Héjja Csaba, az MBH Bank stratégiai ügyfelek központi vezetője az elemzés ismertetésekor azt mondta: a magyar agrárium nincs a 2022-es mélyponton, de az elmúlt három évben most teljesít a leggyengébben. A 2025 második negyedéve óta tartó romló tendencia folytatódott, ugyanakkor vannak erősödő termékpályák is. Ezek közé tartozik a baromfihús és a tojás.
Héjja szerint a baromfiágazat termelése stabil, az export pedig kifejezetten jól teljesít. A csirkehús mellett több év után a víziszárnyas- és a pulykaágazat is jó eredményeket ért el. A tojás ára ugyanakkor a szezonális mintától eltérően egyelőre nem emelkedik, pedig az ünnepek közeledtével rendszerint már drágulás következne.
Az MBH Bank szakértői szerint a vízhiány a szántóföldi termelésben is jelentős károkat okozott. Bognár István szenior üzletfejlesztési menedzser arról beszélt: a talaj felső egy métere súlyosan vízhiányos. A harmadik negyedévben 60–80 milliméternél kevesebb csapadék hullott, az ország középső részén pedig mindössze 20–40 milliméter, ami jóval elmarad a sokéves átlagtól. Hozzátette: a meteorológiai mérések kezdete óta az idei nyár volt a legszárazabb Magyarországon.
A legnagyobb veszteséget a kukorica szenvedte el. A szokásos évi 7–8 millió tonnás termésnek a 20 százaléka sem termett meg, az előzetes szakértői becslések szerint 1,5 millió tonna várható. Bognár István ezt történelmi mélypontnak nevezte. Mint mondta, a takarmányárpa országos termésmennyisége megelőzte a kukoricáét, amire korábban nem volt példa a magyar mezőgazdaság történetében.
Csizmadia György arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy-öt évben olyan mértékűvé vált a vízhiány, hogy a növények gyakorlatilag csak az adott évben lehulló csapadékból élnek, a talaj több méteres mélységben is száraz. Szerinte a következő év termését alapvetően az határozza majd meg, mennyi csapadék érkezik 2026–2027 telén, és abból mennyi tud a talajban tárolódni. Hozzátette: ha az elmúlt öt év csapadékcsökkenése egy új, hosszabb távú tendencia kezdete, az súlyos kilátásokat jelenthet a termelőknek.
Gajdos László csütörtökön jelentette be, hogy elkészült a 600 oldalas Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv. A dokumentum céljai között szerepel Magyarország vízmegtartó képességének növelése, valamint az alkalmazkodás a változó éghajlati és vízháztartási viszonyokhoz. A miniszter szerint az akcióterv előkészíti a szükséges jogszabályi, támogatási, intézményi, beruházási, oktatási és tudományos változásokat, amelyek lehetővé tehetik a vízháztartási problémák kezelését és a tájléptékű vízmegtartást.
Gajdos László azt is közölte: a következő négy év feladatait alapozzák meg, és az a cél, hogy az idei ősz és 2027 tavasza között várható csapadék minél nagyobb részét a tájban tartsák.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









