Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Soltész Miklós egyházügyi államtitkár közútra épített kocsibeállóval zárta ki a szomszédját a telkéről

   Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és egyúttal a kisebbik kormánypárt, a KDNP alelnöke. A politikus egy kis Pest megyei faluban, Budajenőn lakik, és néhány éve megvette a háza melletti közút nagy részét az önkormányzattól. A Soltészék mögötti telekre autóval a közút megmaradt részéről lehetne bejutni, ám az csak papíron 3 méter széles, valójában nagy részét egy betonozott árok teszi ki. Az egyházügyi államtitkár ráadásul nemrég még egy kocsibeállót is épített az általa megvett, közterület jellegét elveszített területre – ám az építmény jócskán rálóg a maradék közútra is, végképp ellehetetlenítve a hátsó telekre való bejutást. A település polgármestere néhány hete felszólította Soltészt az építmény lebontására, az államtitkár azonban fellebbezett a döntés ellen, így az ügy hamarosan a képviselő-testület elé kerül. Videóriport.
   Május közepén, egy szép napsütéses délelőttön látogattunk el a Pest megyei településre, hogy megnézzük Soltész Miklós kocsibeállóját, ami részben egy közútra épült. Az államtitkár háza mögötti telek tulajdonosa, Ráth Gábor a helyszínen mondta el kálváriáját, és a saját szemünkkel is meggyőződtünk arról, hogy a férfi telkére lehetetlen bejutni autóval.

Megvette a háza melletti útszakaszt

Soltész Miklós ingatlana félreeső helyen, a falu egyik szélső utcájának végén található, de a jelek szerint az államtitkárnak kevés volt ennyi intimitás. 2014-ben kérelmezte a háza melletti közút egy részének megvásárlását, amit az önkormányzat engedélyezett neki. A döntés értelmében 2020-ban Soltészék telkéhez csatoltak az utcából egy 91 négyzetméteres részt, amelyért négyzetméterenként 1650 forintot fizetett, vagyis nagyjából 150 ezer forintot.

Soltesz Utvasarlas

2014-es döntés arról, hogy Soltész Miklósnak eladják a közút egy részét
   A KDNP-s politikus háza melletti 9 méter széles utcarész akkor 3 méter szélesre csökkent, idén pedig Soltész kérvényezte az önkormányzattól ennek a maradék 3 méter széles résznek a megvásárlását is. A képviselő-testület most azonban egyhangú döntéssel elutasította az államtitkár kérelmét „jogszabályi feltételek hiányában”.

   Ezt azzal indokolták, hogy az út közút, ezért nem eladható – először át kéne minősíteni, majd emiatt módosítani a helyi építési szabályzatot. Másrészt a maradék, 3 méter széles útszakasz eladásával az államtitkárék háza mögötti telek közúti kapcsolata megszűnne, ezért a terület értékesíthetetlenné válna, és a tulajdonos jogosan perelhetné be az önkormányzatot kártérítésért.

Soltesz Utnemeladas 2024

Idei döntés arról, hogy a maradék utat nem adják el az államtitkárnak

Papíron 3 méter széles út, valójában főleg árok

Ráth Gáborék 2019-ben vették meg az államtitkár – és az utca többi – háza mögötti 1,5 hektáros területet. A férfi a családjával és barátaikkal szeretne itt építkezni, ehhez 4 külön telekre akarják osztani az ingatlant. Az önkormányzat által jóváhagyott tervek szerint 3 telket hátulról fognak megközelíteni autóval, de a negyedikre csak elölről, a Soltész Miklós háza melletti utcaszakaszról lehet bemenni közúton.

Soltesz Kb Terkep

A kérdéses útszakasz a térképen

   Elvileg. Gyakorlatilag viszont a közút megmaradt szakasza csak papíron 3 méter széles, a valóságban a nagy része egy mély, betonozott árok, amelynek szélén nagy fák állnak. Ráadásul Soltész Miklós államtitkár nemrégiben épített egy kocsibeállót, amelynek egyik sarka és tetejének egy része rálóg a Ráth Gáborék telkéhez vezető közútra, egyes helyeken 60-70 centivel csökkentve annak szélességét.

   Ezt a férfi által készíttetett földmérési jegyzőkönyv is egyértelműen alátámasztja, amin jól látszik, hogy Soltészék kocsibeállója kilóg a maradék közútra. Erről tanúskodnak a helyszínen a földmérési karók is, amelyek jelzik az egyházügyi államtitkár által megvásárolt terület és a közút határát. Személyesen is teszteltük: a papíron 3 méter széles közúton gyalog is csak épphogy át tudtunk menni, autóval ez teljesen lehetetlen vállalkozás lenne. Maximum egy biciklit lehet itt áttolni.

Untitled 2.13.1

Ennyi maradt a panaszos telkéhez vezető közútból

Ráth Gábor hiába rendelkezik a szükséges engedélyekkel, a telkére vezető útra rálógó államtitkári kocsibeálló miatt nem tudta még bevezetni a telkére a vizet és a csatornát. A háza építését sem tudja elkezdeni, amíg az ügy meg nem oldódik, hiszen a telek addig nem közelíthető meg közútról. A férfi ezért meglehetősen csalódott, és jogi úton próbálja érvényesíteni az igazát, szerinte ugyanis már az sem volt rendben, hogy az önkormányzat korábban eladta az államtitkárnak a közút nagy részét.

