Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Kárpátalja

A Vérke-partjától az afrikanisztikáig - Interjú Lengyel Jánossal

Lengyel János Beregszászon, az akkori Szovjetunió „legmagyarabb” városában született.  A helyi 4. számú Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában érettségizett 1990-ben. Az ELTE BTK történelem szakán 2011-ben szerzett diplomát. Közben oklevelet szerzett afrikanisztikából. 2002-ben tagja lett a Magyar Újságírók Közösségének. 2009-től a Független Újságíró Szövetségnek a tagja. Ugyanebben az évben felvették a Magyar Írószövetségbe. 2012-ben A Független Újságírók Szövetsége által létrehozott "Nemzeti Újságírásért"   bronz fokozatú kitüntetésben részesült.

A hivatalnokok kibújtak a mozgósítás alól

A Kárpátaljai Megyei Közigazgatás, valamint az Ungvári Városi Tanács dolgozói annak ellenére, hogy átvették a katonai behívójukat, nem jelentek meg a sorozóbizottság előtt – nyilatkozta Mikola Zsuravljov, az Ungvári Egyesített Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője.

Német újságírok rátaláltak a Jobb Szektor „gyerekharcosainak” kiképzőtáborára

Az újságírók szerint az ukrán szélsőségesek a gyermekeket gyilkolásra képezik ki, a Jobb Szektor vezetése szerint „nincs ebben semmi különös.” Jogvédők szerint az ENSZ gyermekvédelmi egyezményeinek  súlyos megsértése ez az incidens.

Büntetés vár a kettős állampolgárokra Ukrajnában

Hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Ungváron.

Putyin nagymester nyugati csapdája

A cikket, amelyet honlapunk szerkesztősége ajánl az olvasók figyelmébe, a szakújságírók e-mailen küldözgetik egymásnak: "Olvastad? Nem? Mondj véleményt te is! Szerintem, szuper!" A rengeteg tovább-posztolás okán utóbb nagyon nehéz lett megállapítani, hogy ki az eredeti szerző. De ez egy túlságosan is jó írás! Ezért is volt az, hogy a keresés addig folytatódott, amíg az eredményre nem vezetett: a szerző - DMITRIJ KALINYICSENKO.

„… csak így különülhet el az értékes munka a férctől”

csaordas laszlo 01

Csordás László irodalomkritikus, az Együtt című irodalmi és művészeti folyóirat olvasószerkesztője, a fiatal kárpátaljai szerzőket tömörítő Kovács Vilmos Irodalmi Társaság vezetője.Az ungvári Intermix Kiadó gondozásában a 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a tanulmányokat, esszéket és kritikákat tartalmazó első kötete A szétszóródás árnyékában címmel. Ennek kapcsán beszélgettem vele.

Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe volt a célpont?

Kárpátaljáért: Aláírásgyűjtés

Székesfehérváron elkezdődött az utcai aláírásgyűjtés a kárpátaljai magyar fiatalok védelmében, minden munkanapon 9-18 óra között, a Koronázó téren.

Népirtás Kelet-Ukrajnában 2014. július 2. - Kép és videó riport, - szigorúan +18!

2014/07/03 Bal-Rad - Szabad Riport

- Ezt tette az ukrán nehéztüzérség és légierő, a kelet-ukrajnai civil lakossággal -

Becsapott magyar családapák a keleti fronton

Egyelőre kizárólag hivatásos katonákat és önkénteseket vetettek be ukrán részről a szeparatisták ellen vívott fegyveres akcióban – tudhatjuk meg a hírekből.

Kárpátaljaiak nyilatkozata

Felhívás! Martonyi és a Fidesz is lemondott a kárpátaljai magyarok autonómiájáról, de az ott élők nem!

Dupka György: Mit kívánunk 2014-ben?

Részletek az ungvári ünnepségen (Ungvár, Petőfi tér, 2014.március 15. 16.30 óra) elhangzott beszédemből.

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szeptemberi programjai

EZ LESZ szeptember FOLYAMÁN

Fontosabb események, rendezvények

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet : Ez történt augusztusban

KMMI

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet

ЗОБО «Центр підтримки угорської культури»

KMMI Hírlevél V. évfolyam, 16. (127.) szám.  2013. augusztus 30.

------------------------------------------------------------------

Beregszászban is leng a székely zászló!

Március 9-én, szombaton ünnepélyes keretek között felavattuk Kovács Béla Európa Parlamenti képviselő Beregszászi Irodájának homlokzatán Kárpátalja első közterületi székely zászlóját.  

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1