Isten könnyelmű mosolyából
szakadtak ki ezek a virágmagok, s
rossz helyre estek: pályaudvarra,
sínpár kizsarolt talajára.
Még így is meggyökeresedtek:
korom trágyázta, kátrány áztatta
élő bokorrá lettek.
A salakban elnyomottan virít
perzselő pirosuk, kíváncsi sárgájuk,
csípős lilájuk, vágyódó kékjük.
Eltévedt utas-tekintet
ritkán  pásztázza őket,
de eljön a Szép Csavargónő,
ki a vágányok közt megpihenvén
betakarja velük sajgó bokáit.