Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Minden igénylő bukott a napelempályázaton, mert nem érkeznek időben a támogatások

Félévnyi csúszás után sem jutottak hozzá a támogatási összegekhez az uniós forrásból finanszírozandó lakossági napelemes pályázat igénylői, ám a kormány máris elindítaná a második ütemet. A beszámolók szerint sok kivitelező kihátrál a projektek mögül, miközben hónapról hónapra nőnek a költségek. Erre a többletre azonban a támogatás nem nyújt fedezetet, a cechet a pályázóknak kell állniuk.

Összesen 201 milliárd forintnyi keretösszeggel tavaly december 6-án startolt el a Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva elnevezésű pályázat, amely az átlagjövedelem alatt kereső háztartások számára kínál 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást energiafogyasztásuk csökkentése érdekében. A hozzájárulás maximális mértéke napelemrendszerek esetén bruttó 2,9 millió, komplex, fűtés-korszerűsítéssel egybekötött napelemprojekteknél pedig 11,3 millió forint.

A pályázatokat az Európai Unió által létrehozott Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaiból fizetnék ki, ám ebből Magyarország még egyetlen eurócentet sem látott, az Orbán-kormány már legalább egy éve alkudozik az Európai Bizottsággal az alap pénzeiről.

A 2021 végén indult pályázatot akkor a nagy sikerre való tekintettel egy hónappal meghosszabbították. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerint az első ütemet soha nem látott érdeklődés kísérte: összesen több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett.

A beadási határidő idén február 6. volt, és az akkor ismert feltételek alapján márciusban meg kellett volna születnie a támogatói okiratoknak. A jogosultság ugyanis önmagában nem elegendő, a támogatás ténylegesen csak akkor jár, ha ezeket az okiratokat a kiíró kiállította a pályázóknak – részletezte a 24.hu-nak Kujáni Péter, a napelemes rendszerekkel foglalkozó Energiatakarék SLR Kft. értékesítési igazgatója.

Március végéig ugyan a pályázók többségét értesítették, hogy jogosultak a támogatásra, a támogatói okiratokat azonban csak augusztusban kezdte megküldeni a lebonyolító szerv, az ÉMI Nonprofit Kft.

Vagyis a kiíró mintegy féléves késedelembe került, ezt azonban sem a hatóságnál, sem a minisztériumnál nem indokolták.

Augusztusban viszont az addigi feldolgozáshoz képest nagy lendülettel kezdtek érkezni a papírok, a cég mintegy 300 ügyfelének a fele megkapta a támogatói okiratát szeptember elejéig.

Hasonló tapasztalatokról számolt be lapunknak egy neve elhallgatását kérő pályázó is, akinek egy 5 kilowattórás napelemrendszerre 2,9 millió forintnyi támogatást ítéltek meg. Minisztériumi adatok szerint szeptember 7-éig a 43 ezer kérelmező közül 21 800 pályázó rendelkezik támogatói okirattal. Az ÉMI ügyfélszolgálatán viszont korábban azt ígérték, hogy augusztus 31-éig mindenkinek elbírálják a pályázatát, valamint kiküldik az okiratokat egy „kisokosnak” nevezett útmutatóval együtt, mely a kivitelezéshez nélkülözhetetlen lehet.

Ezt az ígéretet nem sikerült teljesíteni, és a határidőt kitolták október 31-ig.

Itt van az energiaválság, ráadásul felemelték az árakat, mindenki várja a csodát, főleg a rászorulók, és közben a pénz sehol, a vállalkozók meg továbbállnak – méltatlankodott a pályázó a késlekedés okozta bajok miatt.

Aki megkapta a papírokat, az sem jut automatikusan a támogatáshoz: a pályázatokat ugyanis szállítói előfinanszírozással bonyolítják le, vagyis a kivitelezők fizetik előre a költségeket amellett, hogy 40 százalék előleg lehívására jogosultak projektenként. A teljes támogatási összeget csak akkor kaphatják meg, ha elkészültek a munkával. Az okiratok beérkezése után kell – elvileg – igényelni a szállítói előleget, ezzel együtt megindítani az engedélyeztetéseket és a dokumentációs előkészítést. Kujáni Péter tapasztalatai szerint mindez durván 2–3 hónapot vesz igénybe, csak ezt követően indulhat meg a napelemek telepítése.

Elmondta azt is, hogy eddig cégüknél még nem kezdődött meg az előlegek igénylése. Ám, ha valami szerencse folytán elkezdenék mostanában utalni az előlegeket, az elbírált projekteknél a telepítések akkor is csak a jövő év első negyedévében kezdődhetnek.

Vagyis ezen a télen az érintettek nem számolhatnak alacsonyabb rezsiszámlákkal.

A szállítói előleg megérkezése előtt a kivitelezők nem ugranak bele a konkrét projektekhez szükséges eszközök beszerzésébe. „Nem kockáztatjuk a kintlévőséget, 500–600 millió forintnyi szerződésállományt teljes mértékben nem fogunk előfinanszírozni abban a hiszemben, hogy egyszer majd valamikor fizet az állam” – emelte ki az igazgató.

Bárkinek, aki az ÉMI-nél érdeklődik afelől, hogy mikor érkeznek a pályázati források, azt írják vissza, hogy nyugodtan kezdjék el a projektet támogatás nélkül is. A kormány a kivitelezőkkel akarja megelőlegeztetni a támogatási összegeket, ám azok jellemzően kivárnak, mert nincsen fedezetük arra, hogy nyolc hónapra előre fizessék az előlegeket – magyarázta pályázó beszélgetőpartnerünk, aki olyan kivitelezővel szerződött, amely közel háromezer érintett ügyféllel rendelkezik. Úgy tudja, ezt semelyik cég nem vállalja be – ez derül ki a Napelem pályázat elnevezésű Facebook-csoport bejegyzéseiből is. Van azonban néhány olyan szereplő, aki az ügyfelekkel akarja megfinanszíroztatni a projekt beindítását, ami teljesen szabálytalan.

