“Egy fa nem vesz el, csak amennyi épp kell neki. Csak annyi vizet szív fel a gyökereivel, amennyire szüksége van, s nem fél attól, hogy a gondviselés elvenne tőle bármit is. Mindent, amit kap, azt vissza is adja a környezetének, a családjának.

A hivatalos hazában, a történelmi hazában, a címeres és törvénytáras, a rendőrös és katonás, a lobogós és jelszavas hazában mindig, újra, egyre makacsabbul, egyre fájdalmasabb figyelemmel, kitartással, gyöngédséggel kell megkeresni az igazi hazát, amely talán a nyelv, talán a gyermekkor, talán egy utca melyet platánok szegélyeznek, talán egy kapualj, ahol álltam valamikor s egy dallamot hallgattam, mely az emeleti lakás nyitott ablakán szállhatott a világba, talán ez a szó: "esthajnal!.."

Nagyon szép verset írt szabadságharcunkról 1957-ben egy spanyol jezsuita atya,
RAMON CUÉ ROMANO SJ. (1914-2001) a “Sangre de Hungaria” (Magyarország vére) című verses kötetében:

Festeni készülök, szavakkal.
Vonalakat húzok majd,
Mariska mamám örökén,
érzésekből szövök hálót az öröklét egén.

 

Történelmi dráma

Írta és rendezte: Király B.Izabella

Főszerepben: Szíki Károly

Hegyesi János parasztköltő 115. születésnapja alkalmából szobor avatására kerül sor június 27-én Füzesgyarmaton a Szabadság téren található virágóra mellett.

A 15 órakor kezdődő rendezvényen a sárréti város polgármestere mellett Dr Medvigy Endre irodalomkutató fogja méltatni a költő munkásságát.

Feltámadott! – ezt zengje ajkatok.
Értelmet ad, ha nemcsak angyalok
jó híre jő. Csodálkozó szívek,
kiknek e jel több volt, mint bárkinek
az üres sírt ámulva érik el –
Péter kiált, a szíve énekel.

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.

Táltos ország
Kicsiny, gyenge,
Ősi harcra elrendelve
Ősfényt védő küzdelemre.

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.  A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek.

Mintha hegyvidékről szalajtották volna,
Erdély hegyeiből épp most térne haza,
krisályos illatú levegő köszönti a felkelő napot.
Tollászkodó rigó csőrét teletölti a patak friss vizével,

Napi csattanós

Emberek, magyarok, üljetek körém, mesét mondok ma néktek, gyönyörű mesét. Énekes madaraktól hallottam, vadgalamboktól hallottam, hazajáró szelektől hallottam, és most elmondom néktek

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
meddig hátrálunk még, a méhfalig?
Szent Szűz népe! - mintha a szülőcsatorna
a feltámadás dögtemetője volna,
mintha barackvirágból is gyászszag lengne,
betemet az abortuszok mocska, szennye.

Ha Te nem lennél, két riadt kezemből
kihullatnám az életem,
mint céljavesztett, hitvány semmiséget.

Erdélyi hegygerincekről évszázadokon keresztül székely őrszemek vigyázták a kanyargós völgyek mentét készen arra, hogy veszély jöttén megkongassák a lármafát, s arról álmodozva, hogy egy szép napon talán valóra válik a régi jóslat, és kelet felől hazatér Csaba vezér a megtalált testvérnemzettel.

Magyar égre adjál Isten,
Mesélő sok csillagot,
Szagos lelkű virágokra
Orvosságos harmatot.