonta 5800, jövőre pedig már 9800 forinttal több marad az érintettek zsebében anélkül, hogy bármennyivel is többet dolgoztak volna, illetve a munkáltatójuk emelte volna a fizetésüket.

Ők nyernek majdnem 1 milliót három év alatt

Ha a példában szereplő bruttó 294 ezer forintot 2010 óta minden évben csak az infláció környéki 5%-kal emeli a munkáltató, akkor 2011-ben havonta 9 ezer, 2012-ben 24 ezer, 2013-ban pedig 40 ezer forinttal több maradt a munkavállalónál. Ez azt jelenti, hogy három év alatt 876 ezer forintot kerestek az érintettek az egykulcsos adórendszeren.

Bruttó 1 milliónál a nyereség 5-7 millió forint

Akinek 2010-ben bruttó 1 millió forint volt a jövedelme, annak a következő három évben béremelés nélkül is havonta több mint 132 ezer forinttal nőtt, illetve nő a nettó fizetése. Ez azt jelenti, hogy három év alatt 4 millió 750 ezer forintot kaszál az egykulcsos adórendszerrel. Ha évente csak 5%-kal nő a bruttó bére, akkor több mint 7 millió forinttal gazdagodik 2010 és 2013 között. Bruttó 1 millió forint körüli fizetést kapnak például kormány államtitkárai. Bérük egészen pontosan havi bruttó 997 200 forint.

Még jobban örülhetnek azok, akik bruttó 2 millió forintot keresnek havonta. Ők ugyanis három év alatt több mint 11 millió forintot nyernek az adórendszeren, anélkül, hogy egy fillérrel is emelkedne a fizetésük.

A leggazdagabb 202 millió keresett az egykulcsos adóval

Tavaly évi bruttó 1 milliárd forintot keresett a legnagyobb összevont jövedelmet bevalló adózó. Ebből 202 millió forinttal több maradt a zsebében, mintha a 2010-es adózási szabályok maradtak volna életben.

Rovatok: 
Életmód
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1