Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
R. Sádt Mónika jelezte: teljesen új adónem a vagyonadó lesz, ezzel kapcsolatban az adóhivatal várja a végleges részletszabályokat.
Itt először annak megoldására készül a NAV, hogy az adózók eleget tudjanak majd tenni az előírásoknak, például az ingatlankalkulációhoz szükséges informatikai háttér kialakítása már elkezdődött.
A vagyonadó-bevallások ellenőrzése későbbi feladat, erre az augusztus 31-i határidőig kell felkészülnie az adóhatóságnak - tette hozzá.
A vagyonosodási vizsgálatokra létrehozták a projektcsapatot, megfelelő szaktudású, tapasztalt revizorok végzik majd az ellenőrzéseket - közölte a NAV elnöke.
A vagyonadó, illetve a vagyonosodási vizsgálatok esetében még nem látják pontosan, hogy mennyi munkát jelent majd az adóhivatalnak hosszabb távon.
Más adójogszabályoknál ugyanakkor összességében nincs több változás, mint az előző években, így hasonlóan készülnek a változásokra, mint korábban - fejtette ki.
R. Sádt Mónika kiemelte: az adóstratégiát nem a NAV határozza meg, de a hivatalnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy Magyarország nemzetközi szinten is versenyképes legyen; ezt segíti elő, ha a lehető legkönnyebbé teszik az adófizetést.
Ennek érdekében egyebek mellett további informatikai egyszerűsítéseket is tervez a NAV - mondta.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









