Szerző: Szalay Dániel
Novák Katalin emberei és a velük kollaboráló kastélyigazgató érdemi indoklás nélkül kidobta Fehérvárcsurgón a köztársasági elnök sajtónyilvános fórumán megjelenő és a biztonsági átvizsgálást is vállaló egyik médium stábját. Ismételten konfliktusa támadt Novák Katalin köztársasági elnök stábjának a médiával. Egy videófelvétel és az adott médium beszámolója szerint Novák emberei kidobták a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban megrendezett sajtónyilvános fórumról a Gulyáságyú Média stábját. Egy operatőrnek és Gulyás Balázsnak, a lap riporterének nem csupán a fehérvárcsurgói kastély épületét kellett elhagynia, de még a kastély parkjából is felszólították, hogy távozzon.
A Gulyáságyú Média azután döntött úgy, hogy részt vesz a sajtónyilvános eseményen, hogy Novák Katalin hivatala a korábbi kérdéseiket nem válaszolta meg. Ilyesmi, hogy egy sajtónyilvános eseményen egy stáb megjelenik és megpróbál kérdéseket feltenni egy politikusnak, egy demokráciában teljesen természetes lenne. Jelen esetben azonban a politikus emberei már abban is megakadályozták a stábot, hogy egyáltalán az eseményen részt vehessen. Pedig sajtónyilvános fórumról volt szó, ahonnan például a fideszes médiahálózat (KESMA/ Mediaworks) alá tartozó Fejér Megyei Hírlap, továbbá az állami hírügynökség, az MTI is közölhetett beszámolót.
Először még úgy tűnt, hagyják Gulyásékat dolgozni
Eleinte sem a fehérvárcsurgói kastélykertbe, sem magába a biztonságiakkal „csordultig” tele lévő kastélyba nem okozott gondot a Gulyáságyú Média számára a bejutás, pedig az operatőr kezében ott volt az összeszerelt felszerelése és a riporter, Gulyás Balázs a nyakában viselte az újságíró-igazolványát, ráadásul még a recepcióval is beszéltek arról, hová kell menniük és megkapták ehhez az eligazítást.
Mivel Novák Katalin ekkor még nem érkezett meg a kastélyba, a stáb az előtérben várakozott. Nem sokkal később a biztonságiak közül egy férfi (aki sem a nevét, sem azt nem árulta el, hogy mely szervezethez tartozik) azt közölte, hogy a köztársasági elnökkel együtt utazó többi újságíróval együtt át kell majd esniük egy keresőkutyás biztonsági átvizsgáláson. A lap munkatársai jelezték, hogy természetesen vállalják az átvizsgálást. Ekkor még semmi jel nem utalt arra, hogy a forgatócsoportot ki akarnák dobni és nem látják őket szívesen. Ezt követően azonban felgyorsultak az események, ugyanis odalépett a stábhoz Manno István, a Köztársasági Elnöki Hivatal protokoll-igazgatója, aki az iránt érdeklődött, hogy mely sajtóterméktől érkeztek, majd mindössze pár perccel Manno István érdeklődése után odaküldték a stábhoz a kastély igazgatóját, aki azt közölte velük, hogy valaki a helyszínről (nem volt hajlandó elárulni, hogy ki) felhívta a Novák Katalinnal együtt éppen a kastélyba tartó sajtófőnökét, aki arra utasította a kastély igazgatóját, hogy távolíttassa el a Gulyáságyú Médiát a helyszínről.
A kastélyszálló menedzsere ennek sem az okát, sem azt nem volt hajlandó elárulni, hogy ki utasította őt erre a köztársasági elnök helyszínen tartózkodó munkatársai közül. Amikor ezekre a kérdésekre választ kértek, a biztonságiak közül kivált egy férfi, és a Gulyáságyú Média szerkesztőjének hóna alá nyúlva, a karját megfogva kivezette őt a kastélyból.
Egészen az autójáig kísérték a stábot, hogy biztosan távozik-e
Ezt követően a kastély igazgatója a stábot egészen a stábautóig kísérte, arra kérve a stábtagokat, hogy még a kastély kertjéből is távozzanak. Az esetről készült videófelvételen egyébként jól látszik, hogy a kastélyszálló kertje még ekkor sem volt lezárva, ott sétálgató helyiek, kutyasétáltatók jártak-keltek háborítatlanul.
Közben a Gulyágyú Média végig igyekezett a kastélyigazgatótól megtudni, hogy Novák köztársasági elnök melyik munkatársa utasította őt arra, hogy újságírókkal szemben így járjon el, ám ő csak azt ismételgette, hogy a „kapcsolatukon keresztül” érkezett ez a kérés. A kastélyigazgató még a saját nevét sem volt hajlandó elárulni, bemutatkozni. A kocsihoz érve derült ki, miért volt ilyen sürgős megszabadulni stábtól, ekkor hajtott be ugyanis a kastélyhoz Novák Katalin konvoja. A Gulyáságyú Média oldalán lévő beszámolóban is hangsúlyozták azt a lényeges elemet, hogy sajtónyilvános eseményről van szó, hiszen onnan más médiumok beszámolót készíthettek. Ráadásul a Gulyáságyú stábjával sem közöltek olyasmit, hogy ne lenne sajtónyilvános az esemény, sőt még azt is jelezték nekik, hogy át kell majd esniük átvizsgáláson. A rendezvény helyszínén sem találkoztak olyan táblával, hogy zártkörű rendezvényről lenne szó.
Jogsértés történhetett
A köztársasági elnök hivatala nem először bánik így a magyar média munkatársaival
Novák Katalin hivatalától egyébként nem idegen, hogy fittyet hány a sajtószabadságra. Ahogy azt a Media1 már megírta, idén áprilisban például a Köztársasági Elnöki Hivatal interjúlehetőséget kínált fel Novák Katalin köztársasági elnökkel a Válasz Online számára, ám arra szerették volna rávenni a lapot, hogy cseréljék le az egyik interjúkészítőt és helyette mást küldjenek a beszélgetésre, vagyis beavatkoztak a lap belső működésébe, a Sándor-palota „a Válasz Online főszerkesztőjének képzelte magát”.
Később kiderült, hogy az államfő hivatalának Stumpf András újságíró személyével volt problémája.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges