Több szülői csoportban kérdeztem meg a tagokat arról, hogy milyen tapasztalatokkal zárták szülőként az első iskolahetet, érinti-e őket a hivatalosan nem létező tanárhiány, látják-e már a következményeit a státusztörvény elfogadásának. A kép nagyon vegyes: van olyan intézmény, amelyben a 2022-es évhez képest változatlanul folyik az oktatás, máshol még órarend vagy tanterem sincs, nemhogy napközis tanár. A következő hetek, hónapok során romolhat a helyzet: vannak pedagógusok, akik kivárják, amíg a munkáltató szeptember 15-én közli velük a munkavégzésük helyét, a munkaidejüket és a bérüket, és annak fényében hoznak döntést (érthető módon). Sok helyen a státusztörvény elfogadásakor felmondott tanárok még néhány napig, hétig a felmondási idejüket töltik. Az biztos, hogy az elmúlt időszakban az oktatásban történő változások nagyon nehéz helyzetbe hozzák azokat a pedagógusokat, akik a pályán szeretnének maradni. Miközben – azt hiszem, ebben egy iskolás gyerek szülője sem kételkedik – elképesztően fontos és megbecsülendő munkát végeznek. Tóth Flóra írása.
   A szülői visszajelzésekből név nélkül idézek, mert senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. Természetesen így is csak egy szeletet tudunk megmutatni az aktuális helyzetből – bár több mint száz szülő és néhány pedagógus is írt –, de azt igyekszünk pontosan. Magától értetődőn azokat a kommenteket is összegyűjtöttem, amelyek arról számoltak be, hogy zökkenőmentesen elkezdődött a tanév. Bizony, ilyen intézmények is vannak (és nem csak magániskolák), bár sajnos az arányok tekintetében ez a kevesebb.

Ahol az oktatási munkát is látványosan érinti a pedagógushiány (vagy más probléma)

„Két középiskolás gyerekem van, egyiknek sincs még órarendje, múlt héten kb. 5 órájuk volt megtartva. Nem naponta, összesen” – írja egy szülő. Többen csatlakoznak, elsősorban szakiskolába, technikumba járók szülei, hogy nincs órarend, lyukasórákkal kezdődött ez a hét is. Nagyon sok szülő írta, hogy az iskola tőlük is segítséget kér a különböző szaktanárok, tanítók pótlásában, a Facebookon is elég sok hirdetést osztanak meg, ezekben kifejezetten hosszú a keresett tanárok sora.
„Megyeszékhely nyolcosztályos gimnázium. Hiányzik egy matek-, egy fizika-, egy informatika-, egy rajz- és egy énektanár. A tanév elindult, helyettesítésekkel, de van, amit csak úgynevezett projektfeladattal tudnak megoldani.”
Van, ahol 14-en mentek el a 90 fős tanári karból, más iskola 9 tanárt keres. Több helyen még van pedagógus, de hamarosan lejár a felmondási ideje, és még nem tudják, hogyan pótolják. Az szinte általánosnak mondható, hogy nem szakos tanárok oldják meg a hiányból fakadó helyzetet, a testnevelőtanár biológiát tanít, a rajztanár informatikát. Van, ahol a nyelvtanárhiányt úgy „oldják meg”, hogy egy-egy osztályból csak néhányan tanulhatnak nyelvet, nem az egész évfolyam. Ezt valószínűleg egy pedagógus írta: „Annyit írnék, hogy a hangulat a béka feneke alatt, senkinek nincs kedve túlórázni, helyettesíteni. A tanárok idegessége a gyerekekre is kihat, 2-4 húzóember visz egy iskolát. A napközit a felsős tanárok csinálják, mert nincs elég tanító, de a tanulószobát is nekik kell. A tanárok fele óraadó, így minden szervezés, felügyelet azokra marad, akik teljes állásban dolgoznak.”
A legtöbb helyen a természettudományos tárgyak oktatói és a nyelvtanárok hiányoznak a szülők beszámolói szerint.
   Van, ahol pedig nem a tanárhiány az elsődleges gond, hanem a technikai feltételek nem adottak: „Pest megyei településen a másodikos gyerekemnek nincs tanterme. Amíg megérkeznek a konténerek, addig minden reggel busz viszi őket a régi művelődési házba, aztán fél egykor vissza a suliba, ahol ebédelnek 15 (!) percben. Délutánra kapnak egy ideiglenes termet a suliban. Amellett, hogy tanulniuk kell, még egész nap utaznak és vándorolnak is. Mikor lesz konténer? Nem tudjuk…” Ahol „csak” a csoportbontás, szakkörök, délutáni felügyelet menete változott negatív irányba. Szinte minden általános iskolás szülő írja, hogy a napközi megoldása óriási gond az intézményeknek. Van, ahol ugyanaz a napközis tanár, aki a „délelőttös”, van, ahol pedagógusasszisztenssel tudják áthidalni a problémát, és nagyon sok helyen kérik a szülőket: vigyék haza a gyerekeket ebéd után. 
Ezek a szülői beszámolók érkeztek – a teljesség igénye nélkül:
„Agglomeráció, állami iskola. Nincs elég napközis tanító, a harmadikos fiam több osztállyal összevont napköziben van, házit nem is tudja mindig megcsinálni a nagy hangzavar miatt.
Annyian vannak a teremben, hogy nem tud mindenki leülni.
A pedagógusasszisztens, akivel vannak, két nap is be van osztva fél négytől egy másik csoport mellé is, ilyenkor a fiamék az aulában ülnek, és várják hogy odaérjünk értük.” 
„Egy fővárosi kéttannyelvű iskolában 9 tanár hiányzik, több tárgyat olyan tanít, akinek egyáltalán nem szakterülete (van olyan idegen nyelvi óra, amit jelenleg olyan »tart«, aki nem beszéli a nyelvet), és 120 alsós gyerekre összesen két napközis tanár jut. Így az udvaron töltik az időt, mert másképp nem megoldható. Ezért a gyerekek nem kapnak házit, mert nincs hol és kivel megírni délután. A szülőktől folyamatosan kérik, hogy aki tudja, vigye haza a gyerekét ebéd után – de a legtöbb szülő dolgozik, így nagyon sokan maradnak a közös felügyeletre.”
„A napközit pedagógusasszisztenssel tudják megoldani, több osztály összevonásával, és minden csoportbontást megszüntettek, a felvételire felkészítést is – így el tudják fedni a pedagógushiány egy részét.
   A legdurvább az, hogy a szülők semmilyen tájékoztatást nem kapnak arról, hogy akik a gyerekeiket tanítják, valóban szakos pedagógusok-e, pedagógusok-e egyáltalán. Annyit látnak, hogy meg van tartva az óra, valaki bemegy, de hogy az, aki az órát tartja, rendelkezik-e a jogszabályban előírt szakképzettséggel, arról senkinek nincs fogalma. A Krétába bekerül a szakszerű óra, holott nem szaktanár csak felügyeletet láthat el elvileg” – mindez egy Budapest környéki agglomerációban található általános iskolában.
Több szülő is beszámolt arról, hogy pénteken 13 óra után egyszerűen nem tud felügyeletet biztosítani az iskola.

