Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Méterenként 100 forint lesz az új adó

A 367 milliárd forintos újabb kiigazító csomag egyik eleme a közműadó. A közösségi közlekedés javítása érdekében 100 forintot vetnek ki méterenként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési vezetékekre.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán újabb, 7 lépésből álló kiigazító csomagotjelentett be az "EU nyomására". Azt már a bejelentés sajtótájékoztatóján is mondta Matolcsy, hogy a a részletekről csütörtökön számol be Olli Rehn uniós biztosnak és a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációjának. Ennek megfelelően csütörtökön napközben fel is kerülta kormány honlapjára az újabb EDP-jelentés (a túlzott hiány eljárás keretében kiadott ajánlás megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről szóló jelentés), melyet a kormány Brüsszel számára készített. Ebből újabb részletek is kiderülnek a tegnap bejelentett csomagról.

100 forint/méter a közműadó mértéke

"A helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek (nyomvonala) után ezek tulajdonosára 100 Ft/m adó vethető ki. Az intézkedés eredményeként a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert" - olvasható a dokumentumban.

Az mfor traderrel biztonságban kereskedhet

Hasonló elképzelés egyébként már az idei év során is felvetődött, ugyanis Budapesten egy ilyen pluszbevétel révén kívánták volna megmenteni a BKV-t a csődhelyzettől. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a szándék nem változott - legalábbis Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozataalapján. Szerinte ugyanis a közműadót nem "jó kedvében" vezeti be a kormány, hanem az ebből származó bevételekkel a közösségi közlekedést szeretnék javítani - már nemcsak Budapesten, hanem vidéken is.

Lényegében egyébként ezzel a kormány nem tett mást, mint egyfajta vagyonadót vezetett be, hiszen a vezetékhálózat nem mozdítható vagyonelemként is tekinthető - számviteli szempontból ugyanis a tárgyi eszközöket gyarapítja. Így az érintett multik nem tudják azokat elmozdítani, mint egy szervezeti egységet, vagy egy gyárat áthelyezni más országba és így csökkenteni a költségeiket.

Elkészült a 2013-as bérkalkulátorunk

Végleges formába öntöttük jövő évi bérkalkulátorunkat!

Számolja ki, munkája mennyit adót és járulék hoz az államnak!

Rogán Antal nyilatkozata szerint ugyanakkor az a teher nem hárulhat át a lakosságra, mivel a kormány befagyasztotta a rezsiköltségeket. Ennek révén legfeljebb az éves infláció mértékével emelkedhetnek a díjak. Ennek viszont ellent mond Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára: "a közműadó bevezetése azzal jár, hogy a közműcégek a lakosságra és a vállalkozásokra hárítják át a terhet". Az igazság azonban valahol a két vélemény között lehet, hiszen az EDP-jelentésben foglaltak szerint a távközlés, kábeltévé és internet hálózatokra is kiterjed az új adó, ezekre a költségekre azonban nem vonatkozik a kormány rezsiköltséget befagyasztó intézkedése (mint például víz és gáz).

A kormány is látja: visszafogja a gazdaságot a csomag

Az EDP-jelentés az intézkedések részletezése mellett a makrogazdasági folyamatokat is bemutatja. Leírják ugyanis, hogy a bankadó felezésének elhalasztása, a tranzakciós illeték emelése, a közművek adóztatása visszafogottabb bér- és létszámdinamikát eredményez a munkaerőpiacon, illetve a beruházások terén kitolja a trendfordulót. Az első kiigazító csomag után egyébként jövőre stagnáló bruttó állóeszköz felhalmozással számoltak, a legfrissebb jelentésben pedig már egy százalékos visszaesést prognosztizálnak. (A beruházások alakulásáról egy korábbi anyagunkban részletesebben olvashat: Ez Matolcsy szokatlan lépéseinek legsúlyosabb következménye)

Ugyanakkor a vállalati költségek emelkedése további lendületet ad az inflációnak a jövő évben, így "ez 2013-ban némileg magasabb inflációhoz vezethet". A háztartások jövedelmi helyzetét befolyásoló hatások miatt a fogyasztási kilátások az előrejelzési horizont teljes hosszán visszafogottabbak - derül ki a jelentésből. Azt, hogy a kormány hogyan látta az első, illetve a második Matolcsy-csomag után a jövő évi főbb makrogazdasági mutatókat, az alábbi táblázat tartalmazza. Mint látható, minden téren rontottak a várakozásaikon:

Székely Sarolta
mfor.hu

Rovatok: 
Életmód

Hozzászólások

 #
Kilométerenként! Figyelj oda! Így csúcshazugság! Okos tóni. Szeretsz nagyot mondani, de ennyire?
 
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1