Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben található adatok alapján újabb sportcsarnokok épülnek az országban. Az egyik Gödöllőn nettó 4 milliárd forintért, a másik pedig Százhalombattán 7 milliárdért – 2 milliárddal drágábban, mint ahogy eredetileg tervezték. Mindkettőt ugyanaz a cég, a Strukta Group Kft. építi, amely úgy nyerte el a tendereket, hogy az összes többi pályázó ajánlatát érvénytelenné nyilvánították. A cechet az adófizetők állják.
Ahogy arról tavaly ősszel beszámoltunk, a Strukta Group Kft., vagy régi nevén PESZTER Kft. építheti/bővítheti ki a százhalombattai sportcsarnokot. A cég könnyedén nyerte el az ötmilliárdos megbízást, miután egyik versenytársa sem adta be a kért hiánypótlást, így az ajánlatukat érvénytelenné nyilvánították. A nyertes társaságra évekkel ezelőtt akkor figyelt fel a sajtó, amikor a cég még kevés építőipari múlttal a háta mögött elnyert egy 1,8 milliárdos tendert Siófokon, és olyan alvállalkozókat vont be a munkálatokba, mint az egykori Tiborcz-cég, az Elios Innovatív Zrt., és a tenderkedvenc West Hungária Bau Kft.
A Strukta Group (rész)tulajdonosa Fodor János, a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosa, akiről a Népszava egy 2020-as cikkében azt írta, „tagadhatatlanul jó fideszes kapcsolatokkal rendelkezik (…), a neve polgármesterjelöltként is felmerült, vélhetően nem függetlenül a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholy tagságától.” A Strukta Group éves forgalma az elmúlt öt évben 794 millió és 5,3 milliárd forint között mozgott, a nyeresége 2024-ben 67,6 millió forint volt. A nevét tavaly változtatták meg, nagyjából akkor, amikor Baller András Zoltán korábbi résztulajdonos elhagyta a céget, és Fodor János vagyoni részesedését egy időre lefoglalták.
5 helyett 7 milliárd
A Strukta Group Kft.-nek egy multifunkciós csarnokot kell kialakítani Százhalombattán, a Vasút u. 41. szám alatti meglevő épület bővítéses felújításával. Az új létesítményben a nettó alapterület a földszint + 2 emelet elrendezésben összesen megközelítőleg 4500 négyzetméter lesz, a nézőtéri ülőhelyek száma 1243 fő (mobil és fix lelátón), amely kézilabda és futsal funkcióban min. 950 – max. 1000 fő, egyéb rendezvény esetén a küzdőtéri állóhelyekkel együtt 2400 főre méretezendő.
A napokban azonban kiderült, hogy a beruházás 1,9 milliárd forinttal drágul előre nem látható okok miatt.
Az indoklás szerint az építkezés során elvégzett bontási munkák után a BME szakértői diagnosztikai vizsgálatot végeztek a megmaradó vasbeton pilléreken. A vizsgálat feltárta, hogy a meglévő szerkezet nem tartható meg, így az eredeti tervvel ellentétben – amely a pillérek megerősítésével számolt – a teljes pillérvázat le kell bontani, és új vasbeton pillérvázat, valamint új acél rácsos tartószerkezetet kell építeni. Emellett egy új betáp kábelt is le kell fektetni.
Emiatt az eredetileg ötmilliárd forintos beruházás ára hétmilliárdra emelkedett.
Gödöllőn 4 milliárdos a csekk
Ennél egyelőre olcsóbb a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új, gödöllői sportcsarnoka. A multifunkciós létesítményt a már meglevő, 1970-es években épült sportcsarnok bővítésével és felújításával szeretnék kialakítani. A tervezett épület alkalmas lesz atlétikai edzések, továbbá csapatsport jellegű labdajátékok, asztalitenisz, judo, torna és testnevelésórák megtartására, de lehetőség nyílik kulturális és közéleti felhasználásra is. A küzdőtér 1014 m2, a fix lelátó pedig több mint 500 fős lesz.
Ezt a megbízást is a Strukta Group Kft. nyerte el nettó 3 879 269 209 forintos ajánlattal. A felhívásra jelentkezett még az EB HUNGARY INVEST Kft., a Market Építő Zrt., a Bamax Work Építőipari Kft. és a Rebel Architect Kft., de végül egyik sem rúghatott labdába. Ugyanis,
akárcsak a százhalombattai tendernél, itt is minden további ajánlatot érvénytelenné nyilvánítottak.
A nyertes Strukta Group alvállalkozóként bevonja a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.-t, Bognár József Sándor és Tamássy Gábor egyéni vállalkozókat, valamint a Green Tech Building Kft-t. Ahogy azt korábban megírtuk, a Green Tech Building tulajdonosa jelenleg Babják Csilla, a Strukta Group Kft. résztulajdonosa pedig Fodor János. Fodor azonban 2013 és 2021 között a Green Tech Building tulajdonosa volt, Babják pedig a Strukta Groupban (akkor még PESZTER Kft.-ben) volt érdekelt 2016 és 2021 között. Vagyis: a cégadatbázisban található információk alapján a két vállalkozó helyet cserélt.
Forrás: Átlátszó / Katus Eszter
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









