Évek óta nyomozunk egy titokzatos nyomozati anyag után, amelyet Pintér Sándor akkori belügyminiszternek 2000-ben kellett volna átadnia az olajbizottságnak. A testülethez a dokumentum nem érkezett be, Pintértől pedig az utóbbi években hiába kérdeztük ennek okát, illetve hogy mi van az aktával: titkos-e vagy feloldották. A kormányváltás után az új tárcavezetés azt válaszolta: mindenhol megnézték, de nem találtak ilyen anyagot.
Több más, az olajügyekhez kapcsolódó dokumentum sorsa is tisztázatlan. Az előző belügyminiszter ugyanis az azok státuszát firtató kérdéseinkre sem reagált. Míg például az Országgyűlés Hivatala elmondta: több titkos, az olajszőkítési ügyekhez kötődő iratot őriznek, s ezek feloldási dátumát is megadták. Kérdés, az új kormány e téren is növelni fogja-e az aktanyilvánosságot?
„A rendszerváltás nem lehet teljes addig, amíg nem tárjuk fel, hogyan tűnt el a nemzeti vagyon jelentős része a magyar emberek szeme elől. A spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését feltáró vizsgálóbizottság célja, hogy az egész ország megértse, milyen politikai, gazdasági és intézményi döntések vezettek a közvagyon elvesztéséhez a spontán privatizáció során” – fogalmaz a Tisza Párt frakciójának javaslata.
E riport szerzője is a ’90-es évek, valamint az ezredforduló körüli időszak fehérgalléros, szervezett bűnözéshez (így például az olajszőkítéshez) kapcsolódó ügyeit kutatja. S bár ezek a jellemzően a ’90-es évek elején indult ügyek időben közelebb vannak napjainkhoz, mint az 1987-1990 között lezajlott spontán privatizáció, de az utóbbi években, a korabeli tanúk, források, dokumentumok kutatása során így is – finoman szólva – komoly akadályokba ütköztünk.
A szervezett bűnözéshez kapcsolódó ügyek miatt elítéltekhez (Portik Tamás, Jozef Roháč, a Koszi-testvérek, Kaszap Ferenc, alias Frenki, Czibere Attila) nem igazán tudtunk bejutni a börtönbe, legfeljebb szabadulásuk után vagy ügyvédjükön keresztül  fejthették ki álláspontjukat. Ha mégis csinálhattunk börtöninterjút, akkor pedig bizonyos kérdéseket nem tehettünk fel.
Nem volt nagyobb szerencsénk a korabeli dokumentumok megismerésével sem. Az elmúlt években a NER propagandagépezete, az előző kormány politikusai folyamatosan azt sulykolták: Ukrajna, illetve az ukrán szervezett bűnözés óriási fenyegetést jelent. Ha valaki a kampány alatt turistaként Magyarországon járt, azt gondolhatta: északkeleti szomszédunk jelenti a legnagyobb veszélyt. Az adatok, valamint az általunk megkérdezett források viszont ezt nem támasztották alá. Volt azonban olyan időszak, amikor a posztszovjet, szláv ajkú (azon belül részben ukrán) szervezett bűnözők tényleg komolyan jelen voltak Magyarországon.
Olyannyira, hogy a ’90-es évek végén, az első Fidesz-kormány idején egy kormánypárti vezetésű és többségű parlamenti bizottság egy ukrán vonatkozású nyomozás aktáját kérte Pintér Sándor akkori belügyminisztertől. Konkrétan Az olajügyek és a szervezett bűnözés között az esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság J/3500. számon 2000. november 30-án kiadott jelentésében A bekért iratok, dokumentációk című forrásjegyzékében szerepel, hogy 001010/2000. iktatószámon a bizottság 2000. június 13-án bekérte  Dr. Pintér Sándor belügyminisztertől a A 405. sz. ukrán nyomozati anyagot.
Viszont a jegyzék Minősítés rovatában ennél a bekérésnél az szerepel: "Válasz még nem érkezett!!!"
A bizottság iratbekérésében konkrét számra hivatkozott, és nem jött olyan válasz, hogy ilyen dokumentum nem létezik. A belügyminisztérium és annak vezetője azt tette, amit később is: egyszerűen nem válaszolt. A cikkíró ugyanis négyszer is megkérdezte erről  Pintér Sándort a lentebbi időpontokban:
     - 2023. december 14-én
     - 2024. február 6-án
     - 2024. május 2-án
     - 2025. március 12-én
Azt kérdeztük, hogy a fenti jelentésben említett 405. számú ukrán nyomozati anyag miért nem érkezett meg a bizottsághoz? Ennek mi volt az oka? Ez az anyag jelenleg megismerhető, kikérhető-e? Ha igen, akkor igényeltük ennek az elektronikus úton történő megküldését. Ha nem, akkor pedig azt, hogy tájékoztassanak: ki, mikor, és meddig tartó hatállyal rendelte el az anyagok minősítését/titkosítását? A Fidesz-kormány belügyminisztere azonban nem felelt.
