Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Sajtótájékoztató a világkongresszusi COVID és WHO konferenciáról

A Magyarok XI. Világkongresszusa keretében sorra kerülő COVID és WHO konferenciáról tartott 2024. január 24-én sajtótájékoztatót dr. Tamasi József belgyógyász szakorvos, a konferencia elnöke, aki egyben a Magyarok Világszövetsége WHO-munkacsoportjának vezetője is és Patrubány Miklós, a Szövetség elnöke. Házigazda dr. Laky-Takács Péter szóvivő volt.

Laky-Takács Péter
szóvivő köszönti Patrubány Miklóst, az MVSZ elnökét, illetve dr. Tamasi József belgyógyász szakorvost, aki az MVSZ WHO-munkacsoportjának elnöke.

   A Magyarok Világszövetsége sajtótájékoztatókon keresztül mutatja be a Magyarok XI. Világkongresszusa előkészületeit, témáit, valamint az egyes konferenciák szervező bizottságának elnökeit. E napon kerül sor az egészségügyi és orvosi konferencia tematikájának, szervező és előkészítő munkájának bemutatására. Többen értesültek arról, hogy a nap folyamán szenzációs hírek jelentek meg egy „szkíta” hatalom-átvételi kísérletről, e sajtótájékoztatón erre is szeretne az MVSZ kitérni.
   Patrubány Miklós elmondja, hogy a Magyarok XI. Világkongresszusának címe Szkítákkal a sötétség ellen. E cím azt üzeni, hogy a szkíta erkölcsöket mindenképpen vissza szeretnénk hozni a magyarság és az emberiség mai életébe, mert az az út, amelyiken az emberiség halad, a pusztulásba vezet a szkíta erkölcsök nélkül. A szkíta szó divatossá vált az utóbbi időben. Egy hónapja még tagadták, hogy létezik e szó, mára már kiderült, fegyveres alakulatai is vannak. (!?)
   Azok a folyamatok, amelyeket COVID-fasizmusnak neveztünk el, szerte a világban az emberiség egészsége körül zajlanak, a vakcináktól a műételekig, a rovar ételekig és a repülőkkel szórt Chemtrail-ekig, mind az emberi életet érintő fenyegető folyamatok, a fasizmus szó mindenképpen ráillik – jelenti ki.
2020-ban ismerkedett meg dr. Tamasi Józseffel, amikor az első COVID konferenciát az MVSZ védnökségével megszervezte, aki azt követően az MVSZ-el karöltve még három konferenciát tartott, többek között a Magyarok X. Világkongresszusának (2021) COVID-konferenciáját is ő szervezte, és az Orvosok a Tisztánlátásért című mozgalom létrehozása és működtetése is az ő nevéhez kötődik.