A minisztérium szerint minden sínen van

A kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, fenntartva és erősítve a rezsicsökkentés eredményeit – írta lapunk megkeresésére a TIM. Szerintük aki rendelkezik támogatói okirattal, megkezdheti a beruházás megvalósítását, amelynek során szállítói vagy támogatási előleg igényelhető. Az eddig megítélt támogatások összege 88,7 milliárd forint, és a beérkezett pályázatok elbírálása az ősz folyamán lezárul. Aki az első ütemben nem nyújtott be pályázatot, de szeretne élni a támogatási lehetőséggel, annak még lesz erre alkalma a második ütemben, ugyanis azt a forrást, amit az első ütemben nem helyeznek ki, idén november végén meghirdetik – hívták fel a figyelmet.

Arra a kérdésünkre nem válaszoltak, hogy várhatóan mikor jutnak hozzá a támogatási forrásokhoz a pályázat első ütemében jelentkező igénylők. Arra sem, hogy tervben van-e, hogy költségvetési forrásokból előfinanszírozzák a pályázat projektjeit.

Az infláció az igénylőkre sújt le

„Megkaptam a támogatói okiratot, beszéltem a vállalkozóval, és megdöbbentem, amikor közölte, hogy a szerződött áron nem tudja megcsinálni, hanem 20–30 százalékot önerőből be kell fizetnem. A munkálatokat pedig az előleg és az önerő beérkezése után nagyjából öt hónap múlva tudja megkezdeni. Ha ez nem tetszik nekem, akkor kiszáll, és mehetek a bíróságra” – vázolta a helyzetet az egyik pályázó.

Az árajánlatok, amelyek ismeretében az igénylők beadták a pályázatokat, jellemzően tavaly november környékén készültek, az azóta eltelt tíz hónapban viszont rengeteget változtak az árak és az árfolyamok. A napelemek tartószerkezetéhez szükséges nemesacél és az alumínium sokat drágult az orosz–ukrán háború kitörése óta. Az inverterek és a napelemmodulok ára euróban számolva ugyan nem emelkedett túl sokat, ám amikor a pályázat beadásához kalkulálták a projekteket, legalább 50 forinttal alacsonyabb volt az euróárfolyam. Márpedig ezen a területen szinte minden importtermék, tehát az euróárfolyam változása kulcskérdés.

Átlagosan 7–10 százalékos volt az áremelkedés az eszközök körében tavaly december óta, emiatt a cégeknél jellemzően rászámoltak a projektekre egy 10 százalék körüli önrészt, amelyet a pályázóknak kell kifizetniük. A szabályok szerint ugyanis a támogatási összeget nem lehet megnövelni az időközi árváltozások okozta pluszköltségekkel. A cégek úgy kalkuláltak, hogy

ha egy hónap alatt elbírálták volna a pályázatokat, akkor nem lett volna szükség erre az önrészre, most azonban már az fenyeget, hogy amennyiben újabb kilenc hónapot kell várni a pénzre, valószínűleg újabb 10 százalék körüli áremelkedéssel számolhatnak.

Hogy az árváltozás miatt mekkora plusz terhet kell bevállalniuk az igénylőknek, az projektenként eltérő lehet. Kujáni becslése szerint a sima napelemes projekteknél átlagosan 200 ezer forint önrésszel lehet számolni, de rendszertől függően ez felkúszhat 400–600 ezer forintra is. Ha azonban valaki komplex projektre nyert támogatást (ebben a fűtés-korszerűsítés és a nyílászárócsere mellett a napelemrendszerhez akkumulátort is telepítenek), az átlag 10 százalékos áremelés már milliós költséget jelent. A beszámolók szerint több olyan kivitelező is akad, amelyik 25–30 százalékos önrészt követel ügyfeleitől, míg a korrektebb szereplők igyekeznek legalább részben átvállalni a plusz költségeket.

Ugyanakkor jellemzően nagyon kevés ügyfél mondja fel a projekteket, mert azok idővel még önerővel együtt is megtérülhetnek.

Sokan kihátrálnak a projektek mögül

Bár a többség türelmesen kivár, beszámolók alapján rengeteg olyan kivitelező van, amelyik közli az ügyfelekkel, hogy a továbbiakban nem vállalja a projekteket. Akad olyan cég is, amelyik egyenesen a törlését kezdeményezte a regisztrált kivitelezők sorából. Mások arra figyelmeztetnek, hogy az önerő beérkezése után csak hónapokkal később tudják megkezdeni a kivitelezést. A napelemes rendszereknél egyébként is nagyon jelentős a keresletnövekedés, a kivitelezők kapacitásait pedig hamar leköthetik olyan projektek, amelyeknél nem kell a pályázati pénzekre várni. „Mi igyekszünk mindegyik projektet a lehető legrövidebb időn belül lebonyolítani, mert minden eszköz egyre drágább, és az igények növekedésével a telepítési költségek is nagyobbak lesznek” – magyarázta Kujáni.

Ilyen körülmények között jelentette be Steiner Attila energiaügyi államtitkár, hogy a lakossági napelemes pályázat második üteme 2023 tavasza helyett már idén novemberben megnyílik a pályázók előtt. A tervszerűségre jellemző, hogy eredetileg szeptember-októberre ígérték a második fordulót, ám augusztus elején ezt indoklás nélkül jövő tavaszra halasztották.

www.24.hu

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1