Mindössze egy aláírásból képes kész profilt alkotni az emberről Lépold Józsefné grafológus. Isten adta tudásával évtizedek óta segíti a rendőrség, a bíróságok munkáját a bűncselekmények nyomozásakor, gyilkosok felkutatásakor, indítékainak tisztázásakor.

A papírra vetett mozgás

– Kik voltak az első grafológusok, mikor alakult ki és mi volt a mozgatórugója a grafológiának?

– A XVII. században a német grafológia már nagyon híres volt, a kézírás elemzését magas szinten űzte az úgynevezett Klagesi iskola. Még sokakat említhetnék, de ők felismerték, hogy az írás ugyanolyan kifejező mozgás, mint a gesztikuláció, a járás, a mutogatás. Ahogy én bemutatkoztam önnek, kezet fogtunk, valamit már biztosan leszűrt ebből, kialakult egy első kép arról, hogy milyen ez a Lépoldné. Ugyanígy kifejező mozgásra képes a szem, a száj, a kéztartás. A kézírás tehát gyakorlatilag papírra vetett mozgás.

– Múltat, jelent, jövőt, a jó grafológus mindent lát?

– A grafológus az írásból meg tudja állapítani, hogy az embernek milyen volt a gyermekkora, milyen a hangulata, sőt még az illető vágyképet is látja. Az íráskép az idegpályákon megy keresztül, ebben a kéz csak közvetítő szerepet tölt be. Minden, amit az életünkben megéltünk, a pillanatnyi hangulat és a vágykép is kivetítődik.

– Át lehet verni a grafológusokat azáltal, hogy szándékosan nem úgy írok, ahogyan egyébként szoktam?

– Ez így nem működik, hiába torzítanám el az írásomat, a grafológus egyből rájön a turpisságra, ugyanis a folyamatos írásnál idővel mindenképpen visszazökkenek a sajátomhoz. Ugyanígy van a gyilkosoknál is. Íratunk velük három mondatot, az elsőt még megpróbálja mesterkélten írni, de egyszer csak az egyik betűjével elvágólag visszatér a saját írásához, amiből már látjuk, hogy bizony embert ölt.

– Miből tud képet kialakítani egy grafológus?

– Számtalan apró jelből, például a nyomás erősségéből, abból, hogy az illető hol nyomta meg jobban, hol kevésbé az írószerszámot, hol vastagított, hol vékonyított. Ezek a jelek mind fontos és egyértelmű üzenetekként szolgálnak a szakavatott grafológusnak.

– A grafológia a bűnesetek felderítésében egy olyan eszköz, mint a hazugságvizsgáló gép?

– Annál pontosabb, mert a gép ugyan berezeg bizonyos hívószavak elhangzása után, de én egyéb részletek mellett például azt is pontosan megállapítom, hogy a vizsgált személynek feleségén kívül van-e más nő az életében vagy nincs. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az igazságszolgáltatásnak végzett munkám során célirányosan csak azt mondom el, amire kíváncsiak, ami szorosan az ügyhöz tartozik. Például faxon kapok öt darab aláírást azzal az üzenettel, hogy vizsgáljam meg, hogy valamelyikük követett-e el valamit. Legutóbb egy ilyen esetben elmondtam, hogy a 3-as sorszámú gyilkolt, azzal a munkatársával végzett, akivel közös cége van. Fával dolgoznak, az áldozatot este odacsalta a munkahelyükre, majd egy vasrúddal agyonütötte. A rendőr nekem egy szót nem szólt, csak annyi történt, amit mondtam, hogy faxon kaptam öt aláírást. A tények: egy faüzemben holtan találtak egy embert, akit vasrúddal ütöttek agyon. Nyereségvágyból ölt, nem magyar az illető, hanem más országból jött ide. A vádlott viszont olyan ügyesen tagadott, hogy felmentette a bíróság. Rettenetes érzés volt látni, ahogy a gyilkos szabadon távozik, s akkor belegondolni abba, hogy emberek közé megy egy hidegvérű gyilkos. Több ilyen eset is volt már pályafutásom alatt, ám sokszor kiderült végül, hogy mégis nekem volt igazam. De maradtak elvarratlan szálak is, gyilkosok továbbra szabadon élnek. Az előbb említett ügyben úgy került végül mégis rács mögé az elkövető, hogy az áldozat édesanyja nem hagyta annyiban, perújrafelvételre került sor, a tettes pedig nem bírta már idegileg ezt a terhet és az új bíró előtt beismerő vallomást tett.