   Dr. Tamasi József: Négy COVID konferencia volt az MVSZ-szel közösen Az első, amikor a lezárások voltak. Meghatározták, hogy melyik sávban lehet beállni a pénztárhoz, maszkot kellett a szabad térben hordani, iskolába nem mehettek a gyerekek, az embereket hazaküldték a munkahelyeikről, home-officeba, ez egy új  kifejezés, hogy lehetsz bárhol, hogy ne legyél itt. Kötelező érvényű intézkedéseket találtak ki, nem gondolta, hogy egy ilyen középkori babonával fog találkozni. A cél az volt, hogy az oltásbizniszt ráerőltessék mindenkire, az emberek leépítése, elszegényesítése, nyomon követése számítógépek segítségével. Ez folytatódik most is. Ennek legfőbb motorja az a rohamosan ébredő embertömeg, akik felismerik, hogy e mögött egy tervezettség áll. Minden egyes fázist már előre kipróbálnak.
    A COVID-színjátéknak a főpróbája 2019-ben, New Yorkban volt. Most az X betegségnek is csináltak egy főpróbát. Azt szeretnék bevezetni, hogy a mindazon intézkedések, amiket kitalálnak, kötelező érvényűek legyenek. Az emberek leépítését, tönkretételét, elszegényítését, nyomon követését, olyan mértékben akarják tökéletesíteni, ami számítógépekkel vezérelhető. Lehetetlenné tenni az utazást, gazdálkodást, iskolai oktatást. Ez az úgynevezett új világrend, amiről a külügyminiszterünk is beszélt már, hogy ez lesz a jövő. A normálisan gondolkodó, sokszorozódó emberek, tömegek, akik felismertik a WHO szerepét ebben az egész színjátékban, azok fogják megfordítani ezt az „ütemtervet”.
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1949-ben alakult azért, hogy egységesítse a világ eljárásait olyan betegségekkel szemben, amik veszélyeztetik a világ népességét. Szép gondolat volt, de mára ez a szép gondolat megváltozott. Ma az Egészségügyi Világszervezetet nem a létrehozó államok finanszírozzák, hanem 80 %-ban magánfinanszírozók és egyes cégek, meghatározott célokért. Ők határozzák meg, milyen legyen a WHO. Ők szeretnék a világot nekik megfelelő vágányra terelni. Ez zajlik a szemünk előtt. Alkotmánymódosítást végeznek, mert a WHO-nak ugyanis alkotmánya van, amivel az embereket megfosztják az emberi jogaiktól, és amivel minden intézkedésüket rá tudják kényszeríteni az országokra. Ha ezt az országok egyenként aláírják, akkor 2024. májusától érvénybe lép az az új rend. Nem tanácsot adnak az országoknak, hanem attól kezdve ők irányíthatják, mi történjen egy országban.
    Azt várnánk a kormányzattól, hogy mindez ne tudjon megvalósulni, bár komoly kétségeik vannak erre vonatkozóan, hiszen olyan nyilatkozatokat tettek, hogy megfelelőnek tartják a WHO tevékenységét, és eszük ágában sincs ez ellen tenni.
   Ebben a helyzetben sem a jog, a pénz, a szakértelem, sem az állam nem fog segítségünkre lenni. Az egyetlen segítség, ha sokan vagyunk, és összefogunk, mert azzal nem tud mit kezdeni ez a háttérhatalom. Ennek jegyében kell az idei konferenciát is megszervezni, ezt az összefogást kell előmozdítani, mert a hatalom, a pénz és a szabályok, jogszabályok az ő oldalukon állnak
    Az idei világkongresszuson lesz sok külföldi előadó, akik kiegészítik a hazai tapasztalatokat. Bevonunk más területekről előadókat, mert e nélkül az összefogást nem lehet megtenni. Ennek jegyében készül március közepén egy háromnapos tréning, amely a Világkongresszus felvezető konferenciája lesz. Nagyon sok területről – társadalomszervezés, oktatás-nevelés, kommunikáció, egészségügy – megpróbáljuk ezeket az elemeket összefogni, és olyan koncepcióvá gyúrni, hogy az a világkongresszusi konferencia részére kiinduló pont lehessen.
    Segítségünkre van egy új alakulat, az Új Magyar Orvosi Kar (Új MOK) egyesület, amely orvosokból, klinikai szak-pszichológusokból áll. Ez az egyesület arra vállalkozik, hogy az orvosokat próbálja menteni, és azok köré tesz egy szakmai, társasági életet, akik menekülnek ebből a láthatóan nem jó irányba vezető egészségügyi jövőből. Sok orvost kényszerítettek, hogy az oltást felvegye, azokat beadja, úgy, hogy egyik sem tudta, mit ad be, mit vesz fel, mit hoz létre a hozzá érkező páciensben, mik az eredmények. Ezt a mai napig sem tudjuk. Sok olyan történés volt, ami nem méltó az orvosi tevékenységéhez. Az orvosi szakma nagy csorbát szenvedett. A „vakcinák” után sokan megbetegszenek, meghalnak. Ezt próbálják minden módon titkolni. Az orvosok nem látják ennek számadatait, összegzését, kiértékelését, mik voltak a helyes és mik a helytelen döntések, eredmények. Úgy próbálnak közelíteni egy közelgő, ún. X betegséghez, hogy a három év tapasztalatait össze sem gyűjtötték. Vannak orvosok, akik mindezt átlátják, és egyre többen ebből nem kérnek! Ezért jött létre az új MOK, mely egy dinamikusan fejlődő társaság.

