Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Nyitány az „új, más világra” - a Magyarok XI. Világkongresszusának Záró-nyilatkozata 2.rész

2.rész

Szkítákkal a Sötétség ellen-
Budapest, 2024. augusztus 15-20.

Záró-nyilatkozat  1.rész
Nyitány az „új, más világra”
A magyarság számára, a világ javára

folytatás:

8. Anton Carl Fischer világrengető jelentőségű üzenetet hordozó könyvének megjelentetésén túl a Világkongresszus számos bizonyítékát adta a Kárpát-medence civilizáció-történeti szerepének, a magyar nép és a magyar nyelv ősiségének.
a. v. Joó Katalinnak a Nyitó-konferencián elhangzott vezérelőadásából megtudhattuk, hogy a világ hét csodájának egyikeként jegyzett jordániai Petra romvárosának a környékén élő beduinok úgy tartják, hogy azt „az ő magyar nagyapáik építették”. Ezt az információt megerősítette Zetényi Csukás László mérnök, felvidéki küldött is, aki évtizedig élt az érintett beduinok körében.
b. Ugyancsak v. Joó Katalin előadása hívta fel a figyelmet arra, hogy az Arab félsziget déli részén az elmúlt 5-10 évben egy hatalmas régészeti lelőhelyet tártak fel, amelyben 50 ezer éves civilizáció nyomaira bukkantak. A térség neve sokatmondó: Al-Magar, azaz a Magyar. Ennek a szenzációs ténynek sem a magyar tudományos életben, sem a magyar nyilvánosságban nincs lenyomata.
c. Dr. Anders Kaliff régész, az Uppsalai Egyetem (Svédország) professzora a Nyitó-konferencián angol nyelven megtarrtott előadásában kifejtette: Torma Zsófia, az első nő régész XIX. századi kutatásai és tordosi feltárásai nyomán arra a más források által is igazolt következtetésre jutott, hogy a mai európai civilizáció bölcsője a Kárpát-medencében, egészen pontosan Erdélyben van.
d. Molnár Mihály svájci kutató két, a Krisztus előtti VI. századból fennmaradt szicíliai írásemlék megfejtésével igazolta, hogy a szicíliai siculus-ok, miként a sican-ok is magyarul beszéltek.
e. A magyar ősiséget bizonyító mindezen feltárások kölcsönösen erősítik egymást a TAMANA tannal. Paposi-Jobb Andor és Vámos-Tóth Bátor nagyívű műve korát megelőzve tárta fel azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a világ minden földrészén összességében több ezer olyan földrajzi név van, amely magyar hangzású, amelynek kárpát-medencei megfelelője van, és amely a ma élő magyarság körében is jelen van család- illetve nemzetségnévként. Ezt Simonné Schuck Mária Magdolna előadása idézte emlékezetbe.
Ezek a feltárások egyenként és együttesen is megerősítik Baráth Tibor és Magyar Adorján műveinek a magyar ősiségre vonatkozó következtetéseit. Közvetve ugyancsak erősítik a Hágában élő Dr. Borbola János kutatásait, melyek szerint az ősi egyiptomi hieroglifák csakis magyarul olvashatóak. Végül szinte cáfolhatatlanná teszik az Amerikában élő Dr. Révész Péter professzor azon közléseit, amelyek szerint az első európai civilizációként számon tartott Minoszi civilizáció magyar nyelvű volt,
és a Kárpát-medencéből rajzott ki, amiért őt a Magyarok X. Világkongresszusa 2021-ben világkongresszusi Aranyéremmel tüntette ki.
A szkíta-szarmata és a magyar nyelv azonosságát bizonyító művéért a Magyarok Világszövetsége a Világkongresszus nyitó-eseményén, augusztus 14-én Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban a létező legnagyobb kitüntetésével, a Magyar Nemzetért Aranyéremmel tüntette ki Anton Carl Fischert, azaz Fischer Károly Antalt, és a tudós nevét viselő emlékfát avatott.

9. Következésképpen a Magyarok XI. Világkongresszusa megerősíti a Magyar Nemzet új meghatározását, amelyet a Magyarok VIII. Világkongresszusa dolgozott ki és fogadott el, 2012. augusztus 20-án, és bővítette azt a Magyarok IX. majd X. Világkongresszusa 2016-ban, illetve 2021-ben. Az MXIVK Anton Carl Fischer fenti művének ismeretében kiegészíti a nemzetmeghatározás első érdemi tételét, ekként: A magyar nép az a rejtélyes körülmények között fennmaradt nép, amely nyelvében őrzi egy, a görög-római civilizációnál régebbi, jelentős civilizáció – a szkíta civilizáció – nyelvét...(a kiegészítés kiemelve).

