Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Megdöbbentő a magyar valóság!

2014. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK, 08:27

Megdöbbentő a magyar valóság!

Szerző: O. Horváth György

A magyar társadalomnak immár egyharmada 3,285 millió ember olyan anyagi helyzetbe került, ahonnan nagyon nehéz visszajönni önerőből. Az elszegényedés gyorsuló ütemben nő – ezt a Policy Agenda állapította meg az OECD és az Európai Uniós statisztikai intézetének adatai alapján. Szomszédainkhoz, versenytársainkhoz képest kiábrándító a helyzet.

Láthatatlanok? A szegénységnek nincs arca. Magyarországon sem
Fotó: Kállai Márton

A négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország Szlovákia) és Szlovénia gazdasági teljesítményét összehasonlítva a válság kezdete óta Magyarország zuhant a legnagyobbat. Euróban átszámolva a GDP értékét Szlovákia 12, Lengyelország 7 százalékkal növekelte, míg Magyarország 7,1 százalékot veszített a GDP értékéből. Csehországban és Szlovéniában is csökkenés volt, de közel sem ekkora mértékű - mutat rá a Policy Agenda a napi.hu írása alapján.

Egy ilyen gazdasági helyzetben olyan költségvetési kényszert teremt, ahol a csökkenő bevételekhez kell hozzáigazítani a kiadásokat. Az OECD által készített felmérés szerint e tekintetben Magyarország volt a legkeményebb, mivel a szociális kiadásokat kezdte el megnyirbálni: 2009 és 2013 között a GDP-hez viszonyítottan 10 százalékkal csökkentette a kormány ezeket a költségvetési kiadásokat. Azok az országok, ahol a gazdaság nem állt helyre, inkább növelték azokat, így például Csehországban a 3,2 százalékos GDP csökkenés ellenére 5 százalékkal, míg Szlovéniában az 5,3 százalékos GDP csökkenés mellett 5 százalékkal növelték a szociális kiadásokat - ezzel akarták ugyanis megelőzni, hogy a társadalom alsó szegmensében lévők a kelleténél jobban ki legyenek téve a válság hatásainak.

A Policy Agenda szerint Magyarország esetében a szociális kiadások csökkentésének meglett a hatása: az Eurostat felmérése szerint Magyarországon 2013-ban 3 millió 285 ezer ember volt, aki szegény, vagy a szegénység által veszélyeztetett kategóriába sorolnak. Ez a válság óta 17 százalékos növekedést jelent, és azt, hogy a magyar társadalomnak immár egyharmada olyan anyagi helyzetbe került, ahonnan nagyon nehéz visszajönni önerőből.
A gazdasági visszaesés ellenére Csehországban a 2012-es adatok alapján 0,9 százalékkal nőtt azok száma, aki a szegénység által veszélyeztettt kategóriába sorolnak, és Szlovénia a jelentős gazdasági teljesítmény csökkenés ellenére is "megúszta" egy 8,6 százalékos növekedéssel. Ezzel szemben - a gazdasági teljesítmény növekedésének hatására - Szlovákiában 0,2, míg Lengyelországban 12 százalékkal csökkent a társadalmilag nehéz helyzetben élők aránya.

Magyarországon csak ebben a kormányzati ciklusban átlagosan 90 ezer fővel nőtt évente az elszegényedők aránya, amely azt jelenti, hogy a négy év végére egy Debrecen és Miskolc lakosságának megfelelő népesség került nagyon nehéz helyzetbe. A magyar társadalomra vonatkozó adatok azért is elgondolkoztatóak a Policy Agenda elemzői szerint, mert immár ötödik éve, hogy folyamatosan emelkedik a szegények, vagy szegénység által veszélyeztettek száma. A versenytársaink esetében nem figyelhető meg ilyen tartós romlás, az elmúlt években a többi visegrádi országban legalább egy év volt, amikor csökkent a nehéz helyzetben lévők száma.

A mostani kormányzati időszak alatt Magyarországon alaposan átrendeződtek a szociális kiadások. Nemcsak a hozzáférés módja módosult, hanem csökkentek a támogatási összegek is. A rokkantnyugdíj rendszer átalakítása, a korhatár alatti nyugdíjazás megszüntetése, a százezreket érintő közfoglalkoztatási rendszer és a hozzákapcsolódó szociális rendszer egyszerre hozta azt az eredményt, hogy a ciklus végére a korábbi alsó-középosztály is komoly anyagi problémákkal néz szembe. A versenytársainkkal összehasonlítva az is látszik, hogy erre a drámai változásra nem magyarázat a gazdaság helyzete.

Rovatok: 
Életmód
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1