A százmilliárdos kormánykommunikációs aranybányából megszerzett vagyon egy része egy olyan belvárosi épületben hasznosult, amelybe éppen a reklámpénzeket elköltő hivatalt költöztette Rogán Antal minisztériuma.
A százmilliárdos nagyságrendű kormányzati reklámmegbízások ügyében potenciális korrupcióra utaló pénzügyi bizonyítékokat fedezett fel az Átlátszó. A szálak a korábban Rogán Antal volt miniszterhez tartozó Miniszterelnöki Kabinetirodára, illetve az előbbi szervezet irányítása alatt álló Nemzeti Kommunikációs Hivatalra (NKOH) irányítják a figyelmet. Az NKOH által kérdéses módon elköltött reklámpénzekből ugyanis egy milliárdos nagyságrendű összeg a jelek szerint éppen az NKOH épületében öltött formát.
Két kipróbált tévés szakember, Vízvárdi Bence és Liziczai Zsolt produkciós cége a nyilvánosság és a szűkebb szakmai közegük előtt is rejtve új üzletágban jelent meg 2021 kezdetén. Reklámidőt értékesítő közvetítőként ékelődtek be néhány tévécsatorna, valamint a területen illetékes állami szerv, az ekkor Rogán Antal volt miniszter portfóliójához tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal részére reklámfelületet vásárló médiaügynökség közé.
A két tévés szakember cégét Digital Minds Kft.-nek hívják. A vállalkozásra, amelyet sajtóbeszámolók különböző összefüggések miatt eddig is Rogán Antal tágabb környezetével hoztak összefüggésbe, azután irányult az Átlátszó figyelme, hogy közadatperrel megszereztük és elemeztük két, összesen 125 milliárd forintos keretösszegű állami kommunikációs szerződés kedvezményezettjeit.
A kedvezményezettek toplistáján a Digital Minds a második legtöbb, 14 milliárd forintot meghaladó összeggel szerepelt.
Az új tevékenységnek köszönhetően alig néhány év alatt a hivataltól érkező tízmilliárdok folytak át a cégen, amelynek eredményessége is megsokszorozódott. A hirtelen megtollasodott filmes vállalkozás ekkor ismét egy újabb területre merészkedett.
Egyrészt ingatlanokat vásároltak a saját nevükön. Másrészt jelentős kölcsönt biztosítottak egy olyan, különálló vállalkozásnak, ami ezeket a forrásokat ingatlanba fektette, részben a saját leányvállalatán keresztül. Az így összegyűjtött ingatlancsokorban budapesti, irodának való ingatlanok, valamint siófoki és leányfalui üdülőingatlanok szerepeltek.
A két budapesti ingatlanra rendkívüli módon mindkét esetben a vásárlást követően röviddel különlegesen fizetőképes bérlő akadt. Az egyikbe egy frissen kinevezett végrehajtó irodája költözött 2022-ben. A másik ingatlancsoportot, ami tulajdonképpen egy irodaházat takar, az állami vagyonkezelő bérelte ki azt megelőzően, hogy 2023-ban pont ezt az épületet jelölték ki éppen a Nemzeti Kommunikációs Hivatal új székhelyéül.
Az érintett ingatlanok és pénzügyi eszközök ezt követően projektcégekbe, majd egy magántőkealap érdekeltségébe kerültek. A magántőkealap végleges tulajdonosai ismeretlenek.
Ha egy üzlet beindul
A 2015-ben megalakult Digital Minds kft. 2020-ban még mérsékelt, 384 millió forintos árbevételt és szolid, négymilliós éves profitot ért el. A céget három tévés alapította öt évvel korábban. A hármasból a ma 58 éves Vízvárdi Bence az Átlátszó szakmai forrásból származó értesülése szerint a műsorvezető Friderikusz Sándor produkcióiban töltött be kulcsszerepet, később a Rákosi Tamás nevéhez fűződő IKO nevű tévés cégnek volt az egyik vezetője, majd a 2010-es évek elején a TV2-nél töltött be tartalomfejlesztési vezetői szerepet.
Vízvárdi üzlettársát, Liziczai Zsoltot az Átlátszónak egy televíziózásban dolgozó forrás úgy írta le, mint a TV2-nél korábban gazdasági területen dolgozó menedzsert. A harmadik üzlettárs egy szintén a TV2 környékén is megfordult tévés Vörös Tamás volt, aki 2017-ben kiszállt a cégből.
