A klímaváltozás már nem a távoli jövő problémája, hanem a gazdálkodás mindennapi feltételeit alakító tényező – erről beszélgetett nemrégiben Könczei Csaba parlamenti képviselő, Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára, valamint Miklós Ervin agrárdigitalizációs szakértő. A beszélgetést Nagy Viktor, a MAGOSZ szakmai titkára moderálta.

Cseh Tibor András kiemelte: mérések szerint a következő két-három évtizedben a térség időjárása egyre inkább a mai mediterrán államok – például Olaszország vagy Törökország – klímájához fog hasonlítani. Ez a felmelegedés a szántóföldeken is azonnali lépésekre kényszeríti a termelőket. Míg az Alföldön öntözőrendszer nélkül a kukorica már kifejezetten kockázatos vállalkozás, addig Székelyföldön olyan növényi kultúrák nyernek teret, amelyeket korábban alig ismertek a környéken.

Könczei Csaba mindezt Kovászna megyei példán keresztül megerősítve rámutatott, Háromszéken az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult a vetésszerkezet: visszaszorult a cukorrépa és csökkent a burgonya termőterülete, miközben megjelent, majd egyre nagyobb teret nyert a kukorica, a repce és a napraforgó. Beszédes adatként említette, hogy a napraforgó vetésterülete egyetlen év alatt mintegy 300 hektárról 2200 hektárra ugrott Háromszéken. Szerinte azok a gazdák kerülhetnek lépéselőnybe, akik időben felismerik a változást, és ehhez igazítják a termelést.

A klímaváltozás következtében azonban nemcsak azt kell eldönteni, hogy mit érdemes termelni, hanem azt is, hogy egyáltalán megtermelhető-e az adott növény. Miklós Ervin egy Háromszékre készült szakmai tanulmány eredményét idézte, amely szerint öntözés nélkül átlagosan 55 százalékos terméskieséssel lehet számolni a burgonyatermesztésben. Ez azt jelenti, hogy a hagyományosan a pityóka hazájaként számontartott térségekben öntözés nélkül a burgonyatermesztés hosszú távon fenntarthatatlanná válik, és komoly anyagi kockázatot jelent a termelők számára.

A víz kérdésében már nem lehet pusztán az öntözőrendszerek kiépítéséről beszélni. A lehulló csapadék helyben tartása, a víztárolás és a víz megfelelő időben történő felhasználása egyaránt létfontosságú. Könczei Csaba szerint Háromszéken olyan közép távú vízgazdálkodási megoldásokon dolgoznak, amelyek a lefolyó vizeket felfogná, megtartaná, majd szükség esetén a mezőgazdasági területekre juttatná vissza. Ehhez a korábbi gátépítési terveket és a jelenlegi szakmai kutatásokat ötvözve olyan átfogó fejlesztési tervet kell letenni a döntéshozók és beruházók asztalára, amely szakmailag megalapozott kiindulópontot jelenthet.

A vízgazdálkodásban a digitalizáció szerepe is felértékelődik. Miklós Ervin szerint a jövőben mindent mérni kell: a talajnedvességet, a rendelkezésre álló vizet, a vízmegtartó képességet és a felhasználás hatékonyságát. A műholdas adatok önmagukban nem elegendők, ezeket helyi mérésekkel kell kiegészíteni. Az adatoknak pedig olyan rendszerekbe kell kerülniük, amelyek alapján a gazdák, a szakmai szervezetek és a döntéshozók is megalapozott döntéseket hozhatnak.

A klíma mellett a gazdálkodás másik nagy problémája, hogy a termelési költségek és a terményárak egyre inkább elváltak egymástól. Cseh Tibor András szerint a gazdának ebből kell kiindulnia a tervezésnél: a bevételi oldal felett nincs kontrollja, a költségeit viszont képes alakítani. Ez a szemléletváltás azt jelenti, hogy nem a korábbi évtizedekben megszokott rutinból kell kiindulni, hanem azt kell meghatározni, hogy az adott terméshozam milyen költségszinten állítható elő nyereségesen.

Miklós Ervin szerint is a korszerű gazdaságirányításban egyre nagyobb jelentősége van a mérésnek és az adatalapú döntéseknek. Talajvizsgálatokkal és célzott tápanyag-gazdálkodással például 20–30 százalékkal is csökkenthető a műtrágya-felhasználás úgy, hogy közben a terméshozam nem romlik. Hasonló lehetőségek rejlenek az üzemanyag-felhasználásban és a géppark irányításában is. A szakember tapasztalatai szerint a traktorok munkaidejének jelentős része üresjáratban – járatott motorral történő várakozással – telik el. E veszteségek felmérése és lefaragása már önmagában is olyan komoly megtakarítást jelenthet, amely érdemben javítja a gazdaság jövedelmezőségét. A digitalizáció így nem önmagáért való technológiai hóbort, hanem közvetlenül a gazdaság túlélését szolgáló eszköz.

A gazdaságok tervezését az uniós támogatási rendszer várható átalakulása is nehezíti. A 2028 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) egyik lehetséges iránya a közvetlen támogatások és a vidékfejlesztési források összevonása, illetve a kifizetések felső határának megszabása. Könczei Csaba szerint az erdélyi és székelyföldi gazdák számára létszükséglet, hogy a KAP két pillére – a területalapú támogatások és a vidékfejlesztési források – továbbra is külön működjön. Úgy látja, a következő két évben a romániai és európai döntéshozatalban érdemi érdekérvényesítésre lesz szükség, mert az új rendszer kialakítása hosszú évekre meghatározhatja a családi és közepes gazdaságok lehetőségeit.

A támogatások esetleges csökkenése mellett az adminisztráció növekedése is komoly kihívást jelent. Miklós Ervin rámutatott: a támogatásokhoz egyre több adatszolgáltatási elvárás kapcsolódik. Egy növényvédelmi kezelés nem ér véget a permetezéssel: annak dokumentálása, az elektronikus permetezési napló vezetése és a kapcsolódó igazolások leadása időben lassan többet vesz igénybe, mint maga a szántóföldi munka. A digitalizáció és a gazdák összefogása ebben is segíthet, ellenkező esetben a bürokrácia felőröli a termelésre szánt időt.

A piaci környezet sem a korábbi szabályok szerint működik. Cseh Tibor András arra hívta fel a figyelmet, hogy a termények árát egyre kevésbé a helyi kínálat és kereslet határozza meg. Az ukrajnai, dél-amerikai vagy éppen ausztrál import megjelenésével a globális árak közvetlenül hatnak az európai gazdákra. Így egy gyenge hazai termés sem eredményez automatikusan magasabb felvásárlási árat. Ez alapjaiban változtatja meg a termelő és a feldolgozóipar korábbi egymásrautaltságát.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a feldolgozók ma már könnyebben találnak alternatív beszerzési forrásokat, ezért a helyi termelők alkupozíciója gyengült. A helyi termékek iránti kereslet növelése ezért nem csupán fogyasztói, hanem agrárpolitikai és nemzeti kérdés is. A nagy áruházláncok meghatározó szerepe mellett a kosárközösségek, a rövid ellátási láncok és a helyi értékesítési rendszerek jelentenek védőhálót.

Miklós Ervin szerint Székelyföldön még létezik egy olyan gazdaságszerkezet, amely jó minőségű hús, tej és zöldség előállítására képes. Ha azonban a fogyasztók nem a helyi termelőtől vásárolnak, ezek a kisgazdaságok végleg eltűnhetnek, egy megszűnt gazdaságot és szaktudást pedig később már szinte lehetetlen újra létrehozni.

A nehézségek ellenére a szakértők nem látják reménytelennek a szektor jövőjét. Felhívták a figyelmet, hogy a fiatal gazdák már más szemlélettel veszik át a családi birtokokat: nagyobb hangsúlyt helyeznek a jövedelmezőségre, az adatokra, a digitalizációra és a tudatos menedzsmentre. Miklós Ervin az elmúlt években egyre gyakoriabb „apa-lánya” generációváltás példáját is felhozta. Ez jól mutatja, hogy a modern gazdaságvezetéshez már nem fizikai erőre, hanem adatalapú vezetői szemléletre van szükség – fogalmazott.

A családi gazdaságok továbbvitele mellett ugyanakkor az ágazaton kívülről érkező fiatalok belépése a magas föld- és tőkeigény miatt igen nehéz. Az agrárdigitalizációs szakértő szerint azonban a kisebb beruházást igénylő, jól megtalált réspiacok – mint a biocsirke-nevelés, a gomba- és szarvasgomba-gyűjtés vagy a prémium kertészeti kultúrák, például a spárga – kitörési pontot biztosíthatnak az új belépők számára is.

A szakértők végezetül egyetértettek abban, hogy a székely és európai gazdák jövőjét az alkalmazkodóképesség fogja eldönteni. A klímaváltozás miatt alkalmazkodni kell a megváltozott feltételekhez és a vízhiányhoz, a bizonytalanabb támogatási környezet miatt szigorúbb költségvetésre van szükség, a globális piaci nyomásra pedig a helyi értékesítés és az adatalapú digitalizáció jelentheti a választ.

Forrás:  Maszol.ro portálról