Az Átlátszó jogi szakértője a panaszossal ért egyet, mert a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. §-a szerint a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak a helyi közutak és műtárgyaik. A Kúria Pfv.21123/2016/6. számú precedensképes határozata szerint jogszabályba ütközése folytán semmis az a szerződés, amellyel az önkormányzat eladta az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a nemzeti vagyonba tartozó közutat.

Az államtitkár szerint minden rendben

   Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket eljuttattuk Soltész Miklós államtitkárnak. Írtunk a politikus parlamenti e-mail-címére és mivel ő a párt alelnöke, a KDNP-nek is, valamint a Soltészt foglalkoztató Miniszterelnökség sajtóosztályának is.
   Erőfeszítéseink sikerrel jártak, a Miniszterelnökségtől kaptuk meg Soltész Miklós válaszát. Ebben a KDNP-s politikus kifejtette, hogy a közútból a telkükhöz csatolt 91 négyzetméteres terület „korábban gondozatlan, gazos nyúlványa volt a településnek, ezért több mint 20 éven keresztül mi ápoltuk, mi ültettünk oda növényeket”, s azt az önkormányzattól vásárolták meg „az önkormányzat által kialakított és általunk elfogadott vételáron”.

Solteszmiklos Fb 231114

Soltész Miklós államtitkár (fotó: a politikus Facebook-oldala)

   Kérdésünkre válaszolva az államtitkár azt is közölte, hogy a közút házuk mellett lévő maradék részét „azért terveztük az önkormányzattól megvásárolni, mert megítélésünk szerint az funkció nélkülivé vált. Az említett terület ugyanis egy korábbi területrendezési térképen kialakítandó járdaként volt feltüntetve.
  Számunkra ismeretlen okból azonban olyan telekalakítások történtek, melyek következtében megszűnt annak lehetősége, hogy a két utcát összekötő járda megvalósuljon. A vásárlásra irányuló kérelem elutasítását tudomásul vettük, így ezzel kapcsolatban bármely kérdés okafogyottá vált.”
  A közútra egyértelműen kilógó gépkocsibeállóról Soltész Miklós azt írta megkeresésünkre, hogy az „a saját területünkön épült, településképi hozzájárulás alapján. Az építménnyel kapcsolatban jelenleg jogvitában állunk az önkormányzattal. A vita lezárását követően, a jogerős határozatban foglaltak szerint fogunk eljárni.”

Soltesz Kocsibeallo Foldmeres

Földmérési jegyzőkönyv Soltész Miklós kocsibeállójáról

A polgármester felszólította a bontásra

   A falu polgármestere megkeresésünkre részletesen elmesélte, hogy pontosan milyen jogvitáról is van szó. Budai István elmondta, hogy a helyi építési szabályzat (HÉSZ) szerint az államtitkárnak a kocsibeálló felhúzása előtt engedélyt (településképi hozzájárulást) kellett volna kérnie az építkezésre, de az államtitkár ezt nem tette meg. Plusz a HÉSZ kimondja, hogy a telekhatártól befelé számított 5 méteres sávot szabadon kell hagyni, vagyis csak azon túl, a telek beljebb eső részén állhatna az építmény, de Soltész ezt a szabályt sem tartotta be.
   Budai István akkor értesült az államtitkári kocsibeállóról, amikor az már elkészült, de akkor még nem tudta, hogy rálóg a közútra, ezért – bár nem felelt meg a HÉSZ-nek – a politikus utólagosan benyújtott kérelmére rábólintva megadta rá az engedélyt. Ezt azzal indokolta a polgármester, hogy az építmény nincs központi részen, nem rontja a településképet, és volt már több konfliktusa Soltész Miklóssal, nem akart még egyet.
   Az engedély kiadása után azonban a földmérés kimutatta, hogy a politikus építménye nem csak a HÉSZ-t nem vette figyelembe, de még a közútra is rálóg. Ezért a polgármester visszavonta a korábbi döntését és felszólította az államtitkárt a szabálytalanul épített kocsibeálló lebontására és a saját telkén belüli „áthelyezésére” a helyi építési szabályoknak megfelelően – vagyis a telekhatártól számított 5 méteres sávot szabadon hagyva.

Soltesz Kb Lebontas

Felszólítás az államtitkári kocsibeálló lebontására

   Az áthelyezés persze a bontás utáni újraépítést jelenti, hiszen egy építményt nem lehet csak úgy arrébb tolni még 1 centivel sem, nemhogy 5-6 méterrel. Soltész Miklós államtitkár minden bizonnyal az ezzel járó pluszmunkákat szeretné elkerülni, ugyanis megfellebbezte a polgármester „áthelyezésre” vonatkozó döntését.

   Az államtitkári kocsibeálló ügye emiatt hamarosan a képviselő-testület elé kerül, de a polgármester szerint várhatóan akkor is ugyanez a döntés fog születni, hiszen nem lehet közúton az építmény semekkora része sem. Amikor arról kérdeztük a településvezetőt, hogy nem fél-e attól ő vagy a testület, hogy valamilyen retorzió fogja érni őket, amiért ujjat húztak egy államtitkárral, azt válaszolta, hogy „ez nem az első eset”, de az a lényeg, hogy „a szabályokat tartani kell”, és ő nem fél, mert amit ők csinálnak, az jogszerű.

Szöveg: Erdélyi Katalin – Fotó, videó: Bodoky Bence
www.atlatszo.hu

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1