Asilum: Lehetőségként létező menedék:  a menekülőnek védelmet és a bánatosnak vígasztalást nyújt; annak, aki hezitál, tétovázik, meginog vagy habozik...
    Létező lehetőségként az ó- és középkorban a menekülő bűnös mentesülését jelentette a halálbüntetés alól;  a politikai menekültnek állami védelmet a kiadatást kérő állammal szemben; az üldözött személynek bántatlanságot biztosít okiratban, a menedéklevéllel. A vígasztalásnak és vígasztalódásnak, -  mely a bánattal egyidős sok módja van: legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást – vallotta  Wass Albert is.
    Lilaruhás nő (Szinyei Merse Pál, 1874) hezitál, hogy a nagy mester kezében remekké formálódjék a művészet; habozik, hogy már a könyörgés színes felhőiben is olvasható legyen Áprily Lajos csodakérő verse: Imádkozom, hogy legyek vidám,  tétovázik hisz az erény ajtaja keskenyedik, meginog az értesmesnek vélt önbizalom mélységétől, és végül elkedvetleníthette a tollas-futár érkezésének híre...
   Úgy, egy élettel később – részletekkel nem untatnék senkit, mint a világégés és háborúk,  -  a több alkalommal elkövetett és egymással egységbe nem foglalható, sorozatos,  következetes és szándékos  bűncselekményeket  úgyis  többféleképpen  fogják fel, értelmezik és többféle módon tanítják. A többség akatát kifejező, azt is mennyiségileg jellemző, azon alapuló szemlélet a természetessel  nagy mértékben ellentétes érzület torzszülette, a sorsunkat meghatározni akaró gyűlölettöbbség. E  heves ellenszenv, ellenséges indulat gyűlölettömbbé válik, s testté létellel fenyeget. Ott van a gyermek születésénél, de talán  már az anyaméhben, a fogamzáskor.
   Csupán drámai effektusok műfajában jártas kritikus is az igazságra hevülő, jóra elhatározott  bibliai Dávid és Góliát történetében túl a sikerhősön, a szín- és képzőművészet világában örökös  üzenetet  fontolgat a mindenkori ember és élet számára. A zsoltáríró Dávid a felfokozott lelki állapottól áthatott, a Lelkétől ihletett himnuszai közül egyik legszebb vallomása a nyolcadik zsoltár: „A gyermekek és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat”(Zsolt.8:3.) – csak úgy árad belőle a hivő lélek szent elragadtatása. Ne gondoljuk azonban, hogy Dávid szava csupán csak költészet. Nagyon is komoly élettapasztalatokon épül fel az ő nagy kijelentése. Dávidnak egyénileg volt része e kijelentés igazságában. Hiszen ő is gyermek volt, amikor Góliáttal szembe kellett állnia; s mielőtt elrepítette volna fürge kövét parittyájából, bizonyságot tett az Úrról, kinek nevében az óriás pogány ellen síkra szállt. Ha már nem krimi vagy dokumentumdrámaként, hanem társadalomrajzként értékeljük, akkor a klasszikus stílus megoldáson keresztül is adódik a kérdés: Ki a győztes?  És Dávid győzött... mint ahogyan győztek a jeruzsálemi gyermekek, kik virágvasárnapján Jézusnak hozsánnát kiáltottak.
   Igen-igen nagy már a menekülők, védelemre, vígasztalásra szorulók tábora. Magabiztos ember nem fél a tévedéssektől; az Istenbiztos ember pedig mindig tanul a körülötte és a vele történő dolgokból, eseményekből. Karinthy Frigyes így figyelmeztet: „Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak.”- mondta. Isten Dávidja nem  könnyelmű hősködésből, képességeinek fitogtatására állt szembe a  legyőzhetetlennek deklarált Góliáttal. A kisemmizettek, hazátlanok, megalázottak képviselője: népek Dávida az örök erőforrás a javaink, tisztességünk megőrzésére, könnyek letörlésére és sebeink bekötözésére. A szenvedéstörténet az igazi drámától óvta és óvja meg a világot. Ma is vannak minden népnek, nemzetnek Dávidjai. Hacsak nem lesz gyilkossá az orvos, rablóvá a rendőr...

     A szöveg megállapítását végezte:

         Pásztori Tibor Endre