Az Átlátszó tévés világban járatos forrásai meglepődve reagáltak, amikor a Digital Minds által 2021-2024 között megszerzett, kimagasló összértékű közpénzes szerződésekről kérdeztük őket (a téma érzékenységére való tekintettel kivétel nélkül háttérben).
Bizonyos produkciók kapcsán az volt a híre a társaságnak, hogy jól fekszenek a Fidesz tág értelemben vett környezeténél. De elsősorban mégis egy piaci körülmények között működő gárdának gondolták őket, akik olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amihez egyrészt rendelkeznek a szükséges szakértelemmel, másrészt létezik rájuk tényleges kereslet.
„[Azt] tudtam, hogy sok műsort csináltak” – mondta egy forrás, akinek régebben volt szakmai kapcsolata az egyik alapítóval – „Sok társadalmi célú hirdetést, meg reklámot, meg ilyen miniszériákat gyártottak.” A szektorban Vízvárdiékat úgy tartották számon, mint akik Bessenyei István üzletember és házastársa, Sarka Kata üzleti kapcsolatrendszeréhez tartoztak. „A Sarka Kata-Bessenyei vonallal voltak jóban” – mondta ugyanaz a forrás.
Rogán Antal ex-miniszter volt neje, Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata televíziós személyiség köztudottan jó személyes kapcsolatot ápolnak.
Sarka és Rogán-Szendrei egyaránt érdekeltek a Nakama & Partners Kft. nevű cégben, ami egy szépségkirálynő-választásos műsorformátum jogtulajdonosa. A HVG korábban beszámolt arról, hogy ezt a műsort a közmédia megrendelésére a Digital Minds részvételével gyártották többször is.
A HVG írt arról is, hogy a Digital Minds ugyanazt a budai címet adta meg a székhelyeként, mint a Bessenyei, Sarka és Rogán-Szendrei holdudvarába tartozó több másik vállalkozás, így a Femcafe női portált kiadó Netrise Hungary Kft. vagy korábban a Rogán–Szendrei jelenlegi férje vezetése álló Tenisz Projekt Kft., ami egy budai tenisz centrumot működtet.
A Digital Minds „kvázi produkciós cégként gyártotta a [szépségkirálynős műsor] összes produkcióját, ő csinálta, ő szervezte, ő bonyolította le az Inspiráló Nőket” – mondta egy forrás. Az Inspiráló Nők egy díjátadó gála- és tévéműsor, amelyen Rogán-Szendrei és Sarka rendszeresen megjelennek.
A gála visszatérő médiapartnerének, azaz a TV2-nek egy reggeli beszélgetős műsorában 2020-ban a Nakama&Partnerst nevezték meg az esemény szervezőjeként, a Femcafét pedig a rendezőjeként. De már ebben az évben a médiapartnerek között szerepelt az ATV is.
A műsor adásában Vízvári Bence kreatív producerként arról beszélt, hogy miképpen válogatták az inspiráló nőket a műsorba, és hogy milyen módosításokat eszközöltek az előző évhez képest a színpadon. „Szürke háttérember vagyok” – mondta.
Százmilliárdos reklámköltés
Idén júliusban az Átlátszó szerkesztősége nagy mennyiségű iratot szerzett meg arról, hogy milyen konkrét ügyletek jöttek létre két, együttvéve 125 milliárd forintos keretösszegű kormányzati kommunikációs szerződés keretében.
A keretszerződéseket a Rogán Antal miniszter irányítása alatt álló Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) kötötte a Balásy Gyula üzletember érdekeltségébe tartozó New Land Media Kft. nevű médiaügynökséggel.
Az Átlátszó más független szerkesztőségek részére átadta, de saját erőből is elemezte a több mint ezer dokumentum tartalmát. Ennek során AI-rásegítéses módszerrel több mint 88 milliárd forint, vagyis a teljes kombinált keretösszeg több mint 70 százaléka elköltésének adatait rendeztük táblázatba és vizsgáltunk.
Az Átlátszó elemző cikkében (és a témáról tudósító több más szerkesztőség anyagában) a Digital Minds Kft. különös figyelmet érdemelt ki, elsősorban két okból. Egyrészt – abszolút meglepetésként – ez a kevesek által ismert cég rendkívül magas, 14 milliárd forintos összegeket bevételezett a megbízásokból.
Másrészt pedig nem világos az, hogy egyáltalán mit keresett a Digital Minds a közvetítői láncban. Üzleti értelemben „nem logikus” – mondta egy forrás a vállalat szerepéről. A Digital Mindsnak ugyanis nincs saját médiaterméke és így eladható saját reklámfelülete sem, reklám-kereskedőházként pedig mindeddig egyáltalán nem volt ismert a szakmában.
A Digital Minds az Átlátszó ismeretei szerint az NKOH beszállítójaként négy másik cég médiumainak viszonteladójaként szerepelt (a TV2 különböző tévés és online felületei, az ATV tévés és online felületei, HírTV és Heti TV).
Ugyanezen keretszerződéseken belül a Heti TV-t kiadó Breuer Press Kft., a hasonnevű tévécsatornát működtető HírTV Zrt. és a TV2 Médiacsoport Zrt. a tévés felületeit közvetlenül, illetve online felületeket az azonos érdekeltségi körbe tartozó Atmedia Kft. nevű kereskedőházon keresztül is értékesítette a New Land Mediának.
Részesedés a reklámköltségből
Több, a tévés világban jártas forrásunk úgy értelmezte a helyzetet: elképzelhető, hogy a Digital Mindsot politikai nyomásra kellett közvetítőként beilleszteni a láncba azért, hogy hasznot húzhasson a konstrukcióból.
Elképesztő túlárazás
A szerződések további elemzésével elképesztő túlárazásra utaló jelek nyomára lehet bukkanni. A Digital Minds ugyanis több alkalommal jelentősen drágábban adta tovább például a TV2 reklámhelyeit, mint amikor azt közvetlenül a csatornától szerezte be a New Land Media Kft.
2021 tavaszán egy védőoltásokkal kapcsolatos kampányhoz a Digital Minds egy kereken 60 másodperces szpothoz a TV2 csatorna reklámidejét kedvezménnyel együtt darabonként 6,6 millió forintért szállította a New Land Mediának. Azt nem adták meg pontosan, hogy melyik műsor alatt fognak lemenni a reklámok, csak hogy valamikor az esti (17-23 óra közötti) műsorsávban.
Ugyanebben az évben a március 15-i kommunikációs kampányhoz a New Land Media közvetlenül a TV2-től szerezte be a reklámhelyeket. Ugyanebben az idősávban a kedvezménnyel együtt számolt darabára egy ugyanilyen hosszú szpotnak 1,2 millió és 3,8 millió forint között mozgott, attól függően, hogy azt az esti műsor idejében vagy a délutáni sorozatnál adták le.
Az összehasonlítás alapján a Digital Minds akár 75 – 450 százalékos extra hasznot rakhatott rá a továbbadott reklámhelyek árára úgy, hogy közben még gyengébb szolgáltatást is nyújthatott (hiszen a partnerét nem tájékoztatta arról, hogy pontosan milyen sávban adja le a szpotját).
Meleg váltás
Liziczai Zsolt és Vízvárdi Bence cégét megelőzően egy másik homályos hátterű vállalkozás, a Magno Studio Kft. működött hasonlóan a New Land Media keretszerződéseiben. A többi szereplőhöz képest kimagaslóan magas összegért cserébe szállíthatott a New Land Mediának jellemzően a TV2-höz és az ATV-hez tartozó reklámfelületeket 2019-20 során. Aztán ez a cég egyszer csak nem kapott több ilyen megbízást. Ma végelszámolás alatt áll.
2021 elején a Magno Studio helyét meleg váltásban vette át a Digital Minds. Rögtön januárban a „Védőoltás regisztráció” és a „Tájékoztató kampány” megnevezésű kampányok reklámjait több tízmillió forint értékben közvetítette az atv.hu és a tv2.hu felületeire.
Az év végéig az Átlátszó összesítése szerint a Digital Minds 4,6 milliárd forintot bevételezett az NKOH kommunikációs keretszerződéseiből, vagyis több mint tízszer annyit, mint amennyi a megelőző évben a cég teljes forgalma volt. 2024-gyel bezárólag a Digital Minds összesen több mint 14 milliárd forint bevételt ért el a médiaközvetítői tevékenységével.