10. A székely nép történetében eddig nem ismert múltbeli távlatokat nyitott meg, és mai életében megvalósítandó feladatokat jelölt meg a Világkongresszus.
a. A svájci Molnár Mihály fenntebb már említett vezérelőadásáról kell első helyen szólnunk. Két, Szicíliában a Krisztus előtti a VI. századból fennmaradt, görög betűs írásemléket vizsgált – amelyeket a nemzetközi tudomány régóta ismer, de megfejteni nem tudott – , és bebizonyította, hogy ezek magyar olvasatban teljesen érthető, értelmes szövegekké válnak. Előadásának legfőbb következtetése, hogy a Szicília keleti partvidékén élő SICULUS-ok, akik főleg Rómából származtak, és a nyugati partvidéken élő SICAN-ok, akik később és Spanyolországból telepedtek oda (másik nevükön MAZAR-ok !!) ugyanazt a nyelvet, a magyart beszélték. A székelyföldi SICULUS-ok és a szicíliai SICULUS-ok neve tehát nem véletlenül esik egybe, hiszen ez a név ugyanazt a népet jelöli.
Továbbá álljon itt Bátonyi Pál ny. honvédezredes saját családjának (az ősi Vata családnak) hagyományából is merítő ismeretanyaga, amely dunántúli székely királyok sorát ismertette az Árpád nagyfejedelem hon-újraalapítása előtti századokból.
b. Az MXIVK megismételte az előző, Magyarok X. Világkongresszusának határozatát, és kéri, hogy a magyar állam ismerje el a székely ősiséget, az Árpád nagyfejedelem vezetésével megvalósult hon-újraalapításban játszott szerepét, és alkotmányos erővel nyilvánítsa a székely nemzetet a magyar nemzet mellett a magyar állam társalapító nemzetévé.
c. A Világkongresszus megelégedéssel vette tudomásul a legújabb romániai népszámlálás eredményét, amely szerint a hatalmas ellenszélben is, egy évtized alatt 1.600 főről, több mint 53.000 főre emelkedett a magukat székelynek vallók száma. Ezt a székely öntudat ébredésének jeleként értékeli, amely magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a következő népszámlálás alkalmával ez a szám megközelítse a székelység valóságos lélekszámát.
d. A Világkongresszus mindezek alapján felkéri a magyar kormányt, hogy vállalja fel a székely nép saját intézményrendszerének létrehozását (Székely Egyetem, Székelységkutató Intézet, Székely Oktatási Hivatal). Továbbá vállalja a Székely Értéktár intézményének létrehozását, a székelység csúcsalkotásainak, teljesítményeinek számító értékek „siculicummá” nyilvánítását, amelyek közül nem hiányozhat a Világkongresszus keretében részletesen ismertetett székely ló.
e. A Világkongresszus elégtétellel nyugtázza, hogy a Hol vagytok székelyek? című konferenciájának kezdeményezésére a Magyarok Világszövetsége a Magyarok XI. Világkongresszusának nevében emléktáblát készíttetett, amelyet Székelyföldön, Rugonfalván helyeznek el Papp László, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó székely édesanyja, Burgus Erzsébet szülőházának falán, ezzel is jelezve a magyar nemzet nagy sportolójának székely származását.
f. A magyar és a székely nép elválaszthatatlan voltát v. Joó Katalin érzékletesen példázta: „A bab-nak csírázáskor GYÖKöcskéje magyar) és SZIKecskéje székely) indul a fény felé az élet létrehozásához. Tehát, csak EGYütt alkothatnak életet.”

11. Azért, hogy megőrizzük a magyar emberek életét és egészségét, valamint Magyarország élhető voltát a ma élő és a jövő nemzedék számára, a Világkongresszus felhívja a magyar államot, hogy:
a. Haladéktalanul lépjen ki a WHO-ból (World Health Organization, azaz Egészségügyi Világszervezet), amely immár kendőzetlenül egészségügyi világdiktatúrára tör.
b. Helyezze haladéktalanul hatályon kívül mindazon törvényi erejű rendelkezéseket, amelyekkel bármely egészségügyi szűrővizsgálatot, illetve beavatkozást kötelezővé, elutasítását büntethetővé, illetve az érintett emberek akarata ellenére is végrehajtandóvá tett.
c. Haladéktalanul lépjen ki mindazokból a nemzetközi egyezményekből, amelyek lehetővé tették és teszik az ország légterének bármely vegyi vagy biológiai anyaggal való szennyezését (Chemtrail).
d. A törvény erejével lépjen fel az egészséget súlyosan károsító élelmezési maffia ellen (növénytermesztés, állattenyésztés, emberi fogyasztásra alkalmatlan mű élelmiszerek) amint az Dr. Bardócz Zsuzsanna professzor asszonynak a Nyitó-konferencián, óriási sikert arató vezérelőadásában elhangzott.

12. Az Olimpiai Játékok ez évi rendezvényével kapcsolatban:

a. A Világkongresszus a leghatározottabban tiltakozik amiatt, hogy a 2024 nyarán Párizsban megrendezett Olimpia megnyitóján Az Utolsó Vacsora Leonardo da Vinci által megörökített jelenetének kigúnyolásával súlyosan meggyalázták Jézus Urunkat, blaszfémiát követtek el.
b. A Világkongresszus megállapítja, hogy a párizsi zárórendezvény az olimpiai eszmével és a sporttal semmilyen összefüggésbe nem hozható, sátánista szertartássá fajult. Mindezek a Pierre de Coubertin báró által kezdeményezett újkori Olimpiai Játékok eszmei kifulladásának jelei.
c. A Világkongresszus, címére – Szkítákkal a Sötétség ellen – és a fentiekre való tekintettel indítványozza a világméretű Szkíta Sportjátékok négyévenkénti megszervezését, és felkéri a magyar államot, hogy játsszon ebben kezdeményező szerepet.

13. Az MXIVK Magyar nyelv konferenciájának talán legfontosabb vívmánya – túl Anton Carl Fischer könyve „zseniálisnak” minősítésén – a magyar nyelv tér- és időbeli vizsgálati terének hallatlan kitágulása volt. Dr. Győri Nagy Sándor professzor megfogalmazásában: »Az eddig „tudományosan elfogadható” szűk földrajzi tér határai mostantól tudományosan kötelezően, adatoltan kitágulva Eurázsia hatalmas térségeire bővülnek, sőt! A „pár évezred” pedig immár évezredekkel aligha mérhető időtávokra nyúlt.«

14. A Székely-magyar írás konferencia javaslata alapján az MXIVK ismételten felszólítja a magyar kormányt, hogy tegye az ősi székely-magyar írást (rovást) a nemzeti alaptanterv kötelezően oktatandó részévé.

15. A Petőfi igazságáért konferencia kezdeményezésére az MXIVK a szkíta erkölcs és igazság jegyében megkerülhetetlennek és kiemelt jelentőségűnek tartja Petőfi Sándor teljes és valóságos életének megismertetését. Fuksz Sándor konferencia elnök megfogalmazásában: „A magyar nemzet felemelkedése, a rá váró történelmi küldetések beteljesítése csakis e szellemóriás igazságának felmutatásával, az őt megillető igazságtétellel érhető el. Ez fordítva is igaz: hazugságokra épített szabadságharcunk nem vezethet sikerre. Csakis a szellem napvilágának – a költő által megénekelt – ragyogásában válhat valósággá minden igaz hazafi álma: a BOLDOG MAGYARORSZÁG.”

16. A Tiszta pénzzel az új erkölcsért című Pénzügyi és gazdaságpolitikai konferencia Dr. Drábik János elnökletével számos kérdéskört tárgyalt. Maga a konferencia elnöke előadásában javasolta egy jubileumi, globális adósságelengedés megvalósítását. Javaslat született egy igazságosabb magyarországi nyugdíjrendszer létrehozására (Dr. Gyöngyösi József), leleplezték a globalista hálózatok áldatlan magyarországi ténykedését (Borvendég Zsuzsanna), besorolták az ukrajnai háborút a nagyhatalmi játszmák közé (Lóránt Károly), és felvázoltak egy lehetséges, élhető világot (Czigány Imre), a Szent Korona gazdasági berendezkedésének alapját (Dr. Tóth Judit).

17. A Magyarok XI. Világkongresszusa köszönetet mond a Világkongresszus Szervezőbizottsága minden tagjának, az egyes szakmai konferenciák elnökségének, miként a Pannónia Nyomdának és vezetőjének, Dr. Cseh Tibornak, a nyomdai előkészítést végzőknek – Sipos Kata, Lőricz Kata, Bauer Csilla és Hermányos Mária – azért, hogy már a Nyitó-konferencia napján a küldöttek átvehették a tíz szakmai konferencia előadásait tartalmazó tíz kötetet. Ezáltal megalapozódott a Világkongresszus döntéshozatala, és megnyílt a lehetősége annak, hogy a világkongresszusi küldöttek és meghívott vendégek körén túlterjedően az előadások jövőt formáló tartalmai eljuthassanak a magyar társadalom szélesebb köreihez. Ez a szervezői csúcsteljesítmény is hozzájárult ahhoz, hogy a Világkongresszus egyes szakmai testületei a XX. és XXI. század legjelentősebb magyar vonatkozású tudományos rendezvényévé nyilvánítsák a Magyarok XI. Világkongresszusát.

