2014. október 7. 07:50 Ténytár
"A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, a lap online oldalán 2014. október 4-én megjelent interjúban.
Talán nem véletlen, hogy ezzel összhangban a sajtóban egyre több hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a következő években komoly strukturális átalakításba kezdene a kormány annak érdekében, hogy a GDP-arányos újraelosztás csökkenjen, és az állami kiadások csökkentésével stabilizálni lehessen a gazdaságot és biztosítani az államadósság csökkentését.
A kormányzati kommunikáció azonban egyből tagadni kezdett a megszorításokkal kapcsolatban. Igaz, ezt úgy hárították, hogy eddig sem voltak megszorítások és ezután sem lesznek. Mi azonban jól tudjuk, hogy az Orbán-kormány eddig sem tétlenkedett, ha megszorításokról volt szó, gondoljunk csak az új adókra, adókulcsok megemelésére, és még hosszasan lehetne sorolni.

Az eddigi információk, az uniós fenyegetés és a második negyedéves hiány arra utal, hogy a jövő évi költségvetés sok meglepetést tartalmaz majd, de ezzel a közvélemény csak a hónap végén szembesülhet a tervek szerint.
Kapcsolódó:
Varga bejelentett egy Bokros-csomagot
A Fidesz felső korlátot vezetne be az internetadó fizetésénél
A magyar internetadó hírével van tele a világ
Láncreakció - Az U.S.A. kicsinálja az Orbán-kormányt?
Fideszes felemás korlát az internetadóra
A befektetők gyomra felfordul a magyar politikától
"kell a megszorítás, hogy legyen mit ellopni"
Ukrán nyugdíjasok tömegesen lépik át a magyar határt
Ha ma lenne a választás, hatalmasat bukna a Fidesz
Orbán: Kihúztuk az országot a gödörből
Megszorítunk, kiszorítunk...
1400 milliárd forint önkormányzati adósságállományt vállalt át a kormány az önkormányzatoktól elszámoltatás és felelősségre vonás nélkül!!
Milyen gyorsan napirendre tértünk efölött a gazemberség felett is!
Most újabb 1700 milliárd forintos megszorítást fognak lenyomni a torkunkon. Ebbe már bizony sok magyar honfitársunk fog belerokkanni. Nem megszorítás lesz a neve, hanem kiigazítás. A keresztapát Kósa Lajosnak hívják.
Odalett a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári pénz és hat százalékkal(!) nőtt az államadósság.
290 ezerrel(!) nőtt a közalkalmazotti létszám. Most miután leszavaztak családostul a Fideszre, és három és fél évig nem lesznek választások, elbocsátják őket. A következő szavazáskor meg visszaveszik... És dől kifelé felesleges sok-sok milliárd, mert ezeket bizony végkielégítéssel rugdossák ki. Nem úgy, mint a nép egyszerű gyermekeit a gyarmatosítóink... (F.I.)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges