Mi Erdélyi magyarok szomorú szívvel szembesülünk nap, mint nap azzal, hogy sokan közületek minket, erőszakkal elszakított magyar embereket gyaláztok, szidalmaztok, úgy hogy fogalmatok sincs arról, hogy a történelem során mennyi mindent letettünk az asztalra és arról sem, hogy a megmaradásunkért, magyarságunkért, mennyit harcolunk a mai napig!
Minden egyes alkalommal megforgatjátok a tört a szívünkben, mikor azt mondjátok nekünk Erdélyi, Kárpátaljai, Vajdasági, Újvidéki, Felvidéki magyaroknak, hogy román, ukrán, szerb, szlovák, mert mi tiszta szívből magyarnak valljuk magunkat!!!!
Magasra csaptak az indulatok Geréb Ágnes ítélete kapcsán, amit két nagyon régóta húzódó, tragikus kimenetelű otthon szülés ügyében hozott az Ítélőtábla. Sorra születtek a felháborodott, csalódott véleménycikkek a témában, ezért mi most – szigorúan a tényekre alapozva – körbejártuk, melyek voltak az érintett ügyek, miért tartják felháborítónak a jogvédők az ítéletet, milyen egy jól működő orvosi kamara, és mit mond arra a felvetésre egy orvos, hogy Gerébbel boszorkányüldözés történt. Farkas Edina Lina és Zimre Zsuzsa írása.
Amint közeledik a Trianonról indított nemzeti konzultáció rajtja (2017. október 15.), egyre többen kérdezik Magyarországon: mi szükség van erre? Alább és csatoltan közzétesszük a Magyarok Világszövetségének hétpontos hivatalos válaszát, amely egyébként rá van nyomtatva minden egyes aláíróív hátlapjára. A közzétett szöveg egy kivonat az Igazságot Európának! című petícióból, amely teljes egészében itt olvasható.
A Magyarok Világszövetsége is támogatja azt a közkegyelmi folyamodványt, amelyet Kerepes városának képviselőtestülete indított útjára, és amelynek ügyében az "Igazságtalan Budaházy-ítélet" Facebook csoport most aláírásgyűjtésbe kezdett. 18/2017. (III. 4.) MVSZ Elnökségi határozat
Tegnap szomorú levelet kaptam egy általam és sokak által mélyen tiszelt kollégától. Egy olyan embertől, akinek szakmai munkája kimagasló, emberi tisztessége példamutató. Közismert EMBER (Így nagy betűvel!), aki életét és munkáját arra áldozta, hogy tollán keresztül - mert egy újságírónak csak ehhez van lehetősége - , másokon segítsen. Nem arról van szó, hogy ismertsége révén "előjögokat" vindikált volna magának, mert a Vele történtek - bárki lett volna a helyében - minden jóérzésű embert felháborítanának. De M.Szabó Imre közismert ember, aki súlyos, életveszélyes állapotban került a kórházba! Ő csupán leírta néhány szóban, mi történt Vele... Azt, hogy mennyire méltatlanul bánnak a betegekkel!
Ha fontos számodra/számára a korrekt, hiteles tájékoztatás, a nemzeti újságírás, ha úgy érzed/úgy érzi, hogy szükség van a Független Újságírók Szövetségére, kérjük segíts/segítsen.
Gyakran találkozhatunk a rokkantsági, illetve a rehabilitációs ellátás, valamint a rokkantsági járadék elnevezésekkel. Annak ellenére, hogy ezen ellátások elnevezése első ránézésre hasonlít egymáshoz, tartalmukban és jogosultsági feltételeikben is lényeges különbségeket, különböző ellátásokat takarnak.
Balog Zoltán szerdán Miskolcon hallgatta meg az országos tiltakozást elindító tanárok panaszait. A kulisszák mögé belesve tudósítónknak kiderült: aki a minisztertől válaszokat remélt, az csalódottan távozott. Legfeljebb Balog gazdagodott némi szaktudással az általa irányított területről. A szakszervezet így nem is halasztja el a február 3-ra tervezett miskolci fáklyás felvonulását.