18. A Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) – amely Ópusztaszeren zajlott 2024. augusztus 17-20. között –, a Magyarok XI. Világkongresszusának társ-rendezvényévé nyilvánította ülését, amit az MXIVK viszonzott. Ennek eredményeként a MOGY szervezőbizottságának elnöke, Andrási István az MXIVK Nyitó-konferenciáján beszámolt készülő rendezvényükről, majd a MOGY megnyitóján Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke tájékoztatott a Világkongresszus munkálatairól.
a. A társadalmi összefogás jegyében rögzítjük, hogy az MXIVK Egészségügyi konferenciájának szervezésében részt vett a Caraka Alapítvány, a SZKÍTA Egyesület és az ÚJ MOK is.
b. Köszönet illeti a Koronaőrséget a Szent Korona hiteles másolatának ünnepélyes elhozataláért. Köszönet jár az Egri Fertálymesteri Testület tizenhat fős különítményének, akik Várkonyi György főkapitány és v. Oláh István alkapitány, az MVSZ Kárpát-medence Térségének elnöke vezényletében, díszes viseletükben megjelenve emelkedetté tették az MXIVK Nyitó-konferenciáját. Ugyanaz érvényes az ott megjelent, Füstös Zoltán vezette Baranta harcosokra.
c. Külön elismerést érdemel a Tölgyesiné Taraba Magdolna vezette Lelkiismeret ’88 egyesület tagsága, akik sok, ezernél is több órányi önkéntes munkával tették az MVSZ székházát, a Turul Házat a Világkongresszus konferenciáinak befogadására alkalmassá. Munkájukat betetőzte Benedek Attila festőművész és Kuki Gabriella hatalmas vállalása, amellyel szünet után újrainduló étteremnek (korábban a Bajkál, majd az Árpádház nevet viselte) sajátos szkíta-hun-magyar arculatot varázsoltak.

19. Összegzés:

a. A Magyarok XI. Világkongresszusa keretében tíz szakmai konferencia zajlott le: Szkíta erkölcs, művészet és élet című Szkíta konferencia – elnöke v. Joó Katalin, társelnöke dr. Pócs Alfréd; Hol vagytok székelyek? – Múlt, jelen, jövő című Székely konferencia – elnöke Borsos Géza, szervezője Vetési Zoltán; Egy békeképes nyelv- és kultúraelmélet felé című Magyar nyelv konferencia – elnöke Dr. Győri Nagy Sándor, titkára Hermányos Mária; Szkíta eleink írott öröksége című Székely-magyar írás konferencia – elnöke Dr. Mandics György, titkára Friedrich Klára és Szondi Miklós; Őseink nyomában című Őstörténeti konferencia – tb. elnöke Dr. Bakay Kornél, titkára Bognár Ferenc; Vesszen Trianon! című Trianon konferencia – elnöke Vajta Dénes, titkára Hosszú Zoltán; Petőfi Sándor igazságáért című Petőfi konferencia – elnöke Fuksz Sándor; Tiszta pénzzel az új erkölcsért című Pénzügyi és gazdaságpolitikai konferencia – elnöke Dr. Drábik János; A COVID „járvány” tanulsága: Gondoljuk újra a WHO és a gyógyszeripar nélküli orvoslást című Egészségügyi konferencia – elnöke dr. Tamasi József, társelnöke dr. Pócs Alfréd; Háború az emberiség ellen című Bolygóvédő konferencia – elnöke Ertsey Attila DLA, titkára Haáb Katalin. Kiemelt köszönet illeti e konferenciák létrejöttéért a tudása legjavát felkínáló másfél száz előadót, és e konferenciák szervezőbizottságait.

b. Ezeken kívül a Világkongresszus idején számos művészeti és kulturális eseményre került sor, amelyeknek megszervezéséért és bemutatásáért köszönet illeti Hadady László oboaművészt, a Párizsi Konzervatórium frissen nyugdíjazott professzorát, a Világkongresszus zenei és művészeti igazgatóját és az általa vezetett Albinoni Kamarazenekart. Köszönet illeti Zetényi Csukás Ferencet azért, hogy Horthy István emlékére írt, Az utolsó bevetés című monodrámájának ősbemutatóját a Világkongresszus keretében, a Magyarok Világszövetsége alapításának napjára, augusztus 18-ára időzítette. Köszönet illeti Tar Mihályt és az általa vezetett Csepeli Hagyomány Óvóhely által Nagyboldogasszony napján előadott Boldogasszony népénekekért, továbbá a szintén általa vezetett bodroghalmi Halom Dalkörrel együtt előadott, lelki-ismeret-terjesztő énekes előadást. Köszönet jár a Világkongresszus napjai idején fellépő művészeknek: Horsch Alex, Kovács Csilla, Kanalas Éva. Köszönet a tököli Koszorú néptáncegyüttesnek és Farkas Emese népdalénekesnek.

Köszönet jár Orgoványi Anikó festőművésznek a Himnuszt, a Székely Himnuszt és a Szózatot művészien megjelenítő festményeinek kiállításáért.

Köszönet illeti Varga Zoltán geológust, a Móricz János ecuadori kutatásainak emléket állító Tayos című filmnek a világkongresszusi küldöttek számára történt ingyenes levetítéséért és pontosító előadásáért.

c. Köszönet illeti Nyers Csabát, Ádász Sándort és Balogh Bélát, hogy a Világkongresszus konferenciáin túl, egy minikonferencia keretében – Gondolatok a teremtésről címmel – vizsgálták és vázolták a magyar nyelv és a magyar kultúra teremtő erejét.

d. Köszönet illeti Varga István mérnök-közgazdászt, aranybánya kutatót, a NASA kutatásaival is igazolt, a Börzsönyben található hatalmas arany- és ezüst-lelőhelynek és kitermelési terveinek a Világkongresszus küldötteivel való megismertetéséért.

e. Elismerés illeti a Turul Ház kongresszusra való előkészítését összehangoló, az MXIVK honlapjának gondozását végző és a műszaki feltételeket biztosító Máhr Viktóriát és Berán Zoltánt, Horváth Istvánt, Orbán Piroskát és Gyetvay György Gergelyt, valamint Horváth Lajost és Bucsai Gyulát. Továbbá a Nyitó-konferencia kétnyelvű élő közvetítéséért Juhász Zoltánt és a Nexus tévé stábját.

f. Végül, de nem utolsó sorban kiemelt köszönet illeti Kovács-Hárs Klárát, a Magyar Kultúra Lovagját, a Világkongresszus Szervezőbizottságának titkárát, és dr. Laky-Takács Péter Attila ügyvédet, a Világkongresszus szóvivőjét a Világkongresszus hónapokon keresztül zajló kommunikációs és szervezői előkészítéséért, lebonyolításáért, miként Gyöngyösi Zsuzsannát is, az MXIVK előkészítő munkálatainak kommunikálásáért.

20. A Magyarok XI. Világkongresszusa, miként 2000 óta valamennyi Világkongresszus (2004-ben a VI., 2008-ban a VII., 2012-ben a VIII., 2016-ban a IX. és 2021-ben a X.) egyetlen fillér állami támogatásban sem részesült. Miként mindvégig, az elmúlt huszonnégy évben a XI. Világkongresszus sikeres megszervezésében is a Jóisten kegyelmére bíztuk magunkat, Ő volt a legfőbb segedelmünk. De az eredményhez hozzájárult sok jó szándékú magyar emberek adománya és önkéntesek sok ezer órás munkájának. A legnagyobb adományt a 2023-ban Svédországban elhunyt Anteplon szül. Merk Ilona ajánlotta fel, közel 4 millió forintot (10.000 eurót). Őt követte az MVSZ szombathelyi tagja és küldötte, dr. Kiss Béla, és egy névtelenségéhez ragaszkodó felvidéki küldött, 1-1 millió forinttal. A többi adomány félmillió forint, illetve döntően annál kisebb összegű volt.

21. A Magyarok XI. Világkongresszusa tudomásul vette és üdvözli a Magyarok Világszövetsége elnökének bejelentését, mely szerint még 2024-ben kiadják Anton Carl Fischer itt bemutatott könyve második kötetét és további, a magyar ősiséget igazoló műveket, amelyeket egy nagyszabású, nemzetközi részvétellel zajló szakmai konferencia keretében mutatnak majd be.

Budapest, 2024. augusztus 20-án
A Magyarok XI. Világkongresszusa
A kiadmányt hitelesíti Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke.

MVSZ Sajtószolgálat
11597b23/240825

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1