Nem erőd, nem palota, nem szentély. Az Aquincumi Múzeum régészei hónapok óta azon dolgoznak, hogy megfejtsék a Duna közelében, az egykori Óbudai Szeszgyár területén talált késő római kori monumentális építmény titkait.
   A Krisztus születése utáni III. század végén járunk. Aquincum, amely száz évvel korábban még Pannónia provincia egyik legfontosabb katonai és közigazgatási központja volt, már túl van a virágkorán. A katonaváros 194-ben még kolónia rangot kapott, a Severus-korszakban itt még pompázatos helytartói palota állt díszes mozaikokkal és falfestményekkel, ám a város a 300-as évek közepére összezsugorodott. Az ekkor itt élők – katonák és családjaik, az ellátásukra idevándorolt kereskedők, iparosok, a romanizálódott kelta őslakosság – a katonacsászárok korát követő, kegyetlen idő tanúi. A határvidéken elhelyezkedő Pannónia megérzi az instabilitást: a barbárok már jó ideje támadják a Római Birodalmat. Nincs messze az idő, Aquincum polgárvárosát, a katonaváros külső negyedeit el is hagyják, a 3,5 méter falvastagságú késő római erőd falai mögé húzódnak.

Szentély, koponya, torony
   Ekkor emelhették azt a monumentális építményt, amelynek romjait ezekben a hónapokban tárják fel az Aquincumi Múzeum régészei, és amelynek méretei messze meghaladják a katonaváros eddig ismert emlékeinek léptékét. A Duna vonalával párhuzamosan épült, embermagasságú falai eredeti vakolattal maradtak fenn, hosszú, 8 méter széles folyosója pedig sokszögletű magas toronyba torkollik. Az idén februárban kezdődött ásatás nem előzmény nélküli, a régészek már 2017-ben végeztek próbafeltárást a volt Óbudai Szeszgyár, közismert nevén a Buszesz öthektáros területén, ahol ma a Waterfront City lakópark épül. Akkor Budai-Balogh Tibor, az Aquincumi Múzeum régésze kutatóárkokkal, szondákkal térképezte fel a terepet, és bukkant rá a hosszú, keskeny épület nyomaira.
   2023-ban a terület északi és középső részén további érdekes leletek kerültek elő, így például a katonaváros III. századi Mithrász-szentélye, illetve kultusztárgyak, többek között egy bikakoponya. Ezek a felfedezések vezettek oda, hogy a hatóságok előírták a teljes felületű megelőző feltárást. Erre azért volt szükség, mert a terület Aquincum kiemelten védett régészeti lelőhelyére esik, márpedig ilyen helyen minden nagyobb beruházást régészeti vizsgálatnak kell megelőznie. A helyszínen járva láthatjuk, amint több mint másfél évezrednyi távolságot áthidalva állnak egymás tőszomszédságában a modern lakóépületek és a késő római korok maradványai.
   A romokat engedély nélkül nem lehet megközelíteni, ez a terület egyébként is a Waterfront City építtetőjének tulajdonában van, oda csak a régészek és a beruházó munkatársai mehetnek. Ám aki bekukucskál a területre, az sem láthatja a teljes, eddig feltárt leletet, ennek egy részét ugyanis a régészek már visszatemették. Amint ugyanis a folyosó egyik szakaszának feltárásával végeztek, geotextillel letakarták, majd homokkal töltötték vissza a falakat. Kostyál Gergely, az ásatás vezetője lapunknak elmondja, ezzel tulajdonképpen a jövő régészeinek adják át a romokat. – A feltárás egy roncsolásos kutatási módszer, hiszen egy lelőhelyhez nem csak a falak, hanem a mellette lévő föld is hozzátartozik. Márpedig feltáráskor a földet kitermeljük, így a lelet elveszíti megtartó közegét, és onnantól kezdve folyamatos pusztulásnak indul. Ha viszont lefedjük, visszatemetjük, azzal megfelelő védelmet biztosítunk neki, s az 50–100 évvel utánunk jövő régészeknek már valószínűleg sokkal fejlettebb technológiai eszközeik lesznek arra, hogy még több információt nyerjenek ki a leletekből. 

Nagy Konstantin vakolása
   Maga az épület két jól elkülöníthető részt tartalmaz, egy hosszan elnyúló, 55 méter hosszú, 8 méter széles folyosót, valamint az ehhez csatlakozó, 15 méteres sokszögletű tornyot. Ami igazán szokatlanná teszi, az a megmaradt állapota: a hazai római kori romok jórészt térdmagasságig maradtak fenn, itt viszont két méter magas falszakaszok kerültek elő, méghozzá az eredeti, ókori vakolattal együtt. Kostyál Gergely elmondja, kezdetben ők maguk is kételkedtek abban, hogy római kori leletet találtak, a fal ugyanis túlságosan egyenesnek és jó minőségűnek tűnt ahhoz képest, amit megszoktak: a szárazon rakott, esetlegesen egymásra illesztett kövekből álló, jellemzően térdig érő falcsonkokat. A pontos kormeghatározáshoz a régészeknek több apró nyomot kell összerakniuk. Az biztos, hogy az épület szokatlanul közel található a felszínhez. – Az elsőként megtalált déli, folyosói szakasz körülbelül egy méterrel van a mai utcaszint alatt, az ásatás második szakaszában megtalált sokszögletű torony legmagasabb része viszont jóval magasabban, csupán 20 centiméter mélyen volt – árulja el az ásatásvezető régész.
   S hogy mi lehetett az épület funkciója? Ez egyelőre kérdéses – ahogy Kostyál Gergely fogalmaz, a kutatás még a legelején tart, egyelőre előzetes hipotéziseik vannak. – Az biztos, hogy nem katonai erődítménynek épült, a 65 centiméteres falvastagság ahhoz túl vékony. Lehetett a katonai vezető, a dux palotája, vagy egy gyakorlótér része. Nagy kérdés, hogy önmagában állt-e ez a folyosó a toronyszerű lezárással vagy valamelyik irányba folytatódott. Nem kizárt, hogy amit eddig feltártunk, az egy nagyobb épület-komplexumnak a része. Ami biztos, hogy reprezentatív funkcióra – mint a helytartói palotában – semmi nem utal, nincsenek díszes mozaikok, falfestmények, csupán a belső, fehérre meszelt fal. Igaz, ezt magyarázhatja, hogy az épületet már a birodalom hanyatlása idején építették, kevésbé stabil korszakban, ekkor már szerényebbek voltak a körülmények. Márpedig a falazási technika a fuga vakolással, illetve a szintkiegyenlítő téglasorok mind tipikusan Nagy Konstantin korára utalnak. A szakemberek szerint az is biztosnak látszik, hogy középület lehetett, illetve építésében a római hadsereg alakulatai is részt vehettek – a tetőcserepek omladékában ugyanis több olyan bélyeges téglát is találtak, amin megtalálható az építő katonai csapat elnevezése.
   – Külföldi kollégákat is bevonunk a feltárásba, hátha az alaprajzi párhuzamok választ adnak az épület egykori funkciójára – mondja Kostyál Gergely, hozzátéve, az alaprajz hasonlósága nem egyértelmű segítség, hiszen a helytartói palota egyik szárnyával is vannak hasonlóságok, mégis nyilvánvalóan más volt a két épület rendeltetése.

Mi rejlik még a föld alatt?
   Nemcsak az építmény keletkezésének története homályos egyelőre, de az is, meddig lehetett használatban. A Budai Hangnak az ásatásvezető régész kiemeli, az biztosan látszik, idővel változott a funkciója, némileg átépíthették, erre utal, hogy több padlószintet is találtak. – Előkerült az épület belsejében egy vékony pusztulási rétegsor is, egy 2-3 centiméter vastag fekete-vöröses égett csík, ami egykori leégésre utalhat. A tetőomladékos rész pedig az épület részleges pusztulása utáni utólagos tereprendezést valószínűsíti. Ám ezzel együtt is sok még a kérdőjel. Azt tudjuk, hogy 430 körül a hun támadások egyre erősödtek, Pannónia területe fokozatosan kikerült a tényleges római közigazgatás alól, gyakorlatilag a Hun Birodalom peremterületévé vált. Ez már a népvándorlások kora, az V. század közepére a provinciát fel is adták a rómaiak. Az épület megmaradt monumentális falai arra engednek következtetni, hogy sokáig állhatott, bár bizonyíték még nincs rá, de használhatták a bejövő hunok, avarok, sőt a magyarok is – hasonlóan a közeli, Nagyszombat utcai katonai amfiteátrumhoz, amelynek magyar használati nyomai egyértelműek. Egy biztos: a XVIII–XIX. századi, katonai felmérések alapján készült első részletesebb térképeken már nem találni nyomát.
   A feltárás vége még messze van, szeptember második felében indulhat az ásatás újabb, 60 napos szakasza a toronyban és annak közvetlen környezetében a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásának köszönhetően. Az épület déli irányú kiterjedése is napvilágra kerülhet, rövidesen ugyanis lebontják a telek sarkán álló sárga színű, egykori kollégiumi épületet, amely alatt a régészek a folyosó folytatódását, újabb torony feltárását vagy egy L alakú lezárást sejtenek. A régészeti lelet a magyar állam tulajdonát képezi, így annak sorsáról végső soron az örökségvédelmi hatóság dönt. Lapunk megkereste a Budapest Főváros Kormányhivatala Örökségvédelmi Hivatalát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a feltárás lezárultát követően „az örökségvédelmi hatóság szakmai szempontok és a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendelet alapján hozza meg döntését”. Kostyál Gergely megjegyzi, az épületet jó eséllyel le fogják védetni, ami azt jelenti, oda a beruházó nem építkezhet – ellenkező esetben a sokszögletű torony bizonyosan megsemmisülne. 
   Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/38. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg szeptember 18-án.

Forrás: Magyar Hang / 2026. október 04., 06:00 / Albert Enikő