Pár nappal azután, hogy Lázár János ajánlatott tett a Palotanyegyed lakóinak, megjelent az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalán a Magyar Rádió egykori épületeinek bontására kiírt tender eredménye. A Pázmány Campus helyét előkészítő munkálatokat a kormányközeli West Hungária Bau végezheti el, miután ők adták a legjobb ár-érték arányú, nettó 1,7 milliárdos ajánlatot. A beruházók és a józsefvárosi önkormányzat között egyelőre dúl a harc, miután a helyiek jelentős része ellenzi az összesen 300 milliárdos fejlesztést.
A magyar állam a VIII. kerületben, a Magyar Rádió egykori területén építené meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát. A jelenlegi elképzelések szerint 2027 szeptemberéig valósítják meg a bontást és az építést. A Palotanegyed lakóinak nagy része azonban nem támogatja a kiemelt kormányzati beruházást, a Józsefvárosi önkormányzat pedig egy helyi rendelettel próbálta megakadályozni az építkezést. Lázár János építési miniszter viszont május elsején bejelentette, a Kúria megsemmisítette a változtatási tilalmat, így megkezdődhetnek a munkálatok.
A bontási munkákra már a huzavona alatt, tavaly októberben kiírta a közbeszerzési eljárást az Építési és Közlekedési Minisztérium. A felhívás szerint a Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, 8 darab, „különféle rendeltetésű épület” teljes és részleges bontását kell elvégeznie a nyertes vállalkozónak. Ezek közé tartozik a Magyar Rádió 1966 és 1969 között épült irodaháza, a kazánház, a bunker, egy garázs és egy műhely, valamint további épületek, amelyekben az archívumok és a stúdiók voltak.
Azt már márciusban tudni lehetett, hogy összesen 8 cég jelezte részvételi szándékát a kiírónak, azonban csak a napokban hozták nyilvánosságra, hogy a felkért 7 vállalkozás közül (miután egyet kizártak), ki nyújtotta be a legkedvezőbb árajánlatot. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentum szerint
a legjobb ár-érték arányú, nettó 1,7 milliárdos ajánlatot a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. adta.
A cég a tervek szerint bevonja alvállalkozóként a ”95. APSZIS Akusztikai, Tervező és Szolgáltató Bt.-t, valamint a WHB ELEKTRO Kft.-t is.
A First Solar Villamosenergetikai Kft., a Possibuild Építőipari Kft. és a Garancsi féle Market Építő Zrt. ajánlatát érvénytelenné nyilvánították, Mészáros Lőrinc ZÁÉV-je, illetve a Raw Development Kft. pedig drágább ajánlatot adott, mint a WHB.
Nem először lesznek befutók
Lapunk gyakran ír a WHB sikereiről, hiszen van belőlük bőven. Többek között őket bízták meg a Hévíz-Balaton reptér felújításával, a közel 46 milliárdos kajak-kenu központ felépítésével, az Állatorvostudományi Egyetem fejlesztésével egy 5,2 milliárdos és egy 42,5 milliárdos tender keretében, de ők nyerték el a kőszegi campus kivitelezését is.
A közpénzes megbízásoknak is köszönhetően a cég éves forgalma 2023-ben 113 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig meghaladta a 18 milliárdot. Ebből 7 milliárd forint osztalékot fizettek ki.
A West Hungária Bau többségi tulajdonosa Tiborcz István volt üzlettársa, Paár Attila, aki korábban megvásárolta a miniszterelnöki vő tulajdonrészét az Eliosban. A Forbes 2023-as listája szerint Paár 62,4 milliárd forintos vagyonával az ország 35. leggazdagabb embere.
Lázár ajánlatot tett, Pikó szerint a miniszter zsarolja a lakókat
Egyes kritikák szerint a Pázmány Campus terve nem veszi figyelembe a környék jellegét és az ott élők érdekeit. Többen attól tartanak, hogy a nagyszabású építkezés jelentősen megnehezíti majd a helyi lakosok életét, kárt okozhat az épületekben, és drasztikusan megváltoztatja a negyed hangulatát.
Lázár János szerint viszont csak Józsefváros önkormányzata nem partner a beruházás lebonyolításában, ezért pár napja közölte a Facebookon, hogy – a 300 milliárdos beruházás és a lakossággal való jó viszony érdekében – ajánlatot tesz a Palotanegyedben élőknek. Többek között az ígérte, hogy
- felújítják a beruházás közvetlen szomszédságában lévő utcák társasházainak homlokzatát,
- felújítják a közterületeket,
- és vételi ajánlatot tesznek azoknak a lakástulajdonosoknak, akiknek az ingatlanjaik a Pázmány Campus közvetlen közelében vannak (Bródy Sándor u., Szentkirályi u. 23, 29-31 és 33-35.)
„Így nem csak az ország gazdagodik majd egy új egyetemi campusszal, hanem annak környezete is megújul majd” – írta az építési miniszter.
Pikó András, a VIII. kerület újraválasztott polgármestere szerint azonban Lázár „ajánlata” arról szól, hogy
„ha nem tetszik a fejlesztés, költözz el innen”,
amely szerinte ékesen bizonyítja a Magyar Katolikus Egyház és a kivitelezőjeként szereplő kormány valódi szándékait.
„A Pázmány-projekt nem kíván semmilyen módon sem illeszkedni a környezetébe, hanem le akarja uralni azt. Nem akar jó szomszédja lenni azoknak, akik most ott élnek, mert a Pázmány Campus lehetetlenné fogja tenni az életüket: a bontás és építés tönkre fogja tenni a házaikat, és a lakásaikat. A gyarmatosítók viselkednek úgy az őslakosokkal, mint a Magyar Katolikus Egyház és az őt kiszolgáló kormány a palotanegyediekkel” – fogalmazott a polgármester.
Hozzátette: akik fel akarják építeni a Campust, azoknak „nem számít az állampolgárok szava. Ott építenek és úgy építenek, ha a fene fenét eszik, akkor is. Az őslakosok meg költözzenek, ahová tudnak, majd legfeljebb kicsinosítjuk nekik a rezervátumot”.
Pikó korábban azt ígérte a helyieknek, hogy az önkormányzat állékonysági vizsgálatokat fog végezni a közvetlenül érintett házakban, hogy pontosan megállapítsák, milyen mértékben veszélyezteti őket a tervezett bontások. Ezután folytatják majd a tárgyalásokat az építtetőkkel.
Katus Eszter
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges