Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Szopkó Zita a Klubrádióban beszélt az oknyomozó újságírásról

Szopkozita Otos 240715

Kollégánk a Klubrádió Ötös című műsorában Para-Kovács Imre műsorvezetővel beszélgetett az oknyomozó újságírás rejtelmeiről és a hazai független sajtó helyzetéről. A műsorban szó esett Szopkó Zita néhány legfrissebb cikkéről, illetve arról is, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó ellen.Munkatársunk a július 15-i adásban elmondta, hogy lapunk úgy döntött, nem működik együtt a hivatallal, hiszen nem folytatunk politikai kampánytevékenységet, és se politikai párt, se jelölő szervezet nem vagyunk, továbbá közhatalmat sem gyakorlunk. A műsorban szó esett a független sajtót érő támadásokról, így Szopkó Zita arról is beszélt, hogy a külföldi finanszírozás ürügyén hosszú ideje vegzálják az Átlátszót a kormányhoz kötődő lapok és szervezetek.

 

Ezt követően az önkormányzati választás, a választási csalások témája is terítékre került a műsorban. Kollégáink számos furcsaságot dokumentáltak a június 9-i választás napján és azt követően is.
A Borsod megyei Aszalón például a helyiek egy része szervezett szállításról, és az egyik szavazókör előtt feltűnő biztonságinak kinéző emberekről számolt be – akik egy részét sikerült felvételek alapján egy olyan miskolci biztonsági céghez kötni, amely már korábban is dolgozott az aszalói önkormányzatnak. Szóba kerültek még az adásban a közérzetjavítónak mondott termékeket áruló, elsősorban nyugdíjasokat célzó cégek, amelyek újabban Nagy Feró és Győzike mellett Dzsudzsák Balázzsal hirdetik termékeiket. A cégek tevékenységéről az Átlátszón cikksorozatban számoltunk be. Bemutattuk, hogyan működik a biznisz, milyen szereplők tűnnek fel az ezzel foglalkozó cégek hátterében. Megírtuk azt is, hogy több hasonló termékkel a rendőrség és hatóságok is foglalkoztak. Hasonló tevékenységet végző cégek korábbi munkavállalói arról is meséltek az Átlátszónak, hogyan zajlott egy állapotfelmérés, és az azt követő értékesítés. Legutóbb pedig végigvettük, hol működnek jelenleg is ilyen üzletek.

 Kollégánk, Szopkó Zita a műsorban a gyermekvédelem témáját is érintette, a közelmúltban ugyanis több cikkben számolt be a magyar rendszer hiányosságairól. Legutóbb a nemzetközi örökbefogadások kapcsán írt arról, hogy hazánkban a legfőbb probléma a családmegtartó szolgáltatások hiánya, a gyermekvédelmi alapellátás kitettsége, forráshiánya és beavatkozási lehetőségeinek korlátai.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1