Ennyiszer feltett kérdéseknél aligha lehetséges, hogy csak figyelmetlenségből mulasztották el a válaszadást. Főleg, hogy az Országos Rendőr-Főkapitányságot is háromszor kérdeztük: 405-ös számon milyen nyomozás (büntetőeljárás) folyt akkor a rendőrségen, s mi lett annak az eredménye? Ukrajna (illetve ukrán állampolgárok) milyen érintettséggel voltak jelen az eljárásban? Milyen intézkedések (előzetes letartóztatás, házkutatás, kiadatási eljárás, jogsegélykérelem, vádemelési javaslat, kihallgatás, stb.) történtek az ügyben? De ugyanúgy hiába.
Ami már felveti a gyanút, hogy felsőbb utasításra, illetve politikai okokból nem válaszoltak. Ezt a gyanút erősíti, hogy a kormányváltás után,  2026. június 11-én ismét feltesszük a kérdést, s a tárca egy hét múlva válaszol is.

Mint közölték, „olyan dokumentum vagy nyomozati anyag, amely akár tárgyára, akár a keletkezési idejére tekintettel bármely módon összefüggésbe hozható az Ön által hivatkozott „405. sz. nyomozati anyag”-al, a Belügyminisztériumban, valamint az irányítási jogkörébe tartozó szerveknél nem lelhető fel, a nyilvántartásokban sem szerepel, így a feltett kérdéseire nem áll módunkban válaszolni.”
Ugyanakkor arra a minisztérium nem válaszolt, hogy az előző kormány idején vajon miért nem reagáltak. Holott a Tisza-frakció javaslata szerint  „kötelezővé tesszük a megjelenést és az adatszolgáltatást. Aki a jövőben szándékosan akadályozza a vizsgálóbizottságok munkáját, az a törvény előtt fog felelni.” Kérdés, hogy ezt a szigort alkalmazták-e azokkal a minisztériumi tisztviselőkkel szemben, akik (tájékoztatási kötelezettségüket megszegve) sorozatosan nem válaszoltak. Az új  miniszter, Pósfai Gábor is adós maradt a felelettel a lentebbi kérdéseknél:
     - Mi volt az oka a válasz elmaradásának?
     - Történt-e a válaszadással kapcsolatban bármilyen rendelkezés, utasítás?
     - Ha igen, kinek a részéről?
     - Tartalmazott-e mindez olyat, hogy a kérdésekre nem kell, illetve nem szabad válaszolni?
   - Történt-e bármiféle intézkedés, utasítás a kérdések után a fenti nyomozati anyaggal összefüggésben? (Felkutatás, az irat státuszának, hollétének, tartalmának tisztázása, átminősítés, más intézményből kikérés vagy oda történő átadás, leselejtezés, minősítés elrendelése, feloldása, megváltoztatása, stb.)
    - A válasz többszöri visszakérdezés utáni, nyilvánvalóan tudatos, szándékos elmulasztása felvet-e büntetőjogi, munkajogi, etikai, fegyelmi, szakmai vagy bármilyen más felelősséget?
     - Tervez-e az ügyben ellenőrzést, vizsgálatot elrendelni?
Nem ez az egyetlen olajos dokumentum, amelynek a sorsa tisztázatlan. A cikkíró ugyanezt igényelte, valamint kérdezte az alábbi, szintén a bizottsági jelentés A bekért iratok, dokumentációk című forrásjegyzékében szereplő iratok esetén:
     - 00665/2000. iktatószámon Valenta László belügyminiszteri kabinetfőnök által a fenti bizottsághoz megküldve: Válasz az OVB/5-11/2000. sz. levélben feltett kérdésekre, kért dokumentumokra. Minősítés:szigorúan titkos.
     - 00753/2000. iktatószámon a.BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata által a fenti bizottsághoz megküldve: Összefoglaló jelentések 1992-1999. években: Minősítés:szigorúan titkos.
     - 00927/2000. iktatószámon  Dr. Orbán Péter r. vezérőrnagy, országos rendõrfõkapitány által a fenti bizottsághoz megküldve:1106/93. sz. jelentés. Minősítés:szigorúan titkos.
Az Átlátszó megkérdezte Pintér Sándort: ezek az iratok ma is titkosítva, minősítve vannak-e? Mivel nem kaptunk választ, utódját, Pósfai Gábort kérdeztük: ezek még titkosítva, minősítve vannak-e, vagy már feloldották azokat? Ha még nem, akkor meddig vannak titkosítva? Részbeni feloldásuk, kiadásuk lehetséges-e? (Az eredeti megkeresést június 11-én szintén elküldtük az új tárcavezetőnek, június 18-án emlékeztetve a minisztert: ezekre is választ szeretnénk.)
Érdekes amúgy, hogy a NER-korszakban még olyan hivatalok is válaszoltak nekünk, amelyeknek semmi közük nem volt (vagy a belügyi, rendőri szerveknél kevesebb közük lehetett) a bizottság által említett nyomozáshoz. A Legfőbb Ügyészség 2025. március 6-án így biztatott: „Mivel a jelentés az anyag beküldőjeként a belügyminiszterre hivatkozik, javasoljuk a kérdésben a Belügyminisztérium megkeresését.” (Addig ezt már háromszor megtettük.)
