Egy változó álnevek mögé megbújó csoport szűnni nem akaróan rágalmazza a Magyarok Világszövetségét és annak elnökét. A legelvetemültebb, kegyeletsértő irományt Rácz Sándor halála után hozták forgalomba Dr. Nagy Attila aláírással, majd másnap egyet Borbély Zsolt álnév alatt. Az ügy kapcsán megszólalt a Debrecenben élő Dr. Nagy Attila MVSZ-tag, akinek nevével visszaéltek és Dr. Borbély Zsolt Attila. Botos László (Egyesült Államok) és Török László (Kanada) a minden képzeletet alulmúló jelenség láttán Fohászban fordult magyar nemzettársaihoz.
Alább közzétesszük a megszólalásokat.
Dr. Nagy Attila levele:
Kedves Honfitársaim a jelenlegi magyar határokon kívül és belül!
Debreceni orvos, közíró vagyok (írásaim és könyveim megtekinthetők a www.drnagyattila.hu honlapon). A magyarság érdekében – pártoktól függetlenül – számos fórumon, előadásban is szót emeltem, de nem vagyok azonos azzal, aki a nevemmel visszaélve a Magyarok Világszövetsége ellen az interneten lejáratókampányt folytat. Kérem e gondolat terjesztését, és örülnék, ha e dologban bárki pozitív visszajelzést ad az alábbi e-mail címre: drnagyattila123@gmail.com.
Kérem közöljék azt is, hogy a valós tevékenységemmel ellentétes levelet milyen internetes forrásból kapták.
Köszönettel:
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró
Debrecen
Dr. Borbély Zsolt Attila nyilatkozata:
Alulírott Borbély Zsolt Attila, a Magyarok Világszövetsége Szabályzatfelügyelő Bizottságának elnöke ezúton határolódom el az „MVSZ-ből kizártak sajtóirodájának" címéről érkező küldeményektől, melyek fő jellemzője a rombolás nyilvánvaló szándéka, a valóság megmásítása, másoknak, de legfőképpen az MVSZ elnökének és vezetőségének befeketítése.
Egyes nyilatkozataik Borbély Attila valamint Borbély Zsolt néven kerültek forgalomba, ami lehet puszta névegyezés, meggyőződésem viszont, hogy az MVSZ egyes tisztségviselőit, illetve a szervezet egészét célzó nyílt provokációs szándékról van szó.
Dr. Borbély Zsolt Attila
Arad
Fohász a magyarságért
Szerető Atyánk, Magyarok Jó Istene! Mikor elégülöd meg a magukat az ún. „MVSZ-ből Kizártak" névtelensége alatt megbúvó hazug, jellemtelen és élhetetlen paraziták aknamunkáját, akik évek óta nemzeti színekben tetszelegve, hazugságokat hirdetve ócsárolják és próbálják elhitelteleníteni az MVSZ-nek a munkáját, amellyel magyar nemzeti érdekeket szolgál? Magyar Népünk évezreden át várta Földre jöveteled, majd hirdette, védte tanításod, mint keresztény vallású ősnép. A harcban megfogyatkoztunk ugyan, de megedződtünk, és kérjük Urunk, ne engedd, hogy önmutogató, sértett egójú, nagyon beteg lelkű vagy éppen pénzért becsületet, önmagát áruba bocsájtó becstelenek, félrevezethessék azokat a kevéssé tájékozott egyszerű embereket, akiknek lelkében a „névtelenek” el akarják ültetni a kétely és bizalmatlanság mételyét, hogy ezáltal lebénítsák azokat, akik szeretnék ugyan védelmezni keresztény hitünk, erkölcsünk, nemzeti elkötelezettségünk értékrendjét, de akik így meg vannak tévesztve. Kérünk Urunk, ne hagyd Népünk és Nemzetünk szellemi félrevezetését. Állítsd le, hallgattasd el, vezesd belátásra, és erejüket, szorgalmukat, tudásukat állítsd át, a magyar újjáépülés szolgálatába. Vess véget a belső gyűlöletkeltés hazug hangjának, hogy váljunk valóban vér-test-é testvérré, és akcióegységben ismét ősi hiedelmünk szerint együtt szolgálhassunk Téged.
Most a magukat megnevezni nem merő ún. MVSZ-ből Kizártakhoz szólunk. Ha ismeritek a történelmet, akkor tudnotok kell, hogy az a hatalom, amit Ti szolgáltok, nem fog nektek megkegyelmezni. Emlékezzetek, hogy Robespierre és sok jakobinus társa… Lássátok be, a mi esetleges megszűnésünkkel Ti is meg fogtok szűnni, mert a hatalom mindig elpusztítja a besegítőket. Egy rövid ideig, mint megvetett lényként fognak kezelni, s azután eltaposnak.
Addig is, amíg belátásra jöttök (vagy hajlandók vagytok magatokat megnevezni és törvény előtt felelőséget vállalni azért, amit közzétesztek), azt üzenjük Népünknek, hogy kivétel nélkül, minden magyarságért érző és tenni akaró magyar, zárja ki számítógépét, hogy az ne fogadja be az MVSZ-ből kizártaknak nevezett sajtószolgálat teljesen megalapozatlan, kitalált közléseit.
Tisztelettel a magyarságért dolgozók felé:
Botos László és Török László
MVSZ Sajtószolgálat
7874/130506
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges