444: Lannert Judit luxusfürdőszobát talált Novák Katalin egykori kormányzati irodájában
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter videón mutatta meg irodáját, ami a Fidesz-kormányok ideje alatt a Családokért Felelős Államtitkárság, vagyis Novák Katalin és Koncz Zsófia egykori munkahelye volt. Lannert „intimitást nélkülöző hotel-feelingként” jellemezte az iroda hangulatát. A helyiség sarkában rendes íróasztal helyett egy recepciós pultra hasonlító dolgozóasztal van, ami mellett nincsenek fiókok és szekrények. A dolgozószobából nyílik a fürdőszoba, ami leginkább egy nívós hotelba illik. A zuhanyzón kívül gardrób, sminktükör, hajszárító és fekete burkolattal körülvett mosdókagyló van a helyiségben.
Telex: Jogsértő volt Rogánék vakcinainfós propagandája
Jogellenesen kezelte az állampolgárok adatait az Orbán-kormányzat, amikor a járványügyi felületen megadott emailcímekre politikai tartalmú leveleket küldött – erről döntött immár jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Ítélőtábla. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet közleménye szerint a bíróság megállapította, hogy a kormány az olyan homályos megfogalmazást sem használhatta kiskapuként, mint a hozzájárulás megadása „további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, elektronikus levél küldése céljából”, mert ez sem jogosítja fel arra, hogy tetszőleges témákban küldjön üzeneteket.
Hvg: Addig ügyeskedtek, míg a nyolc férőhelyes bölcsőde négyzetméterára 2,6 millió forint lett
Acsán egy nyolc férőhelyes mini bölcsőde 2,6 millió forintból készült el négyzetméterenként, méghozzá uniós támogatásból, az ország más pontjain azonban ugyanannak a tervezőnek, megegyező tervei alapján egy ilyen beruházás négyzetméterára csak 1,5 millió forint volt – írja az Integritás Hatóság. A hatóság összehasonlító vizsgálata szerint az acsai beruházás vélhetően közel 110 millió forinttal, 77 százalékkal haladta meg a kivitelezés idején szokásos piaci árat. Mindez a tájékoztatás szerint úgy történhetett meg, hogy a közbeszerzésen 10 cég indult. Az ajánlatkérő közülük hétnek érvénytelenítette az ajánlatát, és mind a hét jelentősen kedvezőbb árat adott a nyertesnél.
Magyar Hang: Áradjon a kasszához: Tisze-közeli cég közvetítette milliókért a parlament alakuló ülését
Új, érdekes cég bukkant fel az országgyűlési szerződéslisták szereplői között: a bizarr nevével kitűnő Pink Túzok Kft. jóval kisebb volumenű munkát kapott, mint a NER jól ismert, százmilliókat felmarkoló kifizetőhelyei, háttere miatt mégis figyelmet érdemel. A legfrissebb listából tudjuk, hogy a kis cég nettó 9,5 millió forintért, vagyis bruttó 12 millió forintért vállalta a parlament május 9-i alakuló ülésének élő közvetítését. A Pink Túzokot 2025 márciusában hozták létre, tulajdonosa Berkes Bence. Berkes onnan lehet ismerős, hogy egy személyben ő a Tisza Párt tulajdonában álló Árad a Tisza Kft. ügyvezetője is. Utóbbi cég működteti a Tisza webshopját, ahonnan kabátot, pólót vagy éppen bögrét rendelhetnek a párt és a mögötte álló közösség rajongói.
Népszava: Az Orbán-kormány idején 56 százalékkal több titkos megfigyelést engedélyeztek, mint az azt megelőző években
Kikérte a 2002 és 2010 közötti megfigyelések számát az Igazságügyi Minisztériumtól Néher András, Győr és térsége Tisza párti országgyűlési képviselője. Korábban ugyanis a 24 cikkéből már kiderült, hogy 2010 és 2026 között összesen 18 906 esetben kaptak engedélyt a titkosszolgálatok titkos megfigyelésre az aktuális igazságügyi minisztertől. Néher András a Facebook-oldalán azt írja, a kézhez kapott dokumentum alapján a szocialisták 8 évében 6040 esetben adott engedélyt az igazságügyi miniszter titkos megfigyelésre. Ez – állapítja meg a politikus – azt jelenti, hogy Orbán Viktor kormányai idején évi átlag 1181, míg azt megelőzően évi átlag 755 megfigyelést engedélyeztek, ami 56 százalékos növekedést mutat.
Forrás: Átlásztó / Erdélyi Katalin
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









