Szerző: Kun J. Viktória | Megjelent a 2014. január 19.-i lapszámban

Az orvosok több mint negyven százaléka támogatná az aktív eutanáziát, legalább ennyien voltak azok is, akiket már kértek meg betegek arra, segítsék őket a halálba – erről tanúskodik az a felmérés, amit orvosok körében végzett dr. Vadász Gábor sebész-aneszteziológus. Célja, hogy elinduljon végre a vita Magyarországon is, hiszen „ma a kegyes halál mind passzív, mind aktív formája átláthatatlan módon, sok esetben viszont igenis folyik a gyakorlatban”.

Foto: Profimedia-Red Dot

Mégis mit tenne ön, ha gyermeke elviselhetetlen fájdalmakkal szenved gyógyíthatatlan betegségével? Amikor hozzátartozója végstádiumú rákbetegségben sínylődik, testét a betegség valósággal „megette”, kínok közt várja, hogy végre véget érjen szenvedése? Magyarországon volt, aki kezébe vette a döntést. A közvélekedésben az eutanáziával összefüggésbe hozott legismertebb ügyet a magyar igazságszolgáltatás egyértelműen emberölésnek minősítette. Binder Györgyi még 1993 szeptemberében végzett gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, nagyfokú fájdalomnak kitett 11 éves lányával, gyermeke kérésére. A kislány fürdővizébe egy működő hajszárítót ejtett, majd a víz alá nyomta a gyermekét, aki meghalt. Az eutanáziára hivatkozó anyát a bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte, végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészi fellebbezésnek helyt adva a Legfelsőbb Bíróság 1995-ben úgy döntött, hogy az emberölésért kiszabott szabadságvesztést a vádlottnak le kell töltenie. Göncz Árpád államfő végül kegyelmet adott az anyának.

Az emberek döntő többsége egy-egy ilyen konkrét, kézzel fogható esetre egyértelmű választ adna: nem engedné az embertelen állapot fenntartását. Ezzel szemben, ha a lakosságot általánosságban kérdezzük az eutanázia kérdéséről, még mindig viszonylag számottevő az elutasítás. Ugyanennyire megosztó és meglehetősen furcsa a kérdés megítélése az orvosok körében is. Ugyan csaknem minden második közülük támogatja a kegyes halál akár aktív formáját is, mégis, a kérdés nyilvános tárgyalását nem tartja időszerűnek.

„Három évet dolgoztam utókezelő- krónikus osztályon, hosszan agonizáló, borzalmas fájdalmakkal küszködő, de ép elméjű betegek és évek óta önmagáról nem tudó, demens, vegetatív lényként létezők között. Aki bármilyen szinten is ellenzi az eutanáziát, azt kötelezném, hogy egy hónapot éljen, ügyeljen, dolgozzon egy ilyen osztályon. Nem is értem azokat, akik bármi olyanról véleményt mernek formálni, amit nem tapasztaltak meg, nem láttak közvetlen közelről, nem éreztek át!” – egy kiragadott vélemény abból a kutatásból, amit dr. Vadász Gábor sebész, aneszteziológus indított orvostársai körében. A nyugalmazott doktor azt követően szánta magát a felmérésre, hogy az Országos Választási Bizottság eleinte útjára engedett egy magánszemély által indított népi kezdeményezést az ügyben, később mégsem kezdődhetett meg az aláírásgyűjtés.

Az orvos felmérése mára valóságos háborúba torkollott. Elindításakor az orvosi kamara letiltotta a kérdőív kitöltését és terjesztését, mondván, az eutanázia támogatását sugallja és „rossz irányba tereli a hippokratészi elvekre, a gyógyításra esküdött orvosok gondolkodását”. Végül afféle partizánharcban, de a kutatás – több mint 200 orvos bevonásával – mégiscsak befejeződött. Arra a kérdésre, kérték-e már arra, hogy alkalmazzon aktív eutanáziát, csaknem 40 százalék igennel felelt. Az eutanáziát kérők háromötöde maga a beteg volt. A válaszoló orvosok több mint kétötödének az életében felmerült már az orvosi kezdeményezés alapján végzendő eutanáziának a szükségessége. Arra a kérdésre, hogy általánosságban elfogadja-e az aktív eutanázia gondolatkörét, tudva, hogy annak esetleges végrehajtása az orvos számára nem válhat kötelezővé, a válaszolók több mint 40 százaléka válaszolt igennel, míg a többiek elutasították azt. Ők az eutanázia ellentmondásaira hivatkoztak, arra, hogy azt az orvosi hivatással és etikával összeegyeztethetetlenek tartják, vagy elutasításukat vallási meggyőződésükkel indokolták. Voltak, akik gyilkosságnak tartják az aktív, vagy bármelyik eutanáziát.