– Gyakran kapja meg a gyors ítéletet, hogy – már elnézést a kifejezésért – amit csinál, az „kamu”?

– Igen. Például 1992-ben volt egy nagyszabású grafológiakongresszus, 28 ország neves professzorai gyűltek össze, de ők nem tudták azt, amit én. Amikor előadást tartottam, összesúgtak-búgtak, hogy ilyen nem létezik. Ekkor nagyon bölcsen szünetet rendeltek el, sorba jöttek hozzám a professzorok, hogy bizonyítsák hitetlenségük igazát. Egyiküknek mondtam, hogy tachycardiális szorítása van, a nyelve alatt gyógyszer, gyermeke nem saját, hanem örökbefogadott. Nem értette hogyan, de nem tévedtem, igaz volt minden. Ekkor mondták el, hogy ez egyedülálló a világban, ilyennel még nem találkoztak.

Még soha nem tévedtem

– Felmerül a kérdés: ha az ön meggyőződése szerinti gyilkosok kerülhetnek ideig-óráig vagy akár végleg szabadlábra, egy bizonyítási eljárásban milyen súllyal esik latba a grafológus véleménye?

– A grafológus csak egy segédeszköz az igazságszolgáltatásban, a bíró nem köteles figyelembe venni a véleményét sem. Ez a bírótól függ teljes mértékben. Van, aki azt mondja, nem fogadja el, mert neki csak az létezik, ami megfogható, ami konkrét.

– Mondana egy konkrét esetet, amikor az ön segítségével jutott eredményre a nyomozó hatóság?

– Egy vidéki kisvárosban megöltek egy ügyvédet. Majdnem leültették a fiát, mert lezüllött és az apjához pénzért járt, így illett a képbe. Az áldozat 92 éves volt, de kiváló egészségnek, szellemi frissességnek örvendett, haláláig praktizált. Azt kértem, hogy küldjék el nekem az ügyvéd úr utolsó irományát, hiszen az irodájában végeztek vele, jó esély van rá, hogy éppen írt valamit, dolgozott valamin, amikor rátámadtak. Meg is kaptam, innen indultam ki, s végül ez vezetett eredményre. Ebből az írásból én azt láttam, hogy az áldozatnál egy külföldi hölgy hagyott ügyvédi letétbe nagy összeget. A kézírásból az derült ki, hogy a pénz leszámolása közben benyitott valaki, akitől az ügyvéd megrémült. Azt láttam az írásból, hogy olyan valaki volt, akinek az idős ügyvéd gyakran adott pénzt, valamint azt is, hogy büntetett előéletű. Segít neki a ház körül, elintéz neki dolgokat, postára megy, tesz-vesz a ház körül. Mivel az ügyvéd ismeri ezt az embert, az írásából kiderültek ezek az információk, ahogy korábban említettem, a kéz csak az agyból közvetít, én pedig annak a képét látom a papíron. A rendőrség ebből indult ki, hogy kire illik a kép az áldozat környezetéből. Leszűkült a kör, meglett az elkövető.

– Az Újbuda TV-ben röviden említést tett a Tánczos-ügyként elhíresült körmendi gyermekgyilkosságól is.

– Igen, és azt is elmondtam, hogy ezt az ügyet 50 évre titkosították.

– Mit látott Tánczos Gábor írásából?

– Azt, hogy ütések-verések közepette írta alá az áldozat családjának szóló bocsánatkérő levelét. Kínzások közepette írta meg a másik levelet, amiben elismerte, hogy ő gyilkolta meg H. Zsófiát. Majd visszavonta, fél nap múlva pedig újabb kínzás és újabb beismerés jött. 
Olyan ember képe rajzolódott ki előttem, aki a légynek nem tudna ártani. Szó szerint! Ugyanis az írásából azt is láttam, hogy szeret horgászni a nagypapájával, de az élő csalival, annak horogra húzásával gondjai vannak, mert nem akar még a kukacnak sem fájdalmat okozni, mert sajnálja. Egy ilyen ember hogyan vágná el egy kislány nyakát? Arra pedig máig senki nem adott értelmes magyarázatot, hogy hogyan nem került egyetlen pici csepp vér sem a ruhájára?

– Tehát biztos abban, hogy Tánczos nem gyilkolt Körmenden?

– Először senkit nem tartóztattak le, ez a fiú bement a rendőrségre azzal, hogy látott valamit, majd szépen tanúból gyanúsított, később pedig elítélt lett.

– Tudja, hogy ki volt a gyilkos?

– Abban vagyok biztos, hogy nem Tánczos Gábor volt. Még soha nem tévedtem. Tudomásomra jutott, hogy miután Tánczos Gábor szabadult, több magánnyomozó, akik korábban magas rangú rendőrtisztek voltak, magánnyomozóként, mecénás segítségével nyomoztak az ügyben. Aztán rejtélyes körülmények között valamennyien felhagytak munkájukkal még a bt-jüket, vállalkozásukat is egyik-napról a másikra megszüntették. Remélem, egyszer felnyitható lesz akta, amelyet ötven évre titkosítottak.

– Nem értem, ha hivatalosan volt tettes, Tánczos Gábor, aki le is ülte az éveit, akkor miért kellett titkosítani az ügyet?

– Nem a szakértő dolga megítélni, hogy miért titkosítottak ötven évre egy gyilkossági ügyet, amelyért valakit megbüntettek. Szakértőként csak annyit tehetek, hogy tudomásul veszem a titkosításról szóló döntést. Az ügygazda határozott erről, neki van joga feloldani a titkosítást.

– Mennyi írott szövegre van szükség, hogy pontos leírást tudjon adni egy személyről, egy eseményről?

– Bőven elég az aláírása.

A lelki fejlődéshez is szükséges a kézírás

– Én azt hittem a grafológiáról, hogy oldalakat kell nagyítóval vizsgálni, és abból jön majd ki egy eredmény.

– Nem, legalábbis nálam nem erről van szó. Ránézek az aláírásra, az négy-öt napig szinte beleég az agyamba, és az alapján mondom el az ember lélektani tulajdonságait, félelmeit, vágyait.

– Van a családjában olyan, aki grafológiával foglalkozik?

– Igen a lányom pedagógus, de mellette ezzel is foglalkozik, nagyon büszke vagyok rá. De jól haladnak ezen a téren az unokáim is, akiknek született képességük van a grafológiához.

– Ön hogyan tekint arra a képességre, amivel rendelkezik?

– Ez egy adomány, amit a Jóistentől kaptam. Gyerekkoromban minden nyáron a Balatonnál nyaraltunk. Négyen voltunk testvérek, a keresztanyám egyenként vitt minket Zamárdiba. Olyan 6-7 éves lehettem, amikor édesanyámnak írt egy levelet, hogy két héttel később kezdődik a turnus, de semmi egyéb információt nem osztott meg. Elolvastam és mondtam, hogy a keresztanyám ugyanolyan betegségben szenved, ami nekem is volt: tüszős mandulagyulladás, magas láz. Édesanyám erre nem figyelt fel, csak amikor a következő levélben már megírta, hogy tüszős mandulagyulladása van, magas lázzal. Ekkor már anyukám elmondta a dolgot édesapámnak, aki építész volt, ennél fogva sokféle dokumentáció volt nála, amiken sok aláírás is volt. Még aznap behívtak szüleim a szobába, apám elém rakta a papírokat és megkért, hogy mondjam el, melyik embert milyennek látom az írása alapján. Én pedig belekezdtem: ez csúnyán beszél, ez nagyon szegény és sok gyereke van, ez lopós és így tovább. Mindegyik stimmelt. A szüleim nagyon bölcsek voltak, édesanyám azt mondta, hogy ezt minden gyerek tudja, de nem szabad alkalmazni, mert ezt csak a Jóisten teheti. Ezzel sok mindentől megkíméltek, hiszen biztos nem lett volna szerencsés, ha az iskolában nyíltan használom ezt a képességet. Persze, sokáig azért nem lehetett titkolni. Több évtized után már megszoktam, de akik először találkoznak velem, azoknak csoda, hogy egy aláírásból mi minden kiderül.

– Mióta segíti a hatóságok munkáját?

– 18 éves voltam, amikor a rendőrség hozzám fordult a palahegyi gyilkosság ügyében. Tehát én tulajdonképpen visszafelé tanultam meg a grafológiát, annak pszichológiáját, kialakulását a barlangrajzoktól kezdve, a különböző népek írásait és a szakkifejezéseket. Románné Goldziher Klára az Egyesült Államokba emigrált, miután az ötvenes években Magyarországon betiltották a grafológiát. Az ő könyveit tudomásom szerint szerte a világban 18 nyelvre fordították le. Én Rákosné Ács Klárától tanultam sokat a grafológiáról. Utóbbinak egyszer olyan levelet írtam, amiben valótlanságokat állítottam. Például, hogy két gyermek édesanyja vagyok és varrónőként dolgozom. Igazából a szomszédunk adatait írtam le. Jött a válasz: Ide figyelj, kislányom! Dehogy vagy te varrónő, még a leszakadt gombodat vagy a szoknyád alját is a férjed varrja fel, két gyereked sincs, büszke vagy a férjed nevére és akkora kincs van a birtokodban, hogy azonnal keressél fel! Kiderült, hogy ő meglátta az írásomból a képességemet. Elmentem hozzá, s idővel megtudtam, hogy én lettem az első, akit tanítványául fogadott.

– A grafológiából meg lehet élni?

– Negyven éve dolgozom az igazságszolgáltatásnak, 40 éve nem adtam díjjegyzéket. Ha valaki gyilkolt, én ezt megmondom vagy éppen az ellenkezőjét, ezért én grafológusként egyszerűen nem tudok pénzt kérni. Oktatok az egyetemen, ügyfeleket fogadok, ezért kérek pénzt, ez adja a megélhetést. Nagyon sokat jelent számomra, hogy fiatalokat taníthatok. Több egyetemen oktatok, nagyok sokat jelent számomra a velük való kapcsolat, az, hogy a hallgatóim körében például ismeretlen a kábítószer használata. Számomra ez azt jelenti, hogy számít az oktató személyisége, útmutatása a jövő generációjának. Sokan nincsenek magukkal tisztában, nekik próbálok a magam tudása szerint segíteni.

– Az USA államainak döntő többségében már nem oktatják a folyóírást. Ez a tendencia nem veszélyes? A hülyeség hamar átjön az óceánon.

– A lelki fejlődéshez, ahhoz, hogy többek legyünk, szükséges a kézírás. A szomorú tény, hogy egyre többen és többet írunk számítógéppel, ez bizony nagy hibája a korunknak. A diszlexia terjedése is ennek tudható be. Pedig a kézzel írás a lélekre is jól hat, úgy, mint az elmélkedés, vagy egy gyertya előtt otthon csendben fohászkodni.

Balczó Mátyás

Az interjú megjelent a Bar!kád hetilap 2012. szeptember 6-i számában.

 

barikad.hu