Azonban négy évvel korábban Sztálin már a kitörése előtt majdnem elveszítette a háborút. A 30-as évek nagy tisztogatási hullámainak egyik fejezeteként 1937-ben a hadsereg került sorra. Mivel a polgárháború idején a Vörös Hadsereg Trockij akkori hadügyi népbiztos felségterületének számított, Sztálinnak már régóta szúrták a szemét azok a tehetséges tisztek, akik akkori teljesítményükkel alapozták meg karrierjüket.

Közéjük tartozott Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij marsall vezérkari főnök is. Ő ráadásul még azt a hibát is elkövette, hogy egymás után állt elő különféle hadseregreform-tervezetekkel, amelyek szükségessége később bebizonyosodott ugyan, de Sztálin nem tűrhette, hogy önálló gondolkodásra képes ember legyen a hadsereg élén.

A csapást gondosan előkészítették. Az NKVD (Belügyi Népbiztosság) valószínűleg közvetlenül Sztálin parancsára 1936-ban még a Gestapóval is felvette a kapcsolatot, így született az a vörös dosszié, ami azt volt hivatott bizonyítani, hogy Tuhacsevszkij tiszttársaival együtt német támogatású katonai puccsra készül. Mivel az iratok később eltűntek, a perben sem használták fel őket, máig nem egyértelmű, hogy melyik titkosszolgálat hamisította azokat, mindenesetre a németek biztosan nem vonakodtak részt vállalni a szovjet hadsereg vezetői elleni eljárásban.

A lefejezett szovjet hadsereg 1939-1940-ben rettenetes véráldozattal tudta csupán legyűrni a finnek ellenállását, a német támadás megindulása pedig teljes káoszt okozott. Tuhacsevszkij számára már nem nyújthatott vigaszt, hogy a legtöbb ötletét az első kudarcok után megvalósították, a még életben maradt tisztek közül pedig sokakat a munkatáborokból hívtak vissza egységeik élére. A marsallt a sztálini terror áldozatai közül az elsők között, 1957-ben rehabilitálták.

Múlt-kor