2017, október 3 - 09:00 — Türkménbasi
A nagyhatalmi feszültségek újjáéledésével párhuzamosan újabb lendületet vett a dollár-hegemónia megrendítésének kísérlete. Jövőre már a rubel lesz minden orosz kikötőben a fő elszámolási valuta, Peking pedig heteken belül megindítja az olaj határidős kereskedelmét, amelyet jüanban áraznak be. Venezuela két hete már jüanban adja meg olajárait.
|
2017, október 3 - 08:56 — Türkménbasi
Merkel Willkommenskulturja két év elteltével megrendítette a német politikai centrumot, ez pedig Berlin politikai súlya miatt egyben az európai politikai centrum megrendülését is eredményezi. Párizs és London nehéz helyzetbe került. A bajor konzervatívok felülvizsgálják sok évtizedes szövetségüket a CDU-val.
|
2017, október 3 - 08:52 — Türkménbasi
Az amerikai fehér nacionalisták és az evangéliumi keresztények népi mozgalmat alapítottak, amely már egy „háttérpárt” jellegét ölti. Ez a Republikánus Párton belüli polgárháború kitörésével fenyeget. Az új mozgalom a Kína által jelentett veszélyt tűzheti zászlajára.
|
2017, október 3 - 08:37 — elnok
|
2017, október 1 - 23:36 — Türkménbasi
Teherán és Ankara kardcsörtetéssel reagált az iraki kurdok népszavazására. Most viszont a hazai honvédelmi vezetésnek kellene megszólalnia, hiszen a levegőben lóg egy regionális katonai konfliktus kitörése, a magyar kontingens pedig pont ott állomásozik. Katonáink nincsenek kellően felkészítve a harcra, csupán könnyű fegyverzettel, őrzési feladatra indultak.
|
2017, szeptember 26 - 17:30 — Türkménbasi
Merkel első körben a piacpárti FDP-vel, valamint a több ponton piac-ellenes Zöldekkel próbálhat meg kormányozni, ami nem lesz egy fáklyásmenet. A Macron francia elnökkel tervezett európai integrációs mélyítés ezzel le fog lassulni. A 2008-as pénzügyi válság óta világszerte markánsan tolódik a politikai centrum jobbra, amit a jelek szerint Merkel és stratégái nem vettek észre.
|
2017, szeptember 26 - 17:21 — Türkménbasi
Régi törésvonalak mentén eszkalálódik Madrid és Barcelona szembenállása. A hétvégén a katalán rendőrség elutasította a madridi ügyészség azon felhívását, hogy helyezzék magukat egy, az állam által kinevezett rendőrségi koordinátor parancsnoksága alá. Egy elfajuló politikai csatározás a katalán függetlenségről Európában kinyithatja az etnikumok történelmi ellenségeskedésének Pandóra szelencéjét.
|
2017, szeptember 26 - 17:17 — elnok
Kiverte nálam a biztosítékot az új hír, miszerint onkológiai kórházat épít Magyarország - VIETNAMBAN.
|
2017, szeptember 24 - 13:41 — Türkménbasi
A Brexit után a katalán krízis egy újabb kihívás az európai integrációnak. Az angol konzervatívok szerint a válság csupán újabb bizonyítéka a kontinentális politikai visszamaradottságnak. Bukarest nacionalistái szerint a kurdisztáni népszavazás és a katalán autonómiatörekvések is Románia ellen dolgoznak, hiszen azok sikere esetén vérszemet kaphatnak a romániai magyarok.
|
2017, szeptember 24 - 13:35 — Türkménbasi
Merkel jövő héttől jóval gyengébb politikai pozícióba kerül, mint amelyet eddig élvezhetett. Az AfD szerint veszélybe került a demokrácia Németországban, mert egy kis, de annál befolyásosabb politikai oligarcha-réteg szállta meg a pártokat. A tavaszi pártprogram az iszlám egészét utasítja el, és azt nem vallásnak, hanem politikai ideológiának tekinti, amely nem egyeztethető össze a német alkotmánnyal.
|
2017, szeptember 24 - 13:30 — elnok
|
2017, szeptember 21 - 08:37 — Türkménbasi
Az új amerikai szankciók óta elutasítóak lettek az európai intézmények a német-orosz Északi Áramlat 2 projekttel kapcsolatban. Több közép-európai ország – köztük hazánk – már eddig is ellenezte a projektet ellátásbiztonsági érvekre hivatkozva. A nagyfokú politikai nyomás miatt elbizonytalanodtak a megaprojekt nyugati, piaci befektetői.
|
2017, szeptember 21 - 08:25 — elnok
2017. szeptember 21. Majdnem 30 millió forintot sikkasztott el egy szombathelyi társasház képviselője. Korábban akadt, akit 112 millió forintot vett el a lakóktól. Nem csak ilyen durva visszaélések nyirbálhatják azonban meg a társasházak gazdálkodását. Összefoglaltuk, miket célszerű mindenképpen megtenni.
|
2017, szeptember 19 - 09:44 — elnok
A vidékpolitikáról két emlékezetesen sarkított állásponttal találkoztam
(felszínesen, a bizonytalan rokonszenv és a kétkedés erejéig).
|
2017, szeptember 19 - 09:40 — Türkménbasi
|
2017, szeptember 19 - 09:35 — Türkménbasi
A Nyugat-Európában teljesen elszigetelődött lengyel kormány elképesztő felelőtlenséggel korbácsolja föl a német-ellenes érzelmeket. A német történész szerint viszont aki ügyet csinál a jóvátátel kérdéséből, az egyben ügyet csinál Lengyelország nyugati határainak kérdéséből. Aki pedig ügyet csinál Lengyelország nyugati határának kérdéséből, az elkerülhetetlenül ügyet csinál Lengyelország keleti határaiból is.
|
2017, szeptember 19 - 09:32 — Türkménbasi
A vasárnapi választáson a nagyvárosi szavazók figyelmeztetést küldtek Putyinnak. A megdöbbentően alacsony nagyvárosi részvételi arány megkérdőjelezi a Kreml „70/70”-re keresztelt célját a jövő évi elnökválasztásról, amely szerint Putyint 70 százalékos részvételi aránnyal és a szavazatok 70 százalékával fogják újraválasztani. A biztonsági vezérek belharcának az lehet az eredménye, hogy a jövőben sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni Oroszországban az internetes tartalmakat.
|
2017, szeptember 19 - 09:29 — Türkménbasi
Az új stratégia számos vonatkozásban agresszívabb amerikai fellépést tesz lehetővé a térségben. Trumpnak nem érdeke a további normalizáció Iránnal, amely a szemében csak az európai és az ázsiai gazdasági versenytársak érdekeit szolgálná. Pedig az a tény, hogy Irán az utóbbi két évtizedben megkerülhetetlen tényező lett a térségben, jórészt pont Washington baklövéseinek köszönhető.
|
2017, szeptember 19 - 09:24 — dr.drabik
|
2017, szeptember 13 - 14:54 — Türkménbasi
A szaúdi koronaherceg még védelmi miniszterként az utóbbi években fő felelőse és kidolgozója volt országa agresszív külpolitikájának, amely eddig egy nagy rakás csődtömegnek bizonyult. Most tételesen sorra vesszük a szerencsétlen országokat, ahova betette a lábát. A 16 évvel ezelőtti New York-i terrortámadásért nem visel közvetlen politikai felelősséget, de a friss bizonyítékok súlyos árnyékot vetnek Rijádra.
|