Ebben a négy évben a cég együttesen 52,71 milliárd forintos forgalmat és 10,32 milliárdos tiszta profitot ért el.
A cég egyes partnereire egy 2023 augusztus végére datált vagyonleltárból lehet következtetni: szerepel közöttük a TV2, a Breuer Press és az ATV, sőt a Németh Média Kft. is – a Németh Sándor Szilárd kizárólagos tulajdonába tartozó cég felbukkanása annyiban nem meglepő, hogy az ATV elnök-vezérigazgatójának szülinapi buliján ugyanebben az évben Rogán Cecília személyesen is megjelent.
A listán felbukkan a szintén a Bessenyei-Sarka-Rogán háromszöghöz kötődő budai tenisz centrum, a Habony Árpáddal kapcsolatban emlegetett Veolia Water Kft., és az a Fly-Coop Kft. is, amely Rogán Antal nyírségi helikoptereztetésével szerzett magának korábban hírnevet – és amellyel kapcsolatban Bessenyei Istvánt emlegette korábban a sajtó.
A vagyonleltárban nem találni nyomát olyan jelentősebb, Fidesz-holdudvaron túlmutató üzleti partnernek, amelyik érdemben hozzájárulhatott a Digital Minds nyereségességéhez. Az irat szerint készítése pillanatában a cég legnagyobb kintlevősége egy 209 millió forintos tétel volt, amelyet a Digital Minds a New Land Mediától várt.
Sőt, a dokumentumból az is kiderül, hogy a vállalkozás tulajdonképpen alig rendelkezett olyan eszközökkel, amiket a működése során hasznosítani tudott volna. A filmprodukciókban kevésbé bevethető ingatlanokon kívül alig kb. ötmillió forint tárgyi eszközről adott számot a vagyonmérleg: néhány kameráról, laptopokról, ülőgarnitúráról és más egyébről, ami egy kisvállalkozás bérelt stúdiójának berendezéséhez szükséges. Vagyis olyan, csekély mértékű infrastruktúráról, ami a tévés iparban szokásos körülmények között nem elegendő tízmilliárdos nagyságrendű tényleges forgalom kiszolgálásához.
A jelek szerint tehát a Digital Minds Kft. rendkívüli eredményességének legfontosabb összetevőjeként az NKOH-pénzek szolgálhattak.
Kiváló ingatlanok
Míg a cég 2021 és 2024 között összesen 10,2 milliárd forint profitot ért el, addig tulajdonosai összesen csak 7,8 milliárd forint osztalékot vettek ki a Digital Minds Kft. éves eredményeinek terhére. De mi lett a többi milliárdból?
A cégvagyon egy részét a Digital Minds 2023-ban leányvállalatokba szervezte ki, majd ezeket eladta. Az átszervezéskor született vagyonmérleg a legfontosabb forrásdokumentum, ami alapján az eltűnt milliárdok útját lehet követni.
Liziczai és Vízvárdi 2023 júniusának végén írták alá azt a szétválási szerződést, amelynek értelmében a cégből három leányvállalat vált ki: az Oak Village Zrt., a Silverhouse Village Zrt. és a New Camp Village Zrt.
A vagyonmérlegből kiderül, hogy a megelőző években a két tévés cége ingatlanbefektetéseket kezdett eszközölni. A cégben lévő vagyon kb. 70 százaléka az új leányvállalatokba került.
A továbbműködő Digital Minds Kft.-nál maradt a kamerákon és ülőgarnitúrákon túl egy 73 millió forint értékű üdülőingatlan, ami a siófoki Beszédes József sétány egy apartmanházában található – ez közvetlenül a parton épült. A Digital Minds vitte tovább az érdemi bizniszt, tehát a kintlevőségállományt és a bankszámlákat is.
Az Oak Village-be került a Rába járműipari vállalat korábbi siófoki üdülője. Az ingatlant a Digital Minds 2022 áprilisában vásárolta, a nyilvántartás szerint 169 millió forintot ért.
A Silverhouse Village tulajdonába került egy olyan irodai ingatlan, amit az újpesti volt Wolfner-bőrgyárban kialakított irodaházban vásárolt 2022. június 1-én a Digital Minds.
Ibolya Judit ugyanezen a napon, 2022. június 1-én keltezte végrehajtói irodájának alapítói okiratát. A frissen kinevezett bírósági végrehajtó a kezdetektől a Wolfner-gyárbeli irodában működött, amit az iroda a Silverhouse Village kiválásáig a Digital Mindstól bérelt.
Végrehajtási adómegoldások
A 2021-ben nyilvánosságra került úgynevezett Schadl-Völner ügy óta közismert, hogy a bírósági végrehajtói kinevezések világa korrupcióval súlyosan fertőzött. A jelenleg bírósági szakban lévő ügyben vádlott Schadl György egykori végrehajtó kari (MBVK) elnök a vád szerint azért járt közben korrupt módon, hogy egyes személyek végrehajtói megbízáshoz jussanak.
A Schadl hálózatába tartozó végrehajtók a nyomozás adatai szerint jellemzően úgy osztottak vissza a pénzből a volt elnöknek, hogy készpénzben kivették az osztalékukat a bankból, amit aztán elküldtek egy-két közvetítőn – például az MBVK-elnök sofőrjén – keresztül. Egy további, tipikus pénzügyi kapcsolat volt, hogy egyes végrehajtói irodák a Schadl érdekeltségébe tartozó ingatlanokban béreltek irodát.
Az Átlászó újságírójának a végrehajtók kinevezésével kapcsolatban jól tájékozott források korábban arról számoltak be: a végrehajtók politikai patronázshálózata Schadl előtt, de azóta is működik. A korrupt módon kinevezett végrehajtók ma is megoldják, hogy valamilyen módon le tudjanak adózni a pártfogójuknak.
Sajátos egybeesés: Rogán volt miniszter környezetéből több név felbukkant a Schadl-ügy környékén is. Az MBVK-tól a HVG által tavaly kiperelt szerződésekből az derült ki, egy 2023-ban kötött, 635 millió forintos értékű televíziós műsorgyártásról szóló kontraktusnak köszönhetően éppen a Digital Minds a szervezet legjelentősebb beszállítója.
Ibolya Judit az Átlátszó e-mailjére azt válaszolta: a Digital Mindsszal nem áll szerződéses kapcsolatban, valamint minden, a végrehajtó jó hírnevét vagy becsületét sértő kijelentéssel kapcsolatban haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Fortuna kegyeltjei
A harmadik kiváló céghez, a New Camp Villagehez ingatlantulajdon nem került közvetlenül.
A vagyonleltárból az látszik, hogy a kiváló cég a Digital Minds vagyonából egy 2,61 milliárd forint értékű hosszútávú kölcsönt vitt tovább, amit a cég egy bizonyos Bolston Holding Zrt.-nek (illetve a jelek szerint a Bolston kapcsolt vállalkozásainak) nyújtott.
A Bolston Holdingot 2022 elején alapította Kovács István Balázs, a Thököly úti Arzenál üzletházat üzemeltető vállalkozás korábbi vezetője ötmillió forintos alaptőkével. A cég székhelyét egy zuglói társasházba jegyezték be, de a bejáratnál vagy a kaputelefonon semmi sem utal a Bolstonra.
A cég a korábban az állami Szerencsejáték Zrt.-hez tartozó és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által árverezett 2,8 hektáros, ősfás leányfalui, korábban Fortuna Üdülő névre hallgató ingatlant vásárolta meg 2022 szeptemberében 640 millió forintért.
A leányfalui üdülő vételárát kevésbé a Kovács által letett ötmilliós tőke fedezte, mint az a 710 milliós kölcsön, ami a Digital Minds finanszírozásából 2022-ben a Bolstonhoz jutott.
A kölcsönösszeg maradéka a jelek szerint a Bolston Holding 2022 októberében alapított leányvállalatához, a Castor Lake Zrt.-hez került. Ez a cég alig két hónappal a megalakulása után sikerrel indult a Budapest V. kerületi önkormányzat értékesítési pályázatán, amin a kerületben található Sas u. 20 alatti épület egybefüggő ingatlanjait lehetett megvásárolni.
