A rokkantakat érintő 2012. évtől érvényes jogszabályi változások és az „új komplex” minősítő rendszer bevezetése hidegzuhanyként hatott az érintettekre. A rokkantak az egészséges emberekhez viszonyítva jóval rövidebb ideig élnek, átlag 63 évig. Az ONYF és az NRSZH 2010. évi statisztikai adatai szerint a kb. 130 ezer fő elhunyt közül kb. 34 ezer fő volt megváltozott munkaképességű személy (I. II. és III. csoportbeli rokkant). „Minden nap egy új küzdelem az életben maradásért”- mondta egy végsőkig elkeseredett betegtársunk. Nehéz terhet jelent a rokkantaknak a súlyos betegségek okozta testi - lelki kínszenvedés. A megpróbáltatásokat még jobban fokozza az anyagi nélkülözés. A rokkantak zöme nagyon elkeseredett. A sajtó hírekben arról is olvashattunk: „Újra öngyilkosok országa lettünk”. (Ezzel a címmel közölt írást a Pest Megyei Hírhatár online 2012.08.15-én 8:48:35). Évente 2500 magyar választja ezt a végzetes megoldást, és ennek, több mint a 10-szerese lehet a sikertelen próbálkozások mennyisége. Hazánkban 4 óránként, valaki önkezével vet véget életének. A fiatalok és az idősek egyaránt veszélyeztetettek. Európában, csak Litvánia előz meg minket, a világ összes országát tekintve pedig hazánk az 5. helyen áll. Az öngyilkosságok legnagyobb veszélyforrása a depresszió. Az egzisztenciális kilátástalanság növeli a kockázatot. A segélykiáltók egy része, az adott helyzettől menekül. A súlyos betegséggel megküzdők különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak. A sikeres öngyilkosságok elkövetőinek 90%-a pszichés betegségekkel küzd. Ezért, oda kellene nagyon figyelni rájuk. A gazdasági válság és a rossz egészségi állapot egyre nagyobb kihívást jelent számukra. Az alábbi példák hűen tükrözik a rokkantak kilátástalan helyzetét, melyeket inkább megértéssel, segítéssel, mintsem kirekesztéssel és közönnyel kellene fogadni a társadalomnak.
1. beteg esete:
Rokkantnyugdíjat 2010.12.31-ig kaptam. 2011.01.04 - 2011.09.30-ig munkanélküli voltam. Rokkantságom előtt 14 évig folyamatosan dolgoztam egy munkahelyen. 2011.10.04-től a mai napig rendszeres szociális járadékot (27.000.- Ft/hó) kapok.
2010-ben, amikor elvették a rokkantsági nyugdíjam, azt megfellebbeztem. II. fokon a százalékomat lejjebb vették, a felülvizsgálati időpontomat előbbre hozták. Sajnos, magamat is okolhatom a történtekért, mert akkor mennem kellett volna III. fokra. A főorvosom a fejét csóválta, hogy mit művelnek velem, hogy még az 5 év gyógyulási időt sem várták ki? Rosszindulatú daganatom volt. Állítólag, a rosszindulatú daganatos betegeket 5 évig nem lehet rehabilitálni. Tehát, 5 évig kellett volna, kapnom a rokkantnyugdíjat, a 2007-ben megállapított összeget. Végül, úgy kiborultam, hogy azt hittem beleörülök, olyan bánásmódban részesültem a felülvizsgálatokon. Előírták, hogy 2011.12. hóban felülvizsgálatra kell mennem. Ez 2011.12.29-én megtörtént. Amikor soroltam a panaszaimat, a doktornő szájtátva figyelt, majd 42 %-ot kaptam. Mint utóbb kiderült, nem a rokkantságomat vizsgáltatták felül, hanem azt, hogy jogosult vagyok-e a szociális járadékra, amit akkor még csak 3 hónapja kaptam.
Valaki nagyon összekuszálta a papírjaimat. A kérdésemre, hogy miért nem az előírt felülvizsgálatom volt, senki nem adott elfogadható magyarázatot. Amikor 2012. márciusban telefonáltam a Nyugdíj Igazgatósághoz, elmondta az ügyintéző, hogy 42%-ot kaptam. Én közöltem, hogy meg fogom fellebbezni. Azt mondta, ezt nem fellebbezhetem meg, mert ennyi % kell ahhoz, hogy kaphassam a rendszeres szociális járadékot. Ekkor rájöttem, hogy miért nézett úgy a doktornő, biztos gondolta, valami nem stimmel, ha ennyi bajom van, és szociális járadékot igényelek. Azóta sem tudom, hol kellene elkezdenem az ügyem kibogozását. A decemberi felülvizsgálaton előírták, hogy 2013.12. hóban kell felülvizsgálatra mennem, addig nem is hívnak be, pedig sok problémám van az egészségemmel. Nem tudom, mit tegyek, mélységesen el vagyok keseredve. Teljesen kilátástalannak érzem a helyzetemet. Most, hogy 27.000.- Ft/hó összegű szociális járadékom van, én nem vagyok jogosult még a nyugdíjas bérletvásárlásra sem. Nem tudok kimozdulni sem a lakásból, mert nem bírom megvenni a teljes áru bérletet. Ez is, még tovább súlyosbítja a helyzetemet. Reménytelennek érzem az életem. Se egészségem, se munkahelyem, se pénzem nincs. Hogyan lehet így élni? Mi lesz így velem? Gyakran a sírás fojtogat. Hová visz ez az út?
2. beteg esete:
III. csoportú rokkant nyugdíjas 2003. április 15-én lettem. Az össz-szervezeti egészségkárosodásom mértéke 50%, végleges állapottal. Betegségeim: szívinfarktus, beépített stent, szívtáji szorító fájdalom, régi szívizomelhalás. Továbbá érelkeményedés okozta szívbetegség, magas vérnyomás, szívbillentyű rendellenesség, visszér betegség. Ezen kívül 8-szor volt hasfali sérv műtétem, a hasfal gyengülése miatt, vizelettartási rendellenesség, epeműtét, a méh eltávolító műtét, a szív ingerképzési és vezetési zavara, átmeneti agyi keringési zavar tünet-együttes, jobboldali szárkapocs idegbénulása, a gerinccsigolyák általános elfajulásos elváltozása, kétoldali nyaki eredetű karideg fájdalom, kétoldali tüneti ülőideg fájdalom miatti betegségekkel is szembe kellett néznem. Sokízületi gyulladások, a csípő és térdízületek kopásai, csontritkulás, gyomor és nyombélfekély, depresszió és a májban lévő érdaganat is szerepel a kórképek között. Mivel állapotomat véglegesnek ítélték, felülvizsgálatra már nem kellene mennem. Most azonban a rendelet megváltoztatása miatt, várom a "kötelező önkéntes" felülvizsgálatom. Betegségeim nem javultak, sőt inkább egyre jobban súlyosbodnak, úgy ahogy azt az orvos-szakértő is megállapította. 2011. novemberben jóindulatú végbéldaganattal műtöttek, amivel a mai napig sokat szenvedek. Sajnos ülni még mindig nem tudok rendesen, mikor újra és újra begyullad és fáj. 2012. januárban egy teljes hasfal rekonstrukciós műtéten estem át, aminek a teljes gyógyulási idejét egy évben határozták meg. Valószínű, hogy a műtét után kialakult hegesedés miatt újabb műtétre lesz szükség, mert ezek a csomók idegeket nyomnak és nagy fájdalmaim vannak.
Egyedül élek. Társam a fájdalom, a testi-lelki gyötrődés. Sokat sírok, szomorkodom. Reménytelennek látom a jövőt. A legtöbb egészségügyi problémámat a stressz, a szorongás okozza. Nem tudom, ezt a hatalmas pszichikai terhet meddig lehet még bírni? Meddig lehet még ezt a gyötrődést, ezt a bizonytalanságot elviselni? Anyagi tartalékom sincs. A sok-sok betegség, a rengeteg gyógyszer, már teljesen padlóra vágott, minden tekintetben. Nem tudok egy darab kenyeret venni, ha ezt a kevés pénzt is megvonják, a fizetni valókról már ne is beszéljünk. Készülhetek a hajléktalan életre? Bár, sokáig nem leszek hajléktalan, mert gyógyszerek nélkül nem fogom sokáig kihúzni. Teljesen el vagyok keseredve, mert ha ezt a kis juttatást is elveszítem, akkor nem tudom mi lesz velem. A gyógyszereimet is csak módjával tudom kiváltani, mert van, amire már most sem telik. Szívesen elmennék én is szanatóriumba, kicsit talán segítene az ízületi gondjaimon, de sajnos nem tudom kifizetni. A napjaim nagy részét ágyban fekve töltöm, és nem azért, mert lusta vagyok. A napi teendőimet is csak úgy tudom ellátni, hogy közben le kell pihennem. Egyre többet gondolok arra, hogy milyen élet az ilyen, és meddig érdemes szenvedni? Sokszor gondolok arra, hogy mért nem hagytak meghalni? Eddig, háromszor „imádkoztak” vissza az életbe. Minek, ha most olyan helyzetbe hoznak, ami teljesen kilátástalan? Ha az állatokat megkínozzák, azért büntetés jár. Ha a beteg ember lelkét kínozzák, ellehetetlenítik, azért mi jár? Prémium, mert egy rokkanttal kevesebb marad. Élősködőnek nevez minket az állam. Én 41 éves korom óta vagyok rokkant, akkor 27 év munkaviszonyom volt. Dolgoztam addig, amíg bírtam. Fizettem becsülettel a járulékot, az adót, és mindent, amit kellett. Az egészséges embereknek sincs munkájuk. Kinek kell egy folyton beteg, megbízhatatlan munkaerő, aki sokat hiányzik a munkából, mint egy rokkant? Kinek kell olyan munkaerő, aki vagy fel tud kelni aznap az ágyból, vagy nem? Nagyon sokat romlott a látásom és a hallásom is, de nem megyek a szemészetre sem, mert hiába kapok szemüveget, nem tudom kiváltani, annyira drága. A hallókészülék pedig megfizethetetlen számomra. Sokan vagyunk ebben a helyzetben. A fogorvosról nem is beszélek, hiszen a segélyszerű pénzekből nem futja fogpótlásra. Ez nemcsak esztétikai probléma, fogatlanul megbetegszik az ember, károsul az emésztőrendszer is. Felháborító, hogy Munkaügyi Bírósági ítéleteket egy tollvonással semmissé tesznek. Milyen jogállam ez? Akkor én nem akarok ilyen jogállamban élni! Demokrácia? Megszerzett jogok? Ezek csak üres frázisok. Rettegek, ha jön a postás, mert mindig arra gondolok, jön a felülvizsgálatra a „behívó” parancs, mehetek az inkvizíció elé. A napjaimat, éjszakáimat ezek a gondolatok töltik ki. Félelem, szorongás, gyötrődés, rettegés van bennem. Mikor lesz már ennek a rémálomnak vége? Jaj, hogyan fogom ezt az egészet túlélni? Miért pont velünk csinálják ezt, akik a legvédtelenebbek vagyunk? A rokkant embert el kell pusztítani mindenáron, bármi áron is? Miért nem szól ez ellen már valaki?
3. beteg esete:
Én határeset vagyok, most 57 éves. Folyton, csak kullogok a korhatáremelések miatt, mindig az orrom előtt vannak. Hát, már sosem érem el azt, hogy egyszer újra nyugdíjas legyek? A rákkal 3-szor megküzdöttem, plusz a többi betegséggel. A társaim már kihullottak mellőlem. Volt, aki még az első nyugdíjfizetést sem érte meg. Ez mindig egy trauma volt számomra, én mikor kerülök sorra a kaszásnál? Nem volt kapaszkodóm sok-sok évig, hogy én ezt túlélném. Ez, vagy 8 évig tartott, akkor kaptam egy bacit, ami tüdőgyulladást okozott, és rezisztens volt az antibiotikummal szemben. Antibiotikumból nagyon sokféle kombinációt adtak, de nem reagált semmit. Aztán szteroidot kaptam, ami nagyon-nagyon lassan, végre elindította a javulást. Hónapok alatt épültem fel, akkor még nem fogtam fel mekkora volt a veszély, mert igazából sosem voltam jól. Gyakran változott az állapotom és kiszámíthatatlan volt, mint az időjárás. Miután eljutott a tudatomig, hogy lassan jobban lettem, akkor azt mondtam, ha ezt én túléltem, akkor talán megmaradok. A rettegésem is alábbhagyott. Túl sok időm nem maradt „örülni”, mert aztán jött ez a hírhedt rokkant-törvény. Jóformán, még fel sem tudtam ocsúdni, már itt kopogott az ajtómon a rokkantak ellen hozott intézkedés. Na, ettől újra besokalltam. Nekem 2010-ben még 66 %jutott, de tudvalevő, hogy a betegek egészségkárosodási mértékét időnként cicomázták, hogy ne kelljen fizetni. Mit számít nekik az, ha éhenhalásra van az ember ítélve? Szerintem semmit. A gyerekeim jók, de hitelesek, amit törleszteni kell, belegondolni is rossz, milyen kilátások várnak ránk. Sajnos állandóan kimerült, gyenge vagyok Dolgozni, azt nem bírok, pedig a munkamániámról voltam híres régen. Most, két lábon járó auschwitzi reklámnak lennék csak jó. Az is nehezemre esik, hogy magamat ellássam. Sokszor a mélybe zuhanok, ugyanakkor titokban reménykedem, hogy talán mégsem lehetnek ilyen kegyetlenek az emberek? Észre kellene venniük, mi folyik itt. Nem értem, hogy mivel érdemeltük ki ezt az ellenszenvet, mi rokkantak? Felfogni sem tudom, miért kell súlyos betegekkel így elbánni? Képtelen vagyok az óta pihenni, rendesen aludni, amióta ezt a törvényt megszavazták. Mi lesz így velem? Kegyelemkenyéren éljek súlyos betegen, de meddig? Soha többé nem tudok talpra állni, ha lenulláznak? Gyakran görcsbe rándul a gyomrom, vagy éppen szakad rólam a víz. A könnyeimet lenyelem némán, ezt, már megtanultam! Ha rágondolok a jövőmre, azonnal síkideg leszek. Meddig tart ez még? Ez maga az őrület!
4. beteg esete:
Kétszer volt mélyvénás trombózisom miután kimutatták, hogy genetikailag kódolva vagyok a trombózisra, tehát élethosszig kell szednem a "gyilkos gyógyszert", Igen, erről a gyógyszerről, nem én mondtam ezt, hanem egy orvos. Óvva intett, hogy vigyázzak: „el ne vágjam a kezem, vagy meg ne harapjon egy kutya, el ne üssön el egy autó, mert emellett a gyógyszer mellett el is vérezhetek”.
2004-ben indult a rokkantságom, amikor is az első felülvizsgálaton 67 % egészségkárosodást állapítottak meg. Egy év múlva visszaminősítettek, 50 % került a szakhatósági határozatomra. Ezután 4 hónapig egy fillért sem kaptam! Ezt követően "kiharcoltam" a 27.000.-Ft/hó járadékot. Közben fellebbeztem, s az igazságügyi orvos-szakértői vélemény után maradtam 50 % mértékű egészségkárosodott. Az utolsó felülvizsgálatom 2011-ben volt, amikor már csak 32 % volt az egészségkárosodási mértékem. Ezt a szakhatósági határozatot megfellebbeztem, így most már 42%-os rokkant vagyok. Hát, így táncolnak össze-vissza a különböző egészségkárosodási mértékeim? Hogyan is van ez? Ez, egy „halálos” keringő? A felülvizsgálatok történetei megérnének egy-egy misét. Inkább nem mesélek el egyet sem, mert kiver a veríték, ha rágondolok, vagy a tehetetlen düh kerít hatalmába? Aki beteg, az szenvedjen, minden tekintetben? Ne csak testileg, hanem a lelke is legyen meggyötörve? Hát, ebben nagymesterek a törvényhozók és a végrehajtók is. Amióta kiderült, hogy komoly bajok vannak az egészségemmel és megrokkantam, elindult a lavina. Ez alatt az évek alatt, olyan szinten eladósodtam, hogy hónapok óta gondot jelent, hogy ennivalót vegyek, vagy a gyógyszereimet ki tudjam váltani. Még nagyobb érvágás volt májusban, amikor megvonták kormányrendelet alapján a nyugdíjas bérletet is tőlünk. Mit tegyek? Ne mozduljak ki itthonról, vagy bliccelő legyek, aki soha nem voltam? Nem fogok bliccelni, nemcsak azért, mert a büntetést sem tudnám kifizetni, hanem azért, mert becsületes voltam világ életemben, az vagyok és az is maradok mindörökkön-örökké! Rendesen éltem és dolgoztam, mielőtt lerobbantam végleg. Sohasem gondoltam volna, hogy ide fogok jutni. Beleborzongok, hogy mi lesz, ha jön a tél? Megfagyok, vagy éhen halok? Hogyan fogom túlélni? Ezután mindig rettegnem kell? Mi lesz velem?
5. beteg esete:
Megrokkantam és ezzel együtt megtapasztaltam minden testi - lelki kínt, szenvedést, gyötrődést. Kb. tíz éve a térdem elkezdett fájni. Akkor az orvosok széjjelműtötték. Úgy kidöntötték a lábamat, hogy X lábú lettem. Ezután, a mozgáskorlátozottság miatt is, túlsúlyos lettem. Nemsokára szív, vese és bélproblémák is jelentkeztek. Közben kiderült, hogy Parkinson kórossá váltam. Átestem egy infarktuson is. A további súlynövekedés okozott egyre több gondot, a mozgásomban egyre jobban korlátozva. Nemsokára jelentkezett a lábamon egy gyógyíthatatlan mirigy betegség és komoly lábszárfekélyekkel küszködöm. Az idén tavasszal 2 db értágítót ültettek be a koszorúerembe, most legutóbb, még további kettőt. A sok gyógyszer miatt veseelégtelenség lépett fel, amelyet jelenleg is kezelnek. Mindezekre a betegségekre 50 % egészségkárosodás mértéket adtak, végleges állapotúnak minősítettek. Sajnos a túlsúlyommal is rengeteg problémám van. Szobához vagyok kötve, mivel
6. beteg esete:
Gyakran, már a születés pillanatában eldől, hogy vesztes vagy. Igen, sajnos ez is benne van a pakliban. Az én rokkantságom talán már akkor elkezdődött, amikor az idősebb gyermekem született. Szülésnél oxigénhiányos állapot lépett fel. Sajnos ennek az óta is mindannyian látjuk a kárát a családban. Később hiába született egészséges gyermekünk, a mai napig nem bírtuk kiheverni a fogyatékos - azóta már felnőtt – gyermekünk születése körüli traumát. Nem volt mese, dolgozni kellett, őt intézetbe adtuk. A mai napig látogatjuk, időnként hazavisszük magunkhoz a családi környezetbe. Ilyenkor, mindig „belehalok a szomorúságba”. A sorsom, a lelkem is ebbe halt bele. Nem bírtam a hosszú évek alatt a kínt magamon cipelni. Hol kevésbé, hol jobban viseltem, de valami mindig megszakad a szívemben, és meghasadt a lelkemben. Szép lassan, a kínok alatt roskadozva, elkopott a házasságunk is. Mindig erős akartam lenni, talpon akartam maradni, már csak az egészséges gyermekem miatt is, de egyre nehezebben ment a dolog. Fájt, sajgott a lelkem, gyötörtem folyton magam. Meg is lett az eredménye. A lelki bánat, megbetegítette a testemet is. Egyre-másra jöttek elő a semmiből a komoly megbetegedések, amik aztán újabbakat, egyre több bajt produkáltak. Felsorolni is sok lenne, így inkább nem említem azokat.
50 évesen végképp nem ment már a munka, folyton beteg voltam, egyre gyengébb, egyre elesettebb. Kórházba be, kórházból ki, ez lett a fő program. Nem voltam elég erős már ahhoz, hogy talpra álljak. Teljesítmény kényszeressé, önbizalom hiányossá váltam. Rettegtem, féltem az újabb és újabb felbukkanó betegségi kórképektől. Már csak az lebegett a szemem előtt, hogy valahogyan az egészséges gyermekemet fel tudjuk nevelni. Azonban minden feladat, már a legkisebbek is, csak kudarcokat okoztak. A szomorúságommal bejártam a pokol bugyrait. Öngyilkosságot is megkíséreltem, már kétszer is. Rokkant lettem. Aztán, azért omlottam újra össze, hogy rokkant vagyok. Újabb kórházi keringők következtek. Nagy nehezen felnőtt az egészséges gyermekem, aki még továbbtanul. Nekem még erősnek kellene lennem. Ez nem akar menni, egy Istenért sem! Próbálnám összeszedni magam, de újra magam alá omlok. Most épp a rokkant-törvény fogott ki rajtam. Megint örök vesztesnek érzem magam, mert határeset vagyok, az idén 57. éves, így ”önkéntes-kötelező” felülvizsgálandó beteg. Padlót fogtam. Bezuhantam a mélybe. Próbálok felállni, de a bizonytalanságba, a reménytelenségbe, mindig azt hiszem, hogy belehalok. Gyenge vagyok. Most már úgy érzem, hogy: „Úgy élek csak, mint a gép, mely monoton teljesít, zakatol”. Járok-kelek, le-föl megyek, monoton. Közben arra gondolok: „Járkálj, csak halálraítélt”! „Minden nap, egy újabb küzdelem az életben maradásért”! - csak erre gondolok szüntelen. Az üvöltő csendet, időnként megszakítja a csengő: Hazaért a gyermekem. „Miatta, még élnem kellene”!- ezt mondogatom magamnak folyton. Már, csak ő tartja bennem a lelket. Neki, célba kell érni, de hol az én jövőm? Az én jövőm, a kegyetlen törvénykezés útvesztőiben, valahol útközben már elveszett…
VÉGSZÓ:
A megváltozott munkaképességű személyekre rábiggyesztett stigmákon el kellene gondolkodni a törvényhozóknak és a végrehajtóknak. Vajon tudják-e egyáltalán, miért is büntetik ezeket a súlyos betegeket? Az is lehet, hogy ezeknek az embereknek csupán annyi a bűnük, hogy nem bírnak már rabszolgaként dolgozni, egyre többet és többet termelni, hogy a gazdagoknak még jobb legyen? Amikor kiderült, hogy a rokkantaknak a munka helyett ellátásra, gondoskodó védelemre lenne szükségük, akkor hirtelen már terhessé váltak? Le kell őket akasztani a fogasról, mint egy megunt kabátot és ki kell hajítani őket a szemétbe? A hajdani egészséges emberek beteggé váltak. Elromlottak, mint a garancia letelte utáni háztartási gép, mely a fogyasztói társadalomban a javítás helyett a szemétben köt ki? Ez a sors vár a rokkantakra is? Ha a felelős politikusok nem akarnak felelősen gondolkodni, miért figyeli ezt teljes közönnyel a társadalom, ami a rokkantakkal hazánkban történik?
Ébresztő Emberek! Ébresztő Mindenkinek! Mi, gondolkodó lények, mi emberek vagyunk! Nem tűrhetjük ezt szó nélkül tovább! Sohasem tudhatod, te mikor leszel rokkant? Mindenkinek joga van a normális élethez! Pont ezért, meg kell fékezni ezt az ámokfutást! A súlyos beteg rokkantak az embertelen törvénykezésnek az áldozatai! Pont ezért közösen, összefogással küzdenünk kell értük, hogy életben maradhassanak! A törvényhozók ismerjék be, hogy súlyosan hibáztak. Addig, amíg nem késő! Addig, míg el nem pusztulnak a fagyhalálra, éhhalára ítélt betegek! Azonnal vonják vissza a rokkantak elleni 2011.évi CXCI. törvényt! Azonnal függesszék fel az embertelen, új komplex minősítő rendszert, mert ezek a rendelkezések - mindenki láthatja - népirtásra született törvények! Meg kell akadályozni, hogy a kb. 400 ezer fő korhatár alatti rokkant úgy járkáljon, úgy éljen ebben az országban, mint egy halálraítélt, aki alapvető emberi jogaitól meg van fosztva!
Most, az államalapítás ünnepéhez közeledve, elgondolkodtató az, hogy milyen államot is akarunk építeni? Demokráciában ugyanis tisztelni kell az alapvető emberi jogokat!
Magyarország, 2012. 08.17.
MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások