Kazár rejtély cím alatt közöl az ÉLET és TUDOMÁNY 1988. nov. 11-i száma BARTHA Antaltól egy cikket, melyben neves történészünk "A Szent Kagán Országa" rövid történetét ismerteti. E cikk folytatása a következő számban (nov. 18.) jelent meg, ahol is RÓNA-TAS András igyekezetét észleljük "Egy kihalt nyelv nyomában".

A megnevezett írások tüzetes tanulmányozása után e sorok írója úgy véli, hogy a kazárok történetével és nyelvével kapcsolatos eddigi megállapítások érvényét a cikkírók-bizonyos érdekek szerint és NEM AZ IGAZ MAGYAR TÖRTÉNELEM szolgálatában- valóban rejtéllyé kívánják módosítani. Történelmi ismereteink gyarapítása céljából igen üdvös lesz, ha - a történelmi valóságokat alapul véve - vizsgáljuk meg ezeket a közleményeket. Kezdjük tehát Bartha Antal írásának böngészésével.

Dr. Bartha nagyon ismeri a kazárok történetét, hiszen ő értékelte ki a nagytudású orosz történésznek - M. I. ARTAMONOV: ISZTORIJA KAZAR (Leningrád, 1962) -munkáját. Tehát az, amit ír- tudatosan szerkesztett és fogalmazott vélemény. Amit mond - tudja, miért mondja, és ha tudatosan megmásítja előbbi véleményét vagy régebbi állításából fontos és lényeges részeket elhagy - szintén tudja, hogy miért teszi így. Olvassunk bele tehát a megnevezett cikkébe.

Dr. Bartha azon megállapítása, hogy: "a kazár népnév perzsa szó, törökül e népet szabírnak nevezték. ...Prokopiosz-a VI. századi bizánci historikus-tudott már a Kaukázusban, a Kúr folyótól délre lakó szabitokról. Bíborban született Konstantin, a tudós bizánci császár, a X. század derekán pedig úgy értesült, hogy a magyarokat valamikor régen, amikor a kazárokkal éltek együtt, szavirnak nevezték: ez a szó a szabir névnek a változata"... - valójában kazár- szabir-magyar azonosságról tesz bizonyságot. Tehát megerősíti azon véleményünket, mellyel mindezeket a népeket - ősiségük alapján kusitáknak neveztük, Lukácsy Kristóf bizonyítékaira hivatkozva. De maga Lukácsy is ugyanazt mondja megnevezett könyvében, mint Bartha: "A magyar faj valamint Közép-Ázsiában, úgy Kaukáziában is számos népfelekezetre ágazott el, melyeknek mindegyike külön nevet viselt. A magyar fajhoz számítanak a régiség-nyomozók egyhangú ítélete szerint: a kazárok, basilok, bolgárok, úzok, szabír-hunok." (180. old.)

Konstantin császár szerinti "valamikor régeni együttélés"-t a bizánci forrásokból megállapítani nem lehet, mert kazár nevű népet Kaukáziában a Kr. e. V. század előtt a régi világ görög és latin történelme nem ismert. Csak a VII. században találkozunk velük e forrásokban. Tehát azt kell mondanunk, hogy ez a kusita eredetű, magyar fajú népség azonos gyökerű, és még a X. század derekán Biborbanszületett Konstantin is kénytelen megállapítani azt, hogy nyelvük csak dialektikusan különbözik egymástól. Mily csodálatos egy nyelven beszélhettek 400 évvel előbb...? Ez az időszak viszont a hunok ideje. A logika megköveteli, hogy ide iktassuk Theophylactus írását, aki úgy véli, hogy: "SABIRI gens Hunnica ad Caucasum habitant...", vagyis: a hun-fajú szabírok a Kaukázusnál lakoznak.

Imhol találhatjuk az indokolást, hogy miért neveznek minket ma is a világ összes népei HUN-GAR-oknak. Ők nagyon jól tudják a hun-magyar faji és nyelvi azonosság valóságát.., csak az antikusitizmust gyakorló otthoni történészek a kerékkötői ezen igazság tudatosításának. Ez csak egy példa a sok közül, ahol dr. Bartha kazár-szabír-magyar azonossági elméletét Theophylactus segítségével elmélyítettük a hunokig, és íme előttünk áll a kazár-szabír-magyar-hun azonosság. Nem kell mást tennünk, mint a régi történészeknek - a régiség-nyomozóknak-megállapításait egy csokorba kötni és elhinni azt, hogy ha léteznek semita és jafetita népek és nyelvek, úgy vannak és élnek kusita népek és nyelvek is.

Persze ha ezt a kusita vagy kosita (eredetileg KUS-KOS) létezést számításba vette volna dr. Bartha, talán az ujgurok 6. törzsének KOS-A nevét sem fordítaná "török"-nek. Talán elmélkedne e szó ősi jelentése felett, hiszen a kusitának nevezett és Nimrudot ősapjának valló népek szent állata a KOS volt, aminek egy aranyból készített, életnagyságú példánya éppen a sumírföldi (Kusföldi) UR városának királysírjaiból került elő. Ezt az életfával ábrázolt arany állatot minden kutató a vallás kultikus szent állatának nyilvánította. Ez így is van, de érdekes ehhez hozzátenni még azt, hogy csak a kusi-kosi népek tenyésztették ezt a juhfajtát, melynek KOS-a dugóhúzószerű szarvat visel, - olyant, mint a magyar racka juh. -A magyar fajú kusita, kosita népek múltjának vizsgálatánál talán mégsem lehet azt mondani, hol "az ujgurok és a kazárok - török - nyelvűsége nem jelent nyelvi azonosságot"... miképpen dr. Bartha teszi. Ugyanis a "kazár rejtély"-ben nem ismeri (mint mondja) a kazárok nyelvét. Az ujgurok pedig rovásírással írtak és nyelvemlékeik nincsenek megfejtve. Tehát az ő nyelvüket sem ismeri dr. Bartha. Milyen alapon állítja tehát azt, hogy "török nyelvűek" és nyelvük nem azonos... Nem megint csak az antikusita érzelmeire alapozza állításait és nem a történelmi valóságokat értékeli...?

Ugyanis ha dr. Gosztonyi említett munkájában közölt "kazár szótár" szavait vizsgálta volna, megértené az egynyelvűséget, mert annak alapja a mai sumírnak nevezett kusita nyelv, melynek nyelvemlékei tesznek tanúbizonyságot a Közel-Keletre és Közép-Ázsiába vándorló KOSI-KUSI népek egynyelvűségéről. Ehhez azonban az igazságot kereső tudós lelkiismeretének istenes voltára van szükség és nem fajgyűlöletre alapított antikusita értelmekre.

De kapcsoljuk most ki az érzelmeket és olvassunk tovább. Akármennyire is igyekezünk azonban az elfogulatlanság érdemeit követni, megint gyanakodva kell megállnunk dr. Bartha írásának azon szakaszánál, ahol a kazáriai kereszténységet tárgyalja így: "A kazár állami méltóságok gyanakvással fogadták a bizánci keresztény térítők tevékenységét, mert a császári politika eszközét látták bennük. De bölcsen engedélyezték, hogy a krími Dorosban a konstantinápolyi patriarka érseki rangra emelje a püspököt, s annak hatáskörébe utalja a keleti térítő püspökségeket, sőt a kazár fővárosban. Itilben, bizánci keresztény püspökségek létesítését is lehetővé tették."

Feltételezhetjük-e dr. Bartháról, aki- majd az általunk felsorolandó írásaival - bebizonyította, hogy kitűnő ismerője Kazária történetének - ismétlem -, feltételezhetjük-e azt, hogy ismeretlen lenne előtte a "kazár önálló keresztény egyház" létezése...? Ugyanis Sz. P. TOLSZTOV így vélekedik erről a kérdésről

("Az ősi Chorezm" könyve 230. old.): "Valószínű, hagy nem sokkal 751 előtt egyesült az Afrigidák két ága, a kazár és a chorezmi ág, s ekkor alakult meg egy hatalmas birodalom, amely a Krímtől és az Azovi-tenger mellékétől egészen Chorezmig terjedt. Ennek az egyesülésnek fontos dokumentuma az úgynevezett Notitia Episcopatuum, egy Vlll. századi írás, amely a keresztény püspökségek jegyzékét tartalmazza. A kazár keresztény egyház, amely ez idő tájt önálló metropoliát alkotott s központja a Krím félszigeten, Doroszban volt, hét püspökséget foglal magában. E jegyzéken harmadik helyen, a krími és itili püspökség után a chvaliszi, vagyis (az alán-chazár kiejtésnek megfelelően) a chorezmi püspökség következik, utána pedig négy észak-kaukázusi püspökség. Ezt a tényt csak Chorezm és Kazária politikai egységének világánál magyarázhatjuk meg."

Jól jegyezzük meg az időpontot, i. sz. 751-et írunk nyomozásunkban, és Tolsztovval azt is meg kell állapítanunk, hogy ebből az időből származó kazár pénzérméken ez a felírás van: AZ ÁLDOTT KAZÁR KIRÁLY ÚR. Tehát a "szent kagán" uralkodott és nem tudjuk elképzelni, hogy dr. Bartha mire alapítja azt az állítását, hogy: "A szentnek tartott kagánt öregedésekor, vagy ha a népet nagy szerencsétlenség érte, rituálisan meggyilkolták."

Ugyanis ilyen rituális gyilkosságra éppen úgy nincs Kazáriából hiteles történelmi adat, aminthogy Álmos "feláldozásáról" sincsen más, mint az antikusita történészek tendenciózus kitalálása- talán másfajta gyilkossági lehetőség álcázása miatt. Dr. Bartha talán azért áldozza fel a "szent kagánt", hogy ezen érv besorolásával is indokolni tudja azt a történést, hogy a kazárok

A ZSIDÓ VALLÁST VÁLASZTOTTÁK.

Erről az áttérésről vagy áttérítésről így tudósít (állításainak összesítése): "A kazár előkelők arra a felismerésre jutottak, hogy mindenképp valamelyik bibliai valláshoz, bibliai erkölcsi felfogáshoz kell csatlakozniuk. Nem a kereszténységet, nem is az iszlámot választották- bár ezek is bevett vallások voltak országukban-, hanem a zsidó vallást. Ez Bulán nevű kagánjuk idején történt, föltehetőleg 740-ben. Valójában a jobbára nehéz beszédű kézműves, kereskedő, paraszt és pásztor zsidók inkább példás életükkel, semmint vallási magyarázataikkal térítgethettek.

De miért így választottak a kazár vezetők? A zsidó hit fölvételével nem kellett attól tartaniuk, hogy papjaik idegen nagyhatalom eszközei lesznek; épp megfordítva: a kazár állam lehetett védelmezője e vallásnak.

A kagán rituális meggyilkolása azonban sehogy sem fért össze az életet és az élemedett kort tisztelő zsidó vallással. A változtatás szükségességét Obadiah fejedelem ismerte föl, s a VIII-IX. század fordulóján eltávolította az állam éléről a szent kagánt.

Érdekes azonban, hogy a X. századi arab szerzők még tudtak a szakrális kagánról. Ebből az sejthető, hogy Obadiah fejedelemnek engedményt kellett tennie a pogányságban megmaradt alattvalóknak, s körükben a szakrális kagán meghagyása ennek az eredménynek lehetett része. Miért is ne élhettek volna ők is hitük szerint, ha a korániskolák, a mecsetek és a minaretek is hirdették: a kazár állam belenyugodott alattvalóinak sokhitűségébe. Nem tudjuk, milyen mélységben terjedt el a zsidó vallás a kazárok körében. Isztakhri úgy tudta, hogy a kazár király és a kazárok kisebbsége volt zsidó. Muoqadaszi ellenben azt írta, hogy sok zsidó kazár volt. A kérdés egyetemes történeti szerepe nem is ebben áll, hanem abban, hogy egy török nyelvű nép Európa keleti kapujában megvetette a lábát, s a legrégibb bibliai vallás elfogadásával eszmeileg is csatlakozni akart a magas civilizációhoz."

Dr. Bartha idézett szavainak véleményezését az olvasóra bízzuk. Szükséges azonban kiegészíteni tudósítását azzal a történelemmel, mely a két említett kazár uralkodó személyéhez fűződik. Tudnunk kell tehát azt, hogy mit csinált BULÁN, és meg kell ismernünk azt a "kazár" hatalmast is, aki a szent kagánt eltávolította. Bartha OBADIAH fejedelemnek írja, de a történelmi munkák OBADJA néven ismerik, és ez a személy BULÁN unokája.

BULÁN történetének megismeréséhez át kell mennünk Khorezmbe, ahová betelepedett az arabok elől menekülő zsidóság. Tömegesen, és főleg a talmudisták, tehát a judaizmus ideológusai. Ide telepedésüknek fő célja az volt - az életmentésen kívül -, hogy a manicheus vallás okos mágusainak tudományát valahogyan megszerezzék. Itt tudni kell azt, hogy a manicheus hitet MAZDEK úgy szervezte át, hogy a hívőkből törzseket alakított. Ugyanis így az üldözött vallás híveit nem lehetett egyenként kiirtani, mert minden személy mögött a törzs ereje állt szembe minden veszedelemmel. Azt is állítják a mazdekisták, hogy csoportházasságokban éltek. Ennek azonban elfogadható bizonyítékai nincsenek. A VII. század fordulóján Khorezmben teljesen korrupt állapotokat találunk, ahol az arisztokrácia teljesen zsidó befolyás alatt oly feudalizmust alakított ki - mint Tolsztov írja -, "melynek során az arisztokrácia a szabad közösség tagjait leigázta és a feudalizálódó nemesség félrabszolgáivá, a kialakuló földbirtok udvari cselédeivé tette". (I. m. 227. old.) A feudális kor előtti királyok egyik képviselője, akit Tabari, arab történetíró CHURZÁD néven említ, megszervezi a mazdakita, antifeudális felkelést, mely- mint a faluközösségek és a városi köznép mozgalma - a nagy várak tulajdonosai, a feudális életmódon hatalmaskodó nemesség ellen irányult. Miután a chorezmsáh (az uralkodó) hatalma ezen a feudálkapitalista és a betelepedett zsidók által támogatott arisztokráciára támaszkodott, a chorezmsáh titokban felveszi a kapcsolatot az arabok vezérével - KUTEJBA-val - és segítségül hívja őt a saját népe ellen. Kutejba legyőzi a felkelőket, és a chorezmsáhhal kötött szerződés értelmében Churzádot és 4000 foglyul ejtett felkelőt kivégzik, valamint 10 000 marhát hadisarcként elvisznek. De KUTEJBA arab módszer szerint dolgozott. Mindent kiirtott, ami elébe került és nem tartozott az Iszlámhoz. Ezért írja Tolsztov idézett könyvének I. fejezetében, Al Birunira hivatkozva így: "Kutejba minden eszközzel üldözte és irtotta mindazokat, akik ismerték a chorezmiek irodalmát, akik hagyományaikat őrizték, mindazokat a tudósokat, akik köztük éltek..."

Az arab vérfürdő után ismét lázadás tört ki Khorezmben és az áruló chorezmsáh is életét veszti. Kutejba ismét megjelenik. Feleségül veszi a chorezmsáh lányát, a megölt sah fia lesz a király, aki mellett Kutejba testvére a másodkirály-a "bagpúr". Úgy látszik azonban, hogy a gazdagokat és a zsidókat is üldözte, mert ezek is száműzöttek lettek, és Tolsztov így írja: "Kazáriába menekülnek a lázadó judaisták maradványai is, élükön az új bagpúrral, kit a zsidó-kazár forrásokból BULÁN néven ismerünk. A chorezmi száműzöttek Kazáriában gyorsan előtérbe kerülnek. Ők lesznek a kazár csapatok vezérei s végül az ő vezérük lesz Kazária tényleges uralkodója... A szinkrétikus chorezmi judaizmus lesz Kazária államvallása." (I. m. 229. old.)

Ez azonban a második menekülés Khorezmből Kazáriába. Az első menekültek a mazdakiták és a chorezmi papság, a mágusok. Itt azonban fel kell hívnunk a figyelmet egy nagyon fontos dologra, mely a kabarok hovatartozandóságának megállapításánál döntő szerepet játszik. Tolsztov helytelen kiértékeléséről kell felvilágosítanunk az olvasót, aki idézett munkájának 227. oldalán így ír: "A chorezmi papság, ugyanazok az írástudók, kik között Kutejba vérfürdőt rendezett Tabarinál, HABR (többesben AHBÁR) NÉVEN szerepelnek. Ez a név pedig mind a régi, mind pedig a mai arabban egyformán zsidó írástudó, zsidó rabbi jelentésű."

Kérem az olvasót, hogy ellenőrizzük le együtt TOLSZTOV-nak ezen óriási tévedését. Felvilágosítást erről a szóról egy arab szótár nem tud adta. Az arab nyelvtanárokhoz kell fordulni, mert az arab HABR egy nyelvtechnikai szó és jelentése: tudós pap és pápa. Tehát semmiképpen sem lehet zsidó írástudónak értelmezni, hanem csak "írástudónak", és ha nemzetiségekbe akarjuk sorolni, akkor melléje kell tenni a nemzetiségi jelzőt, tehát arab, zsidó, német stb. írástudó. Tolsztov tévedése érthetetlen, mert a HABR jelentése latinul "MÁGUS", és a többesszámú AHBÁR - "MAGI". E megnevezés kétségtelenül a chorezmi mazdakita papságra vonatkozik, akik a régi mágus vallás tudósai, mágusai voltak, és népük hagyományait őrizték és tanították. E papi testületnek Kazáriába való menekülése - még minden judaizálás előtt-majd érthetővé teszi a kabaroknak kiválását a már judaizált Kazáriából.

Most, hogy megismertük BULÁN szerepét, rátérhetünk OBADJA működésének az ismertetésére. Előbb azonban rögzítsük le az időpontokat. Tolsztov szerint a CHURZÁD lázadás és BULÁN áttelepülése Kazáriába i. sz. 710-730 között folyt le.

Dr. Bartha által említett "József király levelének adatai szerint Bulán unokája, OBADJA, aki a VIII. század 60-as, 70-es éveiben uralkodott, nagyszabású politikai és vallási reformokat vezetett be. Megújította a királyságot és megszilárdította a hitet a törvény és szabály szerint. A zsidó talmudista papságra támaszkodott, mely Bagdadból, Chorászánból és görög földről érkezett, és először vezette be Kazáriába a huszonnégy könyvet, a Misnát és a Talmudot.... a különféle országokból odasereglett tudós zsidó papság tekintélyére támaszkodva államcsínyt hajt végre". (Tolsztov 1: m. 232- 233. oldalakon.)

E történelmi tények ismeretében talán nem mondhatjuk azt, hogy a kazárok "a zsidó vallást választották"... miképpen dr. Bartha igyekszik nálunk olyan agymosás féleségű történelmet elfogadtatni. hiszen Tolsztov is és Artamonov is államcsínyről talmudista államcsínyről tudósítanak.

Dr. ZAKAR András foglalta össze Kazária igaz történetét és a honfoglaló magyarság vonatkozásait a "KAZÁRIAI ÁLLAMCSÍNY" c. könyvében. (Turán Prinnng, Garfield. NJ. USA. 1987.) Innen közöljük azokat az érdekes részleteket, melyek dr. Bartha mostani írásának és a menora közlésének szándékait is jól indokolják.

Így dr. ZAKAR: "Artamonov 700 körülire teszi Bulán kazár fejedelemnek azt az elhatározását, hogy megengedi országában a zsidó vallást. Igen jellemző, amit ezzel kapcsolatban a Cambridge-i Névtelen állít. Eszerint egy elkazárosodott zsidó vezető, aki rablóhadjáratban kitüntette magát, zsidó feleségével és apósával együtt győzte meg Bulánt ennek a lépésnek előnyeiről. A görögök és arabok tiltakoztak, de a kazáriai zsidók lelkesen álltak az eszme szolgálatába. Arra is utal egy hagyomány, hogy hajókon zsidók ezrei érkeztek Kazáriába és ott befogadást kértek, mert üldözöttek - amint mondották, Bulánnál kivívták, hogy távolítsa el a jövendőmondókat- írja levelében József cár. Tehát azokat távolították el legelőször, akik a nem zsidó oldalon állottak és a türk nép hagyományait ápolták.