Finom egybeesés, hogy a jelenlegi belvárosi fideszes polgármester Szentgyörgyvölgyi Péter elődje a poszton Rogán Antal volt, a kerület pedig már Rogán idejében (amikor Szentgyörgyvölgyi a vagyonkezelő cég vezetőjeként dolgozott) is hírhedt volt a korrupciógyanús ingatlanértékesítésekről. A Sas utcai ingatlan esetében Kovács Alex Gábor ellenzéki önkormányzati képviselő emlegetett potenciális korrupciót.
A Sas u. 20-22. egy két részre osztott épület, az egyik lépcsőházból egy társasházi rész érhető el, míg a másik oldal egy egybefüggő irodaházként működik. A Castor Lake 1,89 milliárd forintért ezt az irodaházi részt vásárolta meg. A forrást 1,9 milliárd forintnyi, vélhetően a Digital Mindstól érkező kölcsön biztosította.
Egy hivatal elhelyezése
2023 szeptember 7-én az MNV Zrt. bérleti szerződést kötött a Castor Lake-kel az ingatlancsoport bérbevételéről. A Sas utca 20. bérletéről szóló szerződés az MNV közzététele szerint 1,52 milliárd forintos értékű, időtartama nem ismert.
A korábban a honlapján elérhető közzététel szerint az NKOH 2023. szeptember 13-án költözött be az ingatlanba.
A bérleti szerződés az állami vagyonkezelő oldalán elérhető megnevezése egyébként különös módon nem az NKOH-t, hanem a felette irányítást gyakorló szervet nevezte meg: eszerint a szóban forgó „ingatlanok tekintetében a Miniszterelnöki Kabinetiroda elhelyezése érdekében” kötötték meg a szerződést.
2023. szeptember 15-én a cégbíróság bejegyezte a Digital Minds Kft.-ből kivált New Camp Village Zrt.-t. Rogán miniszter még az ősz során aláírta az NKOH alapító okiratának módosítását: eszerint a hivatal új székhelye a Sas u. 20. alá került.
Az egykori tévéprodukciós cégből kivált három vállalkozást, az Oak Village-t, a Silverhouse Village-t és a New Camp Village-t 2024 júniusában a Prime Real magántőkealap megvásárolta a két korábbi tulajdonostól, Vízvárdi Bencétől és Liziczai Zsolttól, majd 2026-ban vagyonkezelésre átadta az Airon Trust Bizalmi Vagyonkezelő Kft.nek A vételárat az Átlátszó nem ismeri. A magántőkealap tulajdonosai ismeretlenek.
Az Átlátszó megkeresésére Bajorfi Ákos, az NKOH újonnan kinevezett elnöke a következőket írta:
„A Hivatal elnöki tisztségét nemrégiben vettem át, ezért jelenleg magam is most tekintem át az NKOH működésével kapcsolatos korábbi döntéseket és körülményeket. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az MNV Zrt. kijelölő okirata alapján került elhelyezésre a 1051 Budapest, Sas utca 20–22. szám alatti épületben. A kijelölés a 2023. szeptember 13. és 2026. december 31. közötti időszakra szól. Az NKOH az ingatlan használatáért bérleti díjat nem fizet. Az ingatlan tulajdonosával, a Castor Lake Zrt.-vel az MNV Zrt. kötött bérleti szerződést, így e szerződéses jogviszonynak az NKOH nem részese, annak tartalmára, pénzügyi feltételeire és egyéb részleteire nincs közvetlen rálátásunk. Az ingatlan egyes üzemeltetési költségeit ugyanakkor az NKOH viseli: ezek megtérítésére a 2017. június 20. napján, IKF/136/2/2017. számon az NKOH és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) között létrejött, azóta több alkalommal módosított használati és szolgáltatási megállapodás alapján, éves elszámolás szerint kerül sor a KEF részére.”
Az Átlátszó megkeresésére a Digital Minds résztulajdonos-ügyvezetője, Liziczai Zsolt és a Bolston Holding alapító-ügyvezetője, Kovács István Balázs nem válaszoltak. Az Átlátszó megkeresésére az Airon Trust ügyvezetője későbbi tájékoztatást ígért. Az Átlátszó a Rogán Antal volt miniszternek szánt kérdéseit a Hunguard Kft. részére juttatta el, amely céggel Rogán ex-miniszter feltalálóként ismerten üzleti kapcsolatban áll. A megkeresésre nem érkezett válasz.
Forrás: Átlátszó / Sarkadi Nagy Márton
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