Nagyon sok helyen a szakkörök, felvételi előkészítők, tehetséggondozó és felzárkóztató programok, korrepetálások, délutáni edzések látják kárát annak, hogy a pedagógusok az alapórarend megtartásához kevesen vannak. Ez azért is nagy probléma, mert nagyon sok SNI-s gyerek van a rendszerben, akiknek nagy szükségük lenne extra figyelemre, és azért is, mert közben egy-egy szakkör, program rengeteg gyereket indított el az elmúlt években azon a pályán, ahol később kikötött (például engem is).

Több iskolából számoltak be a szülők arról, hogy nincs logopédus, iskolapszichológus, gyógypedagógus.

Ahol nagyjából sikerült betapasztani a réseket

Vannak iskolák, ahol végül kis kompromisszumokkal, helyettesítéssel, óraadókkal, nyugdíjból visszahívott szakemberekkel elkezdődött a tanév. Sok szülő számol be arról, hogy az iskola és a pedagógusok mindent megtesznek, hogy pótolják a keletkezett hiányokat: az igazgató és az igazgatóhelyettes a vezetői feladatok mellett szinte teljes óraszámban tanít, osztályfőnök maradt olyan, aki közben igazgatóhelyettes, miközben elvileg nem lehetne. Sok szülő írta, hogy a gyereke osztályát kettő helyett egy tanító (gyakran teljesen egyedül) viszi, reggeltől délután 5-ig. Számtalan pedagógus vállal pluszfeladatokat, hogy a gyerekek a lehető legkevesebbet érezzenek ezekből. De olyan is van, aki érthetően elfárad ebben, egy gyógypedagógus ezt írta: „Utazó gyógypedagógus vagyok. Két iskola gyerekeit kell fejlesztenem úgy, hogy mindkét iskolában csak két napot vagyok. Eddig csak az egyik iskola gyermekeit láttam el egész héten. Sírógörcs határán állok, mert vagy »ledarálom« az órákat, vagy becsülettel megcsinálom, de akkor bele fogok rokkanni.”

Ahol szinte minden rendben van

A szülőcsoportokban a kérdésem alá kommentelők körülbelül negyede arról számolt be, hogy ők azon szerencsések közé tartoznak, akik szinte semmit nem tapasztalnak a gyerekük iskolájában az eddig sorolt problémák közül. Az, hogy mekkora település milyen iskolája, teljesen vegyes, a kis falusi intézménytől a menő nagyvárosi iskoláig mindenféle van a gond nélkül üzemelők között. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert nem szeretnék torz képet festeni arról, hogy mindenhol nagy gáz van. Mindenhol nincs. Csak nagyon sok helyen. És szülőként, egykori diákként, akinek nagyon sokat adtak az iskolás évei, nem igazán látom, hogy mitől tudna megoldódni a helyzet, ami most van. Annyit ígérhetek, hogy a témát folytatom, és több oldalról igyekszem körbejárni a kérdést a továbbiakban.

WMN.hu / Tóth Flóra