2018, május 19 - 11:18 — elnok
Sokat elárult a CIA-n belüli gondolkodásmódról, hogy Haspel mindenfajta finomhangolás nélkül egy politikai kategóriába sorolta Észak-Koreát, Iránt, Kínát és Oroszországot. Szavai teljesen egybeestek a Trump kormányzat új Nemzetvédelmi Stratégiájával. Sokatmondó, hogy az amerikai titkosszolgálatokkal jó kapcsolatot ápoló David Ignatius vezető újságíró milyen érvekkel állt Haspel kinevezése mellé a Washington Post-ban.
|
2018, május 19 - 11:15 — elnok
Az állampolgárok mellett a rendőröknek is fontos, hogy ismerjék a magyar alkotmányos rendet, megértsék a politikusok alkotmánysértését, alkotmányellenes puccsát, és hazaárulásuk következtében előállt Alkotmányos Válságot, a kettős állam helyzetét. Azt a helyzetet, amiben az ország van, és ami miatt a rendőrök is kiszolgáltatottak, megalázhatók, zsarolhatók és kényszeríthetők.
|
2018, május 19 - 11:12 — elnok
A választások előtt turbófokozatra kapcsolt a fideszes rezsim. A Fidesz parlamenti gombnyomogatójából az Állami Számvevőszék elnöki székébe ültetett Domokos László elkezdett tízmilliós-százmilliós nagyságrendű bírságokat kiróni az ellenzéki pártokra.
|
2018, május 19 - 10:38 — elnok
Az Országgyűlés régi-új elnöke szerint ugyan az elvándorlás, mint probléma létezik, de az nem igaz, hogy a fiataloknak el kellene menni. Ráadásul Kövér László szerint a tendencia is változni látszik.
|
2018, május 19 - 10:34 — elnok
Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, és a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt – írja a Magyar Idők. A lap szerint nem általános jelenségről van szó, a munkaerőhiány elsősorban az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő termelési egységeket érinti. Ezeket a gyártási fázisokat néhány cég Ukrajnába, Szerbiába vagy akár a Távol-Keletre szervezik ki. Eddig két-háromezer dolgozó vesztette el emiatt az állását Magyarországon.
|
2018, május 19 - 10:07 — elnok
A sok érdekes információ mellett azt is megtudtuk a kormány által nemrég Brüsszelnek benyújtott konvergencia programból, hogy mekkora GDP-vel számol az előttünk álló években. Fontos a reál-GDP alakulása is, de további következtetéseket lehet levonni abból, mekkora lesz a tervek szerint 2022-ig a folyó áras GDP.
|
2018, május 19 - 10:02 — elnok
Már akkor gyanús volt az egész, amikor februárban - előkészítendő az akkori korrupcióinfót - Hódmezővásárhelyen kószáltam, s meglepve tapasztaltam, hogy a városban csokrokban (négyesével-ötösével-hatosával) függnek a kamerák egy-egy villanyoszlopon. Azért volt értelmezhetetlen az ilyen fajta konstrukció, mert a sok egymás mellé helyezett kamera közül legalább az egyik - de esetenként kettő is - úgynevezett dome, vagyis gömbkamera, amely 360 fokban tud pásztázni, ami teljesen feleslegessé teszi még 3-4 ipari kamera odatelepítését. Mára azonban lelepleződött az egész történet háttere:
|
2018, május 19 - 09:58 — elnok
KARHATALMI KILAKOLTATÁSI FOTÓK - VIDEÓK A BEJEGYZÉSBEN
A kilakoltatási moratórium vége óta 234 családot raktak ki otthonából.
|
2018, május 16 - 19:03 — elnok
Számos félreértés merül fel az érintettek körében a nők kedvezményes nyugdíjával (Nők40) kapcsolatban. Farkas András nyugdíjszakértő ezért egy hosszú összefoglalóval állt elő a témában. Lapunk néhány kritikus pontból szemezgetett.
|
2018, május 12 - 09:36 — elnok
|
2018, május 8 - 23:46 — elnok
Meghalt Dr.Horváth István professzor
|
2018, május 6 - 14:59 — elnok
Így veszítjük el fiataljainkat - talán egy egész életre!
|
2018, május 3 - 08:41 — elnok
Magyarország egyik leggazdagabb részén, a budapesti Rózsadomb egyik csendes utcájában áll egy felújított sorházi lakás. A 165 négyzetméteres ingatlan gondozott udvara végén már egy kisebb erdő kezdődik. Ez a lakás Bártfai-Mager Andrea tulajdonában van, akiről a múlt héten derült ki, hogy az új kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere lesz.
|
2018, május 2 - 21:37 — elnok
Ha valaki tavaly drágábban adta el lakását, mint amennyiért néhány éve vásárolta, akkor előfordulhat, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészítenie. Annak is jelölnie kell ezt a jövedelmet, aki maga készíti el bevallását – figyelmeztetett a NAV.
|
2018, május 2 - 21:30 — elnok
Gyorsan terjeszkedik Magyarországon a koreai szúnyog, komoly betegségeket hordozva magával - számolt be a 24.hu.
|
2018, május 2 - 21:25 — elnok
Egy friss felmérés újra azt mutatja, hogy az EU egyik, ha nem legkorruptabb országa Magyarország. Van olyan terület, ahol globálisan (!) sincs nálunk rosszabbul teljesítő ország. A helyzetről Biró Ferenccel, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgáltatások vezető partnerével beszélgettünk.
|
2018, április 30 - 15:12 — elnok
Mióta a választási vereség éjszakáján Vona Gábor lemondott a pártelnökségről, folyamatosan megy a találgatás, vajon megy-e tovább a Jobbik a néppártosodás útján, vagy visszakanyarodik a szélsőséges gyökereihez. Vona, a hozzá hűséges Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton társelnöki rendszerében látná a garanciát a megkezdett út folytatására, habár mindkét politikus múltja vállalhatatlan.
|
2018, április 30 - 15:09 — elnok
Ha azt halljuk, felső tíz százalék, hajlamosak vagyunk egy kicsi, szupergazdag csoportot odaképzelni, aminek a tagjai talán még kapcsolatban is állnak egymással. Hát nem. Majdnem minden elemében hibás ez az az elképzelés.
|
2018, április 30 - 11:03 — elnok
Csodálatos színe, illata minden tavasszal rabul ejt, ilyenkor a legpompásabb dísze a kertnek, a nappalinak a varázslatos orgona. Azonban arról már kevesebben hallottak, hogy az orgona több része is felhasználható gyógyászati célokra. Például a virágait, a leveleit és a kérgét is.
|
2018, április 29 - 10:07 — elnok
Egyre javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, ám a dolgozók fele csupán a legkisebb kötelező bért vagy annál alig többet kap munkájáért. A dolgozók kétharmada az átlagbér alatt keres - írja a Népszava.
|