„Álszent és farizeus dolognak tartom, hogy nem lehet, nem engednek beszélni erről a kérdésről. Tudható és érzékelhető, hogy orvosok, betegek napi szinten kerülnek szembe a kérdéssel, és így vagy úgy megoldják a helyzetet. Ahogy a kezelés visszautasítását is úgy engedélyezi a törvény, hogy az a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Úgyhogy ma a kegyes halál mind passzív, mind aktív formája átláthatatlan módon, sok esetben viszont igenis folyik a gyakorlatban” – mondja Vadász doktor, aki az egyik válaszoló orvost idézi: az emberi élet tisztelete, amire az orvosok felesküsznek, a méltó halál tisztelete is. „Az élet mesterséges meghosszabbítása a szememben éppannyira ellenszenves, ha tetszik Isten akarata ellen való, mint annak megrövidítése – citálja Vadász doktor egy másik kollégájának véleményét. – Jelen pillanatban sem a társadalom, sem a körülmények nem alkalmasak az eutanázia engedélyeztetésére, ez nyilvánvaló, de az, hogy erről elinduljon egy vita és foglalkozzunk vele, mára elkerülhetetlenné vált” – foglalja össze a nyugalmazott orvos.

Nála még sarkosabban fogalmaz dr. Kovácsy Zsombor orvos, ügyvéd, aki szerint a társadalom kétarcúsága tükröződik ebben a kérdésben is. „Pont úgy, mint amikor felháborodunk, ha arról hallunk, hogy valaki meg akarja kerülni a hivatalos betegutat, ki akarja játszani a várólistát, de azért, amikor rólunk van szó, az már más kérdés. Ugyanez igaz az eutanáziára is. Melyik az az orvos, aki ne adna fájdalomcsillapító morfiumot az elviselhetetlen fájdalmaktól kínlódó betegének? Segíteni nem tud, így az agyát tompítja. Ehhez egyre nagyobb adagokra van szüksége, ami károsít, majd észrevétlenül végül a beteg halálához vezet. Akárhogy is vesszük, ez az első lépés az aktív eutanáziához” – mondja az ügyvéd, aki úgy véli, a kérdés még messzebbre vezet. „A pénzügyi korlátozások, ha például valakinek anyagi okok miatt utasítják el a kezelését, nem jelent tevőleges közreműködést az élet befejezésében?” Kovácsy Zsombor mindezek lapján azt vallja, szigorú feltételek, azaz orvosi és jogi kontroll mellett elérhetővé kellene tenni az aktív eutanáziát hazánkban is. Az ügyvéd úgy képzeli, hogy orvosi szakértők nyilatkozatát követően bírósági eljárás keretében döntenének az eutanáziáról.

„Kívülről, fehér asztal mellől moralizálni könnyű, kérdőíveket gyártani is, holott a problémát a szőnyeg alá söpörjük” – kezdi dr. Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem docense és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület alapítója. Ő leginkább azt hiányolja, hogy a beteg véleményét nem veti föl senki. Szerinte ugyanis, szemben a közvélekedéssel, nem is a kórházakban, hanem a háziorvosi praxisokban, idősotthonokban vagy elfekvőkben kerül elő leggyakrabban a kérdés. „Még a fogalmakat is összekeverjük, hiszen például a morfium-túladagolás, ami a közelmúltbeli Uzsoki Utcai Kórház-beli botrány kapcsán történt nem eutanázia. Szimpla gyilkosság. Mert eutanáziáról csak a beteg beleegyezésével beszélhetünk” – mondja az adjunktus, aki szerint úgy tűnik, a kegyes halál kérdését az idő is túlhaladta. Hollandiában például, ahol a ’80-as évek óta bizonyos szabályok alapján engedélyezett, semmit sem nőtt az eutanázia miatti halálozás. Sokkal fontosabb kérdéssé vált a megfelelő fájdalomcsillapítás, illetve az életmentő kezelések visszautasításának kérdése. „Ha ugyanis ez a kettő tökéletesen megoldott, alig-alig van szükség az élet mesterséges lerövidítésére” – teszi hozzá a szakértő.

Támogatja, vagy elutasítja az aktív eutanáziát? 43,2 százalék támogatja, 56,8 elutasítja.

Az elutasítók aránya a válaszadók életkorával együtt nőtt, az orvos vezetők között az aktív eutanázia elutasításának az aránya közel felével nagyobb (71,4%), mint az összes orvos között. Összesen 227 személy töltötte ki a kérdőívet, köztük 9 egyetemi tanár, 7 egyetemi docens, 12 osztályvezető főorvos volt. Vezető beosztású volt összesen 94 orvos (41,4%). A válaszadók közel harmada (30,4%) háziorvosként és gyermek háziorvosként, több mint harmada (34,4%) kórházi, klinikai és országos intézeti orvosként, 14,1%-uk szakrendelőben dolgozik.

Hová tűnt a Fekete Angyal?

A legemlékezetesebb hazai „eutanáziaügy” a Fekete Angyalé volt. F. Tímeát, a Nyírő Gyula Kórház exnővérét a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon, jogerősen 11 év börtönre ítélték több emberen elkövetett emberölés kísérletéért és négyrendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért. Az ügy 2001 elején robbant, amikor a kórház főigazgatója rendőrségi feljelentést tett: azt gyanítják, hogy egyik nővérük betegeket segít a halálba. Az ápolónő akkor azt vallotta, hogy mintegy 40 haldokló idős beteget segített át a túlvilágra morfinnal vagy seduxennel kevert káliuminjekciókkal. Bár az édesanyja és az ügyvédje által kóros hazudozónak, illetve „Münchausen-szindrómás”-nak tartott fiatal nő megváltoztatta, sőt végül vissza is vonta minden beismerő vallomását, ezt a bíróság figyelmen kívül hagyta. A Fekete Angyal 2009 nyarán, a másodfokú ítélet után hat évvel, jó magatartására tekintettel szabadult. Az egészségügyi hivatástól – ez volt a mellékbüntetése – örökre eltiltották. Lapunk úgy tudja, talált magának más szakmát: szépészeti szolgáltatóként helyezkedett el, s egy szalonban dolgozik. Bár érdeklődtünk volna sorsának más részleteiről, és arról is, hogy mennyi lehetett az igazság a beismerő vallomásokban, majd a tagadásukban, ám édesapja mereven elzárkózott ettől. Azt mondta, Tímea lányának „eddig minden cikk csak ártott”. (V. G. P.)

Belgium lehet az első ország, mely korhatár megszabása nélkül terjeszti ki a gyermekekre az eutanázia intézményét. A szomszédos Hollandiában csak tizenkét év felettieknek, szülői beleegyezéssel engedélyezett az eutanázia. Belgiumban – ahol tizennégy éve legalizálták az eutanáziát – tavaly novemberben fordult tizenhét gyerekorvos nyílt levélben a Szenátushoz, hogy támogassák a gyermekeutanázia legalizálását. A vita ott is heves: a súlyos betegségekben szenvedő fiatalokat kezelő szakemberek szerint például minden gyerek szemében ott csillog a remény, élni akarnak, nem meghalni. Belgium és Hollandia mellett Luxemburgban, Svájcban, az Egyesült Államokban pedig Montanában, Oregonban és Washingtonban is engedélyezett a szigorúan körülírt javallat alapján az orvosi segítséggel végrehajtható eutanázia. Egyedi esetként a bíróság engedélyezett már aktív eutanáziát Ausztráliában, Lengyelországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Németországban. A Bundestagban a tárgyalási folyamatokat megkezdték, háromévnyi vitaidőt irányoztak elő az eutanázia legalizálásával kapcsolatos kérdések körüljárására. Svájcban valóságos „eutanáziaturizmus” működik. Az alpesi országban 1941 óta legális az asszisztált öngyilkosság, ha az a személy, akit bevonnak a segítségbe (az asszisztáló), nem orvos végzettségű és nincs személyes, vagy szerzett érdekeltsége az esemény kimenetelében. Az asszisztált öngyilkosság azt jelenti, hogy például az asszisztáló személy segíthet a gyógyszer odaadásával, de ő maga közvetlenül nem adhatja azt be a betegnek. A Dignitas nevű szervezet – amely abban nyújt segélykezet az embereknek, hogy azok véget vethessenek életüknek –, statisztikája szerint külföldről évente több mint ezer kliensük érkezik az országba. (K. O.)