Kiskunhalas, 2024. március 13., szerda (MTI) - A Thorma-trilógia Magyarországon eddig még nem látott festményének bemutatásával ünnepli fennállásának jubileumi évfordulóját a kiskunhalasi Thorma János Múzeum - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.
Kocsisné Varga Zsuzsanna elmondta: a kiskunhalasi Thorma János Múzeum nagyszabású rendezvénnyel emlékezik meg március 15-én az intézmény fennállásának 150. évfordulójáról, valamint az 1848-49-es eseményekről. Az ünnepségsorozat keretein belül leplezik le a kiskunhalasi festőművész, Thorma János Magyarországon eddig még nem látott Budavár bevétele 1849 című festményét, amelyet a Román Szépművészeti Múzeumból hosszas tárgyalások után március 1-jén éjszaka - különleges biztonsági körülmények között - szállítottak Bukarestből a városba. A festmény egyik kisebb vázlata egyébként már most is látható a kiskunhalasi múzeumban, azt a Magyar Nemzeti Galériától kölcsönzi az intézmény. A Romániából most kölcsönkapott tanulmányfestmény Budavár visszafoglalását ábrázolja 1849 tavaszán, ahogy a győztes csata után Görgey Artúr éppen belovagol. Az intézmény vezetője felidézte: a művet nemrégen restaurálták, ezt követően vették fel a kapcsolatot a halasi múzeum és a város vezetői a román nemzeti múzeum munkatársaival és jelezték, hogy kölcsön kérnék Thorma János még 1909 előtt Nagybányán egy pályázatra festett képét. A kérést illetően a bukaresti múzeumi kollégák partnerek voltak és a román kulturális tárca is támogatta a kezdeményezést - tette hozzá. Kocsisné Varga Zsuzsanna szerint az esemény jelentősége abban áll, hogy a kép Magyarországon még nem volt kiállítva Thorma János másik két, szintén az 1848-49-es szabadságharc és forradalom jelentős eseményét ábrázoló festményével. A múzeum állandó tárlatában jelenleg Thorma két monumentális alkotása látható, a 4x6 méteres Talpra magyar! és a 3,5x6,4 méter nagyságú Aradi vértanúk című festmények. A kölcsönkapott, keretezve 1,3x2,5 méter méretű alkotás kiállításával lehetőség nyílik arra, hogy méltó módon mutassák be Thorma János 1848-49-es eseményekhez kapcsolódó történelmi trilógiáját. A gyűjtemény látogatói egy helyen nézhetik meg ahogy Petőfi Sándor a Nemzeti dalt szavalja a pesti tömegnek; a tavaszi hadjárat csúcspontját, amikor Görgey Artúr vezetésével a magyar erők visszafoglalják Buda várát; illetve az aradi vértanúk halála előtti utolsó feszült pillanatokat is - ahogyan azt Thorma János elképzelte - mondta a múzeumigazgató.
MTI
Fotó: Halasmédia
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges