Lényeget jellemző összefüggő tulajdonság hordozója, értékelést is magában foglaló jelleg, a dolgok közötti viszony: meghatározó értelmi érzelmi kapcsolata.
   Lehet hasonlóságot, egyezést, akár fokozati egybeesést tartalmazó külső és belső tényezők alapfokú mennyiség és minősgjelző határozó. Érzékeltető példája a  „nem annyira...mint (inkább): az előbbinél nagyobb mértékben az utóbbi. Nem annyira szereti, mint inkább sajnálja.”
   „Ugyanaz érdekli őt is, mint (akárcsak) engem” – nyomatékos állítás – a tagadás vagy kérdés után. Ez az, amire nekünk magyaroknak még mindig nagy szükségünk van arra, hogy újra meg újra halljuk s megszívleljük Isten igéjének ezt az óvó, intő tanácsát: „A magad értelmére... ne támaszkodjál.” (Péld.3:5.)  Még mindig nagy számmal vannak közöttünk olyanok, akiket fogva tart és téves úton vezet az előttünk való nemzedéknek, apáinknak, nagyapáinknak, dédapáinknak az a veszedelmes, mindig csúfos kudarcot valló bölcsessége, amely a magahittségében azt hírdeti, hogy az ember mindent (!)  alávethet értelme próbájának és  így Isten kinylatkoztatásából, a Szentírásból is csak azt fogadhatja el, ami ellen értelme nem tiltakozik, ami észszerű.  -  Balga ember, azt hiszed, Isten volna az Isten, ha a te nyomorult értelmeddel megközelíthetnéd?
   Csak valaki hozzád hasonlatos volna, hozzád hasonlatos tehetetlenségében is, és az ilyen Istentől hiába várnál segedelmet. Inkább örvendezzél hálatelt szívvel annak, hogy Isten oly nagy világteremtő hatalmában, világmegváltó kegyelmében, hogy te értelmeddel meg nem értheted sem őt, sem cselekedeteit. Értsd meg azt az egyet, amit meg kell, meg lehet értened: értsd meg, hogy te már azért sem közelítheted meg értelmeddel Istent, met az Isten szent, te pedig bűnös vagy. Alázkodjál meg előtte. Engedd, hogy odavonjon lábai elé szívednek békesség, szabadság, üdvösség után való vágya s meglásd, megtapasztalod, hogy jó hinnünk Istennek. Jó nem támaszkodnunk a magunk sötétségben botorkáló értelmére.
   Igen megható, összefüggő minőség szemlélhető a máskülönben minden tiszteletre és hálára érdemes kiváló magyar tudós, Ballagi Mór,  mint teológus a katedrán, az egyház életében, az irodalomban annak az irányzatnak volt a lelkes zászlóvivője, amely a Bibliából is csak azt fogadta el, amit értelmével megértett.
     Az 1873-ban megjelent 83 ezer címszavas szótára remekül bemutatja, hogy milyen nagy áldás volt tudományos munkássága és  egyben, hogy milyen volt magyar nyelvünk a 19. század második harmadának végén, s nemcsak a maga korában számított igen jó gyakorlati kézikönyvnek, hanem napjainkban is sok tanulsággal szolgál, legfőképpen azáltal, hogy megfontolt értelmezései nyomán az atóta eltelt közel  150 esztendő szókincsbeli változásai, módosulásai is tudatosulnak bennünk.  Ez a Ballagi  agg korában megérte még a magyar ébredés hajnalát, amely dr. Szabó Aladár ( 1862-1944, református lelkész, bölcseleti doktor, teológiai tanár, Filadelfia Diakonissza Egylet elnöke, akit a belmisszió atyjakén emlegetnek ) működésével vette kezdetét. Egy ízben részt vett egy összejövetelen, amelyet dr. Szabó Aladár a Baldácsy-teremben tartott. Az a bizonyságtétel annyira szíven ragadta, hogy a találkozást követően így nyilatkozott: „A szívem mindig ilyesmire vágyott...” De aztán homlokára csapott, s hozzátette: „Csak az értelmem, az értelmem...” Milyen szomorú, ha valaki rabja marad értelmének, holott szabad lehetne, ha engedelmeskednék Isten Ígéjének.
    Az igazság szabadokká tesz titeket!

          A szöveg megállapítását végezte:

                   Pásztori Tibor Endre