   Patrubány Miklós: Örömmel hallgatta, hogy a magyarországi orvostársadalom egy komoly szándékú, új önszerveződést hozott létre. A Magyar Orvosi Kamara a COVID elmúlt három évében alig képviselte az orvosok hippokrateszi esküjét. Az orvosi szakmához tartoznak elvek, értékek, esküdt vállalások, ezt kellene követniük.
Magyarországon az Orvosi Kamara már nem látja el eredeti funkcióját. Különböző hatásköröket elvontak, ma a régi MOK már kamara, hanem olyan, mint egy egyszerű egyesület.
    Azok a „vakcinák”, amelyeket ráerőszakoltak az emberekre, ma már tudjuk, hogy rendkívül sok maradandó kárt okoztak az emberek szervezetében. A brit lapokban közzétett információkból ki lehet következtetni, hogy a 2-3-4-szer beadott „vakcinák” a halálozások döntő számát okozzák. Szlovákiában a miniszterelnök a 21.000 COVID-halálesetet, a „vakcinák” számlájára írta. Ez azok lelkiismeretén szárad, akik kényszerítették  ezek beadását. Új kormánybiztost neveztek ki, aki felméri a „vakcinákkal” és egyéb egészségi eszközökkel kapcsolatos kiadásokat, mert ez egyértelműen korrupciós összefonódásokat sejtet. Elfecséreltek súlyos milliárdokat és ezért valakiknek felelni kell.  Robert Fico parlamenti beszédét az MVSZ szó szerint leközölte, magyarra fordítva. (Az MVSZ honlapján és Facebook-oldalán egyaránt olvasható.) 
   Várjuk, hogy Magyarországon mikor következik hasonló vizsgálat, és felelősségre vonás.
    A Magyarok XI. Világkongresszusán elhangzó nem csak a Magyarország, nem csak a magyarok, de az egész világ életére kihat.  Az egész emberiség számára figyelemre méltó közlésekre kerülhet sor. A Világkongresszus az egész magyar nemzetet testesíti meg. A világ minden magyar közössége képviselteti magát, idén 1000 küldöttel ül össze a Világkongresszus, ebből 500 alsóházi, 500 felsőházi elvű küldött lesz. Az alsóházi elvű küldöttek között vannak országgyűlési képviselők, világszövetségi küldöttek, polgármesterek. A felsőházi elvű küldöttek között vannak a világkonferencia előadói, az alanyi jogú küldöttek és a nemzet kiemelt fontosságú intézményeinek vezetői.
   Nem dőlt el még, melyik konferencia hány napos lesz, függ a dolgozatok beérkezésétől. Minden előadás fél órás, 25 perecnyi előadás, öt perc vita, ellentmondás, kérdésfeltevés. Egy nap legfönnebb 16 előadás hangozhat el, három nap alatt lehet 48 előadás. A dolgozat kérő levelek január 31-ig postázásra kerülnek.  Ebből ki kell derülni az érdeklődők számára, hogy milyen témákat tárgyal az adott konferencia, milyen jellegű dolgozatokat várnak A dolgozatok kivonatát február végéig be kell küldeni legfönnebb  1000 leütés terjedelemben. A beérkezett dolgozat-kivonatokat három héten belül elbírálja a szervező bizottság, utána értesíti az érintetteket azok elfogadásáról. Ezt követően 6 hét áll az előadók rendelkezésre azok kidolgozására. Az augusztus 14-én kezdődő regisztrációnál minden küldött átveheti a kinyomtatott kötetet. (A X. Világkongresszus kötetei betegségek és egyéb problémák miatt nem készülhettek el. Ezt most pótolják.)
    Laky-Takács Péter szóvivő elmondja, hogy több hírportálon lehetett a „szkíta üggyel” kapcsolatosan olvasni. Két hónappal ezelőtt volt egy kezdeményezés, hogy Magyarországon, a 14-ként hivatalosan bejegyzésre kerülhessen a szkíta nemzeti kisebbség. Akkor ezt a MTA azzal a tudományos állásfoglalással utasította el, hogy Magyarországon, illetve annak környezetében, a Kárpát-medencében a szkíták már 2000 évvel ezelőtt kihaltak. Szerintük ennek semmiféle törvényi feltétele nem áll fenn.
   A Magyarok XI. Világkongresszusának címe: Szkítákkal a Sötétség ellen. A TEK az országban 10 helyen, 150 rendőrrel razziázott, és a tudományos álláspont szerint nem létező szkíták közül elfogott 8 személyt, akikre komoly erőkkel csapott le. Az igen komoly bűnözők a gyanúsítás szerint arra készültek, hogy akár fegyveres erővel átvegyék a hatalmat, megdöntsék az államrendet. Egyik gyanúsított 88, egy másik 68 éves…
   Ez az államcsíny-kísérlet igencsak ellentmond a sok ezer éves szkíta erkölcsnek, melynek legfőbb értékei az igazság, a tisztesség, méltányosság. Az igazi szkítáknak célja biztosan nem lehet az, hogy fegyverrel megdöntsék a fennálló rendet, és átvegyék a hatalmat, hanem az, hogy a hatalom szeretetét felváltsa a szeretet hatalma.
   Alig hihető, hogy itt 88 éves bűnözőkről lenne szó, ez inkább egy hisztériakeltés.
   Dr. Tamasi József: Amikor a COVID-hisztériát indították, minden hazai média fújta rendkívüli erővel, hogy az oltatlanok veszélyeztetik az oltottakat, stb. Elhatárolódik mindenféle erőszakszervezettől. Védelmébe veszi a SZKÍTA egyesület és a szkíta önkormányzatok tagjait. Kijelenti, hogy a szkítaság az erkölcsről, a józanságról, az egymás iránti szeretetről szól.
   Patrubány Miklós: Az MVSZ is elhatárolódik mindenféle erőszakos cselekedettől. Súlyos provokációnak tartja a média által felkapott szkíta-ügyet. Kijelenti, hogy a szkíta értékrendet 30 éve beépítették az MVSZ alapszabályba és életébe. Mi nem tűrjük a hazudozást – mondja. A mai magyar államban, legfőbb államvezetői szinten a hazudozás bevett szokás. Azt mondják, ne azt nézzétek, mit mondok, találjátok ki a tetteimből –, tehát mondhat bármit. Hazudozhat kénye-kedve szerint. 
   A szkíták azok az emberek, akiknek az igazság fontosabb, mint a jólét, a tisztesség fontosabb, mint a siker, a méltányosság fontosabb, mint a haladás. A velük szemben álló világban pedig a siker, a jólét, és a haladás a fontos
  Ép eszű ember nem hiszi el, hogy egy 88 éves ember meg akarja dönteni a hatalmat, Egyértelmű, hogy ez egy provokáció az egész magyar nemzet ellen.
    Az egyetemes magyar nemzetnek a 2024-es évben a legfontosabb eseménye a Magyarok XI. Világkongresszusa. Messze fontosabb az önkormányzati választásoknál, vagy európai parlamenti választásoknál, mert itt a magyarság egészének jövőjéről van szó. Sőt, az egész emberiség jövőjéről van szó.  Ez a mostani akció, ezzel a médiakörettel, ahogy tálalták, kimondottan arra való, hogy elriasszák a nemzet legfontosabb eseményéről a küldötteket, távol tartsák az előadókat attól a Világkongresszustól, amely a szkítákat hívja a Sötétség elleni harcra.

Gyöngyösi Zsuzsanna

A sajtótájékoztató felvétele itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=TKWSVXmVAlE

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1