2014, augusztus 2 - 17:37 — elnok
Ironikus jelenség, hogy míg idehaza a liberális zsidó közélet a tolerancia, az rasszizmus-ellenesség és nacionalizmus-ellenesség baloldali eszméit védi és terjeszti, addig minden magyar hithű liberális szívügyének, Izrael államnak közélete olyan vérszomjas sovén nacionalizmustól és arabellenes rasszizmustól fröcsög, hogy az átlag izraeli sajtót olvasva egy keményvonalas náci is elpirulna.
|
2014, augusztus 2 - 17:33 — elnok
A vendéglősök előszeretettel számláznak többet és mást, mint amit a vendég fogyasztott, de nem riadnak vissza a termékek silányításától, vagy feltűnő mennyiségi csonkításától sem. A hozzá nem értés, a vendégekkel való, időnként vállalhatatlan kommunikáció így a főszezoni hajszában pedig már-már mindennapos.
|
2014, augusztus 2 - 17:14 — elnok
Először úgy tűnt, a nyugdíjrendszer jövőbeni forráshiányos működésére javasolt egy megoldást a Népesedési Kerekasztal azzal, hogy gyermekszámtól is függjön a nyugdíj összege. Aztán kiderült: nem ez a cél. A társadalmi igazságosság helyreállítását szeretnék ily módon. Ez fontos. De mi lesz a nyugdíjrendszerrel?
|
2014, augusztus 1 - 10:33 — ivirag
Festeni készülök, szavakkal.
Vonalakat húzok majd,
Mariska mamám örökén,
érzésekből szövök hálót az öröklét egén.
|
2014, július 31 - 12:04 — ivirag
Az elmúlt napokban az egyesült államokbeli NaturalNews internetes oldal élelmiszerlaborban végrehajtott tesztjei alapján fény derült arra, hogy az influenzaoltás, amelyet napjainkban szinte minden babának, várandós anyának és idős embernek beadnak, hihetetlen nagy mennyiségű idegmérget, higanyt tartalmaz.
|
2014, július 30 - 23:39 — elnok
(Elhangzott 2014. július 27-én, a szegedi megemlékezésen.)
Tisztelt Egybegyűltek, Szegediek, Magyarok!
|
2014, július 30 - 23:35 — elnok
(Elhangzott 2014-07-18-án, a hódmezővásárhelyi VII. Történettudományi Találkozón.)
|
2014, július 30 - 16:58 — ivirag
Az Ungvári városi tanács képviselői beadvánnyal fordultak az illetetés hatóságokhoz a kelet-ukrajnai „menekültek” viselkedését illetően. Kárpátalján már több helyen jelentették, hogy ezek a menekültek visszaélnek a Kárpátaljaiak vendégszeretetével és jóhiszeműségével.
|
2014, július 28 - 23:01 — elnok
A nemzetközi jog szakértői, professzorok, bírák és ügyvédek a palesztin nép jogainak súlyos megsértésével vádolták meg Izraelt annak gázai hadműveletével kapcsolatban, és hangsúlyozták, hogy a nemzetközi jog értelmében törvénytelen civil objektumokat megsemmisíteni szándékosan és anélkül, hogy az stratégiailag szükséges lenne.
|
2014, július 28 - 08:23 — elnok
Mintegy ezernyolcszáz (!) magyar katona nyughelyét fedeztük fel
2014. július 28., 07:00 szerző: Tihanyi Tamás
|
2014, július 27 - 07:40 — elnok
|
2014, július 27 - 07:27 — elnok
(Petőfi csontjai forognak a bőröndben, ha a legnagyobb magyar költő azt látja: hiába találták meg már 25 éve, hőn szeretett nemzete még hazahozni és eltemetni sem akarja!)
|
2014, július 26 - 15:32 — elnok
„Külföldiek által fizetett politikai aktivisták” a magyar civilek a miniszterelnök szerint.
A magyarországi civil világot is bírálta szombati tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint a norvég alappal kapcsolatos ügy is felszínre hozta azt, hogy egyes, a nyilvánosságban rendszeresen szereplő magyarországi civilek esetében „külföldiek által fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk”, akik külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.
|
2014, július 26 - 15:15 — elnok
Meglepően hangzik, ám mégis igaz: kiválóan keresnek az autószervizek és a kereskedők a General Motors több millió autót érintő visszahívási sorozatán. Úgy tűnik, a legnagyobb amerikai autógyártó - Európában az Opel tulajdonosa - simán megússza a kapitálisnak indult botrányt.
|
2014, július 25 - 23:01 — elnok
A Független Újságírók Szövetségének Elnöksége 75.születésnapja alkalmából szeretettel köszönti
v.l. Pásztori Tibor Endrét

|
2014, július 25 - 22:28 — elnok
|
2014, július 25 - 22:23 — elnok
|
2014, július 25 - 22:18 — elnok
|
2014, július 25 - 21:33 — elnok
A Jobbik szerint megdöbbentő, hogy egy héttel a Nokia komáromi gyárának bezárását követően újabb jelentős létszámcsökkentésre kerül sor. Ezúttal a Magyar Telekom dolgozóinak ötödét, 1700 embert bocsátják el az állásából.
|
2014, július 23 - 08:31 — elnok
„Koren tanár vezetése alatt a fiú ismét kedvet kapott a tanulásra, úgy hogy már a következő iskolai évben minden tantárgyból a legjobb osztályzatot érdemelte ki. Az írása pedig az összes tanulóké közt a legszebb volt és szépírási füzeteit dicsekedve mutogatták az aszódi iskola vendégeinek. Azonkívül ügyesen rajzolt s még zongorázni is megtanult.
|