Konkrétabb volt az olajbizottság „gazdája”, az Országgyűlés Hivatala. Melytől azt kérdeztük a 405-ös számú ukrán nyomozati anyagról:
      - A későbbiekben megérkezett-e az anyag az Országgyűléshez?
     - Volt-e levelezés, érdeklődés a bizottság és/vagy az Országgyűlés részéről, hogy miért nem érkezett meg, illetve mikor érkezik meg a kért anyag a bizottsághoz?
     - A parlamenti bizottságok által bekért iratoknak mi lesz (illetve az olajbizottság esetén mi lett) a későbbi sorsa? Az Országgyűlés irattárába/levéltárába kerülnek? Vagy visszaküldik azokat a szervhez, amelytől bekérték?
    - Az olajbizottság iratai jelenleg hol találhatóak?
2025 március 24-én azt válaszolták: „Az ún. Olajbizottság iratai közül jelenleg már csak két, „Titkos!” minősítésű iratot őriz az Országgyűlés Hivatala, amelyek minősítésének 2029. december 31. és 2042. december 31. az érvényességi ideje. A vizsgálóbizottság további iratai – az eredetileg is nyílt, valamint a minősítésük megszüntetését követően nyílttá vált iratok – leadásra kerültek a Magyar Nemzeti Levéltárnak”– felelték.
Válaszukból nem derül ki, a 405-ös számú nyomozati iratok is köztük vannak-e, illetve hogy mi lett azokkal? Ha az akta a Parlamentben lenne, akkor még furcsább volna a BM eljárása. Hiszen amennyiben egy iratot leselejteznek, a levéltárnak, a parlamentnek vagy más intézménynek átadnak, arról jegyzőkönyv készül.  Nem tudni tehát, mi történt a nyomozati anyaggal, amit az olajbizottság bekért, de az elmúlt évek bűnügyi dokumentumokra vonatkozó híreket ismerve az sem lehetetlen, hogy eltűnt vagy megsemmisült.
Az Átlátszó is foglalkozott 2016-ban azzal, hogy „Pontosan nem ismert „technikai ok” miatt megsérült az a CD, amin a belvárosi ingatlanértékesítések miatt hűtlen kezelés gyanújával folyó nyomozás egyik bizonyítéka, a Rogán Antal polgármestersége idején eladott 800 ingatlan listája van. A bizonyíték megsemmisülése csak egy párhuzamosan folyó bírósági eljárás mellékszálaként, véletlenül derült ki.”
Akkor megkérdeztük a Belügyminisztériumot: az utóbbi években, évtizedben, évtizedekben hány bizonyíték semmisült, rongálódott meg, illetve tűnt el? Vezetnek-e e tényekről nyilvántartást és statisztikát? Ezek alapján hány esetben marasztaltak el rendőrségi dolgozót, alkalmazottat, munkatársat a bizonyíték vagy bűnjel elkallódása, eltűnése, megrongálódása miatt az utóbbi évtizedben, évtizedekben?
„Ilyen statisztikai kimutatás nem áll rendelkezésünkre„- válaszolták 2016. április 20-án. Vagyis nemcsak azt nem tudhatjuk, egy konkrét bizonyítékkal (mondjuk a 405-ös számú ukrán nyomozás anyagával) mi lett, de azt sem, hány ilyen dokumentum tűnt el.
Az azóta megszűnt Népszabadság 2012-es riportja foglalkozott azzal, hogy központi bűnjelraktárak létrehozását tervezi a Belügyminisztérium, „mert mint névtelenséget kérő forrásunk fogalmazott: a tárca vezetése bele se mer gondolni, hány nyomozás végződik eredménytelenül pusztán azért, mert elvesztek, megrongálódtak vagy megsemmisültek fontos – olykor perdöntő – bizonyítékok.”
2016 áprilisában arról is megkérdeztük a Belügyminisztériumot, hogy e beruházás jelen pillanatban hol tart, milyen szakaszban van? Mire a tárca azt válaszolta: „Kormányzati döntés hiányában a beruházás mindeddig nem valósult meg.” S mikor csaknem egy évtizeddel később, 2025. szeptember 4-én  újból feltettük a kérdést, s a válasz ugyanaz lett: „központi bűnjelraktár létrehozásáról kormányzati döntés továbbra sem történt.”
Amire csak annyit lehet mondani: vizsgálatokat, illetve erre szakosodott bizottságokat indítani nyilván lehet és kell. De amíg semmilyen következménye nincs annak, ha egy miniszter nem ad át egy aktát a parlamenti bizottságnak, illetve utólag sem szolgál arra semmilyen magyarázattal, hogy miért nem tette, addig nem sok értelme van egy ilyen testületnek. Miként akkor sem, ha az erre vonatkozó kérdésekre történő válaszadás elszabotálásának ugyancsak nincs semmiféle következménye se az illető miniszterre, sem az ügyben eljáró beosztottjaira. Csak remélni tudjuk, hogy az új kormány másképp fog eljárni, ha valamelyik minisztere ilyet tenne.

Forrás: Átlátszó / Papp László Tamás