Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

Takács Mária
takacs55@gmail.com

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Hollósi-Simon István

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Vége a krumplibőségnek Európában, így reagál a magyar piac

A túltermelés hosszú keze

A jelek szerint nehezen rendeződik a túltermelésből eredő burgonyaválság Európában. 2025-ben Németország történelmi rekordot írt krumplitermelésből. A túltermelés hatása még 2026 tavaszán is érződött. Májusban a német étkezésiburgonya-készletek közel 80 százalékkal, a feldolgozásra szánt burgonya készletei pedig több mint 50 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Ennek hatására a német burgonya termőterülete 301 800 hektárról 268 300 hektárra csökkent, a forró nyár pedig 46 tonnáról 38,9 tonnára olvasztotta a hektáronkénti termésátlagot. Az idei bő 10 millió tonnás termés negyedével lett kisebb, mint a tavalyi rekord volt. Idén tavasszal a németországi burgonyaárak már 61,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árszintet. Lengyelországban viszont még szeptemberben is 19,5 százalékkal alacsonyabb felvásárlási árakat mértek, mint egy évvel korábban. A termelők egy részénél még a betakarítás és szállítás költsége sem térült meg. 

A hétmillió tonnás termés bedöntötte a piacot

Lengyelországban 2025-ben mintegy 7 millió tonna burgonya termett, ami 18 százalékkal haladta meg az előző évi mennyiséget. A mezőgazdasági minisztérium már 2026 áprilisában elismerte, hogy a magas termésmennyiség, a megtelt tárolók és a korlátozott értékesítési lehetőségek rendkívül nehéz helyzetbe hozták a gazdálkodókat. A túltermelés következtében egyes gazdaságokban kilogrammonként 0,10 zlotyira süllyedt a burgonya ára, tehát kilónként 8-8,5 forintra. A helyzetet súlyosbította, hogy Németországból és Hollandiából is érkezett burgonya a lengyel piacra.

A lengyel agrárkamarák adatai szerint július végén és augusztus elején a nagybani piacokon átlagosan 0,4 zlotyis (33 Ft/kg), szeptemberben 0,53 zloyi (44 Ft/kg) körüli árakat jegyeztek. A lengyel statisztikai hivatal (GUS) adatai még pontosabban érzékeltetik a termelők helyzetét. Szeptemberben a burgonya országos átlagos felvásárlási ára 0,44 zlotyi volt kilogrammonként. 

Elpárolgott a krumplivetési kedv Európában

Az áremelkedést támogatta, hogy egész Európában csökkent a burgonyatermelés. A szeptember-októberi becslések 23-25 százalékos visszaesést valószínűsítenek. Ennek javát a termőterület drasztikus csökkenése okozza, Belgiumban és hazánkban például harmadával kevesebb területet kapott ez a kultúra, mint 2025-ben. Emiatt az év hátralévő részében és a téli tárolási időszakban további áremelkedés valószínű.

A lengyel mezőgazdasági minisztérium szerint október első hetében a burgonya átlagos nagybani értékesítési ára 1,07 zlotyi/kg (88 Ft/kg) volt, ami 10 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának árszintjét, a két évvel korábbi áraktól azonban még elmaradt. Október 30-án a varsói Bronisze nagybani piacon a lengyel burgonya ára kilogrammonként 0,80–1,00 zlotyi között alakult, az Irga fajtáért pedig 0,90–1,20 zlotyit kértek.

A pozitív árváltozás oka itt is a kisebb termés. A lengyel statisztikai hivatal becslése szerint 2026-ban mintegy 5,9 millió tonna burgonyát takarítanak be, ami 15,4 százalékkal marad el az előző évitől. Ennek legfőbb oka a termőterület 12 százalékos zsugorodása, ami mintegy 185 ezer hektárt tett ki. A terméskiesésben az időjárás is szerepet játszott. 

Hatások a magyar piacra

Lengyelország az európai burgonyapiac egyik jelentős termelője, ezért a lengyel kínálat változása a környező országok kereskedelmére is hatással van. Emellett a saját termelésünk is drasztikusan lecsökkent. Tavasszal csak bő 5 ezer hektáron vetettünk krumplit a tavalyi 7,7 ezer hektár után (-34%) a végső termés pedig közel felére (54%) csökkent, nagyjából 117 ezer tonnára tehető. 

Ma a magyarországi kiskereskedelmi láncoknál jellemzően 250-280 Ft/kg áron lehet beszerezni a burgonyát, ami lényegében megegyezik a nagybani piaci árszinttel és 20-25 százalékkal magasabb a tavalyinál. (A termelők nagyjából az összeg felével kalkulálhatnak.) Tehát a piaci árak az európai kínálat szűküléséhez igazodnak, nem a magyarországi terméscsökkenéshez. Ennek egyszerű oka az, hogy a hazai termelés elhanyagolhatóan kis pont Európa burgonyatérképén.

 

Forrás:https://www.agroinform.hu/szantofold/vege-a-krumplibosegnek-europaban-ig...

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1