Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Megrongálták Wass Albert síremlékét

Ismeretlen tettesek megrongálták Wass Albert marosvécsi emlékművét. A Kemény-kastély kertjében álló szikláról lefeszítették az író portréját ábrázoló bronzplaketet és megtiporták a koszorúkat.

Az emlékgyalázást szombat délután vette észre az író hagyatékát és sírjának ápolását vállaló holtmarosi lelkész fia.

Két év alatt másodjára gyalázták meg az író sírját. Először 2011 áprilisában lopták el a Hunyadi László szobrászművész által készített bronzplakettet. Ezt azonban egy adománygyűjtő akció nyomán még abban az évben sikerült pótolni.

„Belefáradtam ebbe a hercehurcába, és úgy döntöttem, hogy többé nem helyezem vissza a bronzplakettet. Helyette fekete márványt illesztünk a sziklakőre, és akkor majd kiderül, hogy színesfém tolvajok, vagy közönséges gaztevők garázdálkodnak a sírnál” - nyilatkozta az erdélyi Krónikának a sírt gondozó Bartha József lelkész. Nem zárta ki, hogy a rongálók színesfémtolvajok voltak, de szerinte inkább magyarellenes gyalázkodók.

forrás: 
MTI
http://index.hu/kulfold/2013/02/24/megrongaltak_wass_albert_siremleket/

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1