Ezek közül mindegyiket el lehet végeztetni a magán egészségügyben. Sőt, indokolt esetben, háziorvosi beutalóval valamelyik állami egészségügyi intézményben is. Igaz, ez akár hónapos várólistát is jelenthet. A hálapénzzel mindezt kikerüli a beteg, cserébe viszont feleslegesen terheli az ellátórendszert.
Nézzük végig lépésről lépésre, milyen anomáliákat okoz a hálapénz az egészségügyi rendszerben!
    A beteg feleslegesen foglal egy aktív ágyat, ami sokkal többe kerül az államnak, mintha ambulánsan végeznék el a vizsgálatokat, vagyis a valóban fontos dolgoktól veszi el a társadalombiztosítás forrásait.
    Mivel a beteg aktív ágyon fekszik, ezért az az adott belgyógyászaton foglaltnak minősül. Emiatt, ha a mentővel beszállított beteget kell bevinni a belgyógyászatra, akkor előfordulhat, hogy csak egy nem hozzáértő osztályon találnak neki helyet. Rosszabb eset, ha a betegnek órákig kell várakoznia a sürgősségi osztályon, tovább terhelve az ottani személyzetet és lassítva az ellátást.
Az intenzív osztályon meggyógyul egy beteg, ezért további ellátásra szeretnék átadni annak a belgyógyászati osztálynak, ahol a példánkban szereplő hálapénzes beteg fekszik. Az előbbi beteg orvosa csak annyit információt kap, hogy az összes ágy foglalt az osztályon, ezért csak másnap tudja kiadni betegét. Emiatt viszont elmarad egy olyan operáció, amely megfigyelést igényelne, mert nincs üres ágy az intenzíven.
    A pluszköltségeken túl a vizsgálatokkal feleslegesen terhelik a radiológia, a labor és az egyéb vizsgálóhelyek személyzetét. Ugyanakkor növekszik a várólista hossza, amitől csak még jobban elfáradnak azok, akik aktívan részt vesznek ugyan a szűrésekben, de a hálapénzből egy fillért sem látnak.
    A felesleges és pazarló vizsgálatokat a belgyógyászaton dolgozó gyakorló orvosnak kell kulimunkával megszerveznie. Neki azonban nem ez lenne a dolga, hanem hogy kitanulja és gyakorolja szakmáját.
    A fenti példákból úgy tűnhet, hogy hálapénzzel el lehet kerülni az egészségügyi rendszer buktatóit. Csakhogy mi történik akkor, ha legközelebb éppen a hálapénzes betegnek kell a sürgősségin várakoznia, vagy az ő fontos műtétjét halasztják el? Máris azokkal a problémákkal találkozik, amelyeket korábban maga is generált az orvosa zsebébe csúsztatott vaskos borítékkal.

Hatalmas felelősség, nulla hálapénz

    A hálapénz bérfeszültséget generáló hatását könnyű megérteni egy nők százezreit érintő példán keresztül. Életük során a magyar nők többször is átesnek emlőrákszűrésen. A 45 és 65 év közötti nők kétévente kapnak beutalót a vizsgálatra, de bizonyos esetekben már 30 éves korban ajánlott eljárni szűrésre.
    A leletekkel foglalkozó radiológus havonta több száz emlőfelvételt néz végig. Felelőssége óriási, hiszen ha elvét egy tumorgyanús esetet, akkor a következő szűrésnél már lehet, hogy előrehaladott stádiumban lévő rákkal fog visszatérni a beteg. A betegek azonban nem találkoznak a radiológussal, ezért eszükbe sem jut, hogy pénzt adjanak az orvosnak.
   A betegek mégis adják a hálapénzt, mert még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy az orvos kezébe csúsztatott borítékkal saját ellátásuk minőségét rontják.
   Példáinkon keresztül azt mutatjuk be, hogyan rombolja, torzítja a magyar egészségügy rendszerét a paraszolvencia. A hvg.hu-nak név nélkül mesélő orvosok hangsúlyozták, ezek nem kirívó és egyedi esetek, hanem mindennapos, a rendszer egészét átszövő jelenségek. Cikkünkben ezért sem kapcsoltunk konkrét kórházakat és orvosokat a példákhoz.
   Nem úgy, ha végül műtétre kerül a sor. Szinte evidens, hogy az operációt végző orvosnak fizetnek, pedig nem egyedül dolgozik a műtőben. Rajta kívül van egy műtősnő, egy műtősfiú, egy altatóorvos, az altatóorvos asszisztense és az operáló sebész asszisztense is. Tegyük fel, hogy az aneszteziológus is kap valamennyit. Valószínűleg sokkal kevesebbet, mint amennyit a sebész, miközben a felelőssége korántsem kisebb.

Mi lesz az utánpótlással?

   Másrészt a műtéthez kellenek laborvizsgálatok és vércsoportlelet is, ezek nélkül el sem kezdődhet a beavatkozás. A végső szövettani diagnózist pedig a patológus írja le. A radiológusokhoz hasonlóan ő sem kap hálapénzt.
   Ugyanez igaz a nőgyógyászatra is. A nőgyógyászati onkológiával foglalkozó orvos például látványosan rosszabbul keres, mint az ugyanolyan korú és beosztású, de csak szülészettel foglalkozó kollégája. Könnyű belátni, hogy ez milyen hatással van az utánpótlásképzésre: nem véletlen, hogy a hálapénzt tekintve éppen a hiányszakmák számítanak a legkevésbé "fertőzött" területeknek.

Megunják és lelépnek külföldre

   A műtős példa arra is rámutat, hogy a hálapénz sok esetben a következő orvosgeneráció szakmai fejlődést is gátolja. A kórházi bennfekvés alatt a szükséges vizsgálatokat, illetve a betegfelvételt és a papírok kiállítását jó eséllyel egy sebészgyakornok végzi. Igaz, hogy a műtétnél is asszisztált, de ettől még a dokumentációval rengeteg dolga van.
   A műtéteket végző szakorvosnak nem is érdeke, hogy ez megváltozzon, hiszen akkor hálapénz szempontjából konkurenciát jelentene számára fiatal kollégája. Emiatt kevés operációs lehetőség jut a gyakornoknak, aki így nem tudja elsajátítani a különböző eljárásokat. A végeredmény egy jól ismert jelenség: a fiatal orvos idővel megunja a szituációt, fogja magát és elmegy külföldre dolgozni.
   Még súlyosabb "tünet", hogy a hálapénz miatt egyes szakorvosok ellenérdekeltek lesznek az új, korszerű technikák, módszerek átadásában. Megtörtént eset: a tehetséges sebész külföldön kitanul egy módszert, amelyet itthon aztán továbbfejleszt. Az eljárás lenyűgöző eredményeket hoz, magas sikerességi arányt és gyors gyógyulást. A technika azonban nem terjed el a magyar kórházakban, mert a beavatkozást egyedül végzi a sebész, és más nem tanulja el tőle a szakmai fogásokat.
   A várólista elképesztően hosszú, az ország minden pontjáról járnak hozzá a százezreket fizető betegek. Akik viszont nem tudnak fizetni, azoknak marad az alacsonyabb hatásfokú és több mellékhatással járó beavatkozás.