2014. augusztus 21. Somló VédPajzs Szövetség
Tóbiás MSZP-s képviselő, és nem ő az első, aki ezt a csalafintaságot elkövette. Jelenleg már az MSZP elnökeként funkcionál... A törvényes felvételt ő maga állapította meg. Egyébként Érden lakik, és nem járt volna neki! Az összeg 20 millió forint körül lehet. A Fidesz felszólította Tóbiást, hogy a törvénytelenül felvett összeget fizesse vissza!
Ezt a baromságot!

Egy dolga lenne a hatalomnak: az a nemi szerve, amelyik kifizette, hoz egy határozatot, és visszafizetteti vele a pénzt. Mit összeszórakoznak ezzel a költségtérítési mizériával!
Egyébként nem ő a mintapéldány! Szili Katalin házelnök korában állami villában lakott állami rezsivel annak idején, és pofátlanul felvette - szerinte törvényesen - mint pécsi lakos évekig a költségtérítést, valamivel 20 millió felett. Ő sem fizette vissza, pedig már elég régen nem ő a házelnök.
Amennyiben egy magyar ember 100 forint adóval tartozik, 500 forintos tértivevényes levélben felszólítják életveszélyes fenyegetések közepette arra, hogy az adósságát eddig és eddig fizesse vissza!
Andy Vajna tavaly kapott több mint kétmilliárd forint adókedvezményt, ami az idén már hétmilliárd forintra duzzad. Varga Mihály szerint, hogy egyre nőjön a bevétele az Amerikából hazatántorgottnak. Ne Magyarországnak nőjön az adóbevétele, hanem a milliárdosnak. Elképesztő!!
Matyi Dezső pécsi milliárdos 11 milliárddal tartozik. Varga Jenő ugyancsak pécsi milliárdos évek óta húzza az időt a Malév felszámolással. Addig is veszi fel a havi milliós fizetést, amíg ez tart. Valamit illene kezdeni végre a felszámolóbiztosokkal is, mert óriási gazemberségek történnek körülöttük!
A kicsiket vegzálják, a nagyoknak kedveznek, amennyiben esetleg mégis eladósodnának, elengedik nekik a milliárdokat.
Mikor fogják végre felszólítani az offshore lovagokat a magyarországi adófizetésre? És mikor hozatja vissza a lopott holmit külföldről velük a nemzetinek mondott kormány?
Ezzel kellene foglalkoznia a kormánynak, és mindenkit EGYFORMÁN kötelezni az adófizetésre! Még azokat is, akik Amerikából tántorogtak haza. Az emberek bosszantását kéretik befejezni, például azzal, hogy nem tüntetünk ki a legmagasabb magyar kitüntetéssel antimagyart!
Miért tűnik úgy időnként, mintha a kormánynál nem ülne senki? Pedig egyre több havi egymillió feletti jövedelmű ül a kormányban, és soha nem volt még ennyi államtitkár és államtitkár-helyettes!
Mondj egy szlovák királyt! És mondj egy posztjára alkalmas magyar minisztert!
Az államadósság soha nem látott mértékűre nőtt!
Minden egyes magyar ember felkészülhet arra, hogy újabb megszorítások következnek, amelyek alól a kedves hatalom megint kivonja magát! Mert bizony az államadósság elleni harc nagyon nem jött be. Annyira nem, hogy az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2014 második negyedévének végén a GDP 85,1 százaléka volt (25432 milliárd forint) - adta hírül a friss számokat az MNB.
Ide vezetett a kormányzat soha nem tapasztalt költekezési kedve, a rengeteg fehérgalléros és a romák eltartási kötelezettsége, valamint a temérdek zsidó kártérítés, kárpótlás, nyugdíj, emlékévek... És bizony az, hogy a hatalom és népes holdudvara, valamint a magas jövedelműek alig fizetnek adót az egykulcsos adó miatt. Ráadásul a multik adókedvezményei, az offshore (adóelkerülő) lovagok tettei is jócskán megkurtítják a bevételt. A kaszinók nem fizetnek adót, de a jövedelemhez alig jutók igen!
Emlékeztető: "Egy szó mint száz, aljas és undorító a magyar "elit" 1945 óta, a választó és választott nép sajátos szimbiózisa: ha kicsit megkaparjuk a hivatalos életrajzokat, rögtön kibuknak az elképesztő kapcsolatok, a felvett nevek mögötti valóságos múlt, és az a szemfényvesztés, mellyel az országrontók szabályosan elosztották magukat jobbra és balra, minden pártba és mozgalomba, hogy soha ne lehessen őket tetten érni, leleplezni, megbüntetni, vagy legalább kérdőre vonni." (Részlet Szentmihályi Szabó Péter: Kár volt a szóért című írásából)
Kapcsolódó:
Tóbiás József jogszerűen vette fel képviselői költségtérítését - állítja az MSZP
Zsigó négyszer megkerülte a földet szolgálati autójával
Megszólalt a képviselői költségtérítés-toplista dobogósa
Költségtérítés: Pálffy 25 millióval "csak" a hatodik
Nem sokat vacakoltak keresményük újbóli szabályozásával az országgyűlési képviselők
A fideszes Tasó még többet adna a képviselőknek
Fideszes megamutyit leplezett le, Vonáék leszámoltak vele
Lázár: akinek nincs semmije, az annyit is ér
Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar
Jönnek a fideszes kancellárok
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges