Az Antall-kormányban látta el tisztségét.
Életének 85. évében, hosszú betegség után, családja körében elhunyt Siklós Csaba József közlekedésmérnök, Magyarország „első szabadon választott” közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere – közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Siklós Csaba József 1941. augusztus 29-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát közlekedésmérnökként, majd szakmai pályáját a közlekedési ágazatban és az infrastruktúrafejlesztés területén folytatta.
A rendszerváltozás után, 1990 és 1993 között Antall József kormányában töltötte be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszteri tisztséget, és országgyűlési képviselőként is dolgozott.
Miniszteri munkáját követően is aktív szerepet vállalt a magyar közlekedési szektor irányításában: a Győr-Moson-Soproni Vasút (GYESEV) elnökeként, majd a Malév vezetésében dolgozott. Munkáját számos szakmai és állami elismeréssel jutalmazták – írta családja.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









