Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Mentőautóra nincs pénz, kormányzati kocsira van

2015. január 25. 168 Óra Online

Az MSZP követeli, hogy a Fidesz-KDNP kormány ne a mentőautók használhatósági idejét emelje 10 évről 13 évre, hanem azonnal állítsák le a 40 új kormányzati gépkocsi beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére. Szerintük ennek elmaradása esetén minden, késlekedő mentőautó miatt bekövetkezett halálesetért az Orbán-kormány lesz a felelős.
Az MSZP szerint botrányos, hogy a jelenlegi 743 mentőautóból csaknem 180 esetkocsi tíz évnél öregebb, és emiatt ezek a járművek lényegesen lassabban érnek egy-egy életmentés helyszínére. "Orbánékat láthatóan az sem érdekli, hogy az EU szabványa szerint legfeljebb 6 éves korig, illetve 300 ezer megtett kilométerig lehet egy mentőautót használni. Mindennek ellenére a korrupt Orbán-kormány nem vásárol új mentőautókat. Ehelyett csak annyit tettek, hogy 10-ről 13 évre emelték a még használható járművek korhatárát. Pedig lenne pénz új életmentő járművekre, de a kormány csaknem félmilliárd forintból inkább 40 új hivatali autót vásárol magának." - írják.
Az MSZP szerint a kormányzati luxus nem lehet fontosabb a magyar emberek életénél.

Kapcsolódó:
   Nem szeretik Magyarországot - komoly gyengülés vár a forintra - a kormány felkészül:
   Új autókat vesz a kormány 462 millióból
   A kinevezésekről nem egy szakemberekből álló bizottság dönt, hanem a miniszterelnök egy személyben
   Összesen 2,3 milliárd forint a megduplázódott állami vezetés fizetése
   Csak tervezésre 1,4 milliárdot költ a várba költöző miniszterelnökség
   70 képviselő kap több helyről is fizetést
   Titkolják Orbán Viktor vagyonát
   A kormány inkább nem feszegeti a kitiltási ügyet
   Orbán: Csökkent a szegénység Magyarországon
   A miniszterelnök átvert károsultaknak szóló tanácsa nem működik
   A bíróság megsemmisítette a majsai devizaadós hitelszerződését
   A szerződések semmisek, azok voltak és azok is lesznek!
   A kormány politikai tőkét kovácsol a "devizahitelesek" nyomorából
   Új börtönt építene az állam - keresik a helyszínt
   Kellenek az új stadionok
   Orbán: "Minden állampolgár köteles lesz nyomkövetőt magánál hordani"
   Orbán Viktor új világrendet vizionál
   Orbán: az új világrend nyertese lehet az ország
   Hazugságok határok nélkül?
   Több cég szűnt meg Magyarországon tavaly, mint bármikor korábban
   A rezsibiztos szerint ha valamin spórolsz, az az államot illeti
   Kósa Lajos véletlenül kikelt az offshore-biznisz ellen, de egy nap alatt visszavonta az egészet
   Charles Gati szerint demokrácián kívüli eszközöket kell bevetni a rendszer megdöntése érdekében
   Korrupt politikusok kivégzése

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1