(Ezek a mazdakita "mágusok" voltak, akiknek vallási meggyőződését a talmudisták igen ellenségesen kezelték. A Szerk. beszúrása.)

Bulánon keresztül a talmudisták rábeszélték a többi kazár fejedelmet, sőt magát a kagánt is, hogy zsidóvá legyen. Ezek után - folytatja József cár levele - Bulán fölsőbb sugallatra elhatározta, hogy épít egy templomot, és hogy megszerezze az ehhez szükséges kincseket, rabló hadjáratot szervezett egy Kaukázusban fekvő vidék ellen. Elpusztította azt, és nagy zsákmányt gyűjtött. A rabló hadjárat sikerével s a gyűjtött kincsekkel nem volt nehéz egy türk vezérhez zsidó nőt adni feleségül. Ezek leszármazottai pedig az állandó és céltudatos talmudista hatás alatt fokozatosan kezükbe vonták össze a tényleges főhatalmat, a türk kagánt pedig lassan csupán nemzeti szimbólummá sorvasztották. A Biblia tekintélyével is meg akarták erősíteni a viszonyt a talmudista fejedelem és a legerősebb kazár vezető, a tarchánok között. Ez a kettős fejedelemség Kazáriában nem volt régi hagyománymegőrzés, hanem új történeti képződmény, mely egy uralkodó dinasztiának egy másikkal való fölváltása során lépett föl, meghatározott körülmény között - állapítja meg Artamonov, majd így folytatja: az új állami szervezet összekapcsolódott a régi formával, melynek már régóta elveszett az eredeti jelentősége, jelentése. A türk birodalom szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre támaszkodó fejedelem kivette a hatalmat a vallás és Isten nevében. A fejedelem számára ez a kisszámú vezetőréteg biztosította a privilegizált helyet az államban. A fejedelem viszont biztosította ennek a rétegnek a hatalmát saját népétől függetlenül, sőt a talmudizmussal kiszakította ezt a réteget abból a népi közösségből, melyből kinőtt, hiszen a kazár nép idegenül állt szemben a zsidósággal. Ennek a tanult rétegnek a jelentősége annyira nagy lett, hogy végül egyik képviselőjének sikerült saját kezében összpontosítani az államhatalom egészét, a kagánt egy hallgató bábbá téve, akit a népnek mutogattak a bitorlás elleplezésére. A türk kagán kénytelen volt fölvenni az állam zsidó származású tényleges fejének a vallását, és ezt állami szimbólummá formálni inkább vallási, mint politikai téren. Ez a tényleges hatalmat biztosító zsidó egyéniség a kazár uralkodóház új alapítója lett. Előbb bek, azután kagán bek és azután cár. Ez volt Obadja, aki 800 körül a nyílt államcsíny végrehajtója lett, mindenkire kényszerítve a talmudizmust.

Az új zsidó cárok zsoldos katonaságra, azokra és besenyőkre támaszkodtak, és a maguk kezében tartották az összes jó állami állásokat és meggazdagodtak az átmeneti kereskedelem révén és hittestvéreiket megerősítvén a helyi vezetők rovására, De József cár az igazság ellen vét - mondja Artamonov -, mikor azt állítja, hogy a kazárok a zsidó vallás fölvétele után érték el hódítási sikereiket. Éppen fordítva van. A nagy hódításokat a türk vezérek vitték végbe, és a IX. században a kazároknak csak honvédő és nem mindig sikeres háborúik voltak. Tehát megállapíthatjuk, hogy ebben a forrásban a monarchikus tendencia győz a történeti pontosság fölött.

Egy jó évszázad alatt Kazária megszűnt a laza szövetségben élő hatalmas türk nomád népek szabad országa lenni. A Talmud útmutatásai szerint egy aránylag kis csoport titkos összeesküvéssel fokozatosan beépült az egyes törzsekbe. Mikor Obadja a nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező új hitet, tulajdonképpen tudva-nem tudva a kazár nép kiirtását kezdte meg. Titkos megfigyelőin keresztül jól tudta, hogy a kazárok még idegenebbül állnak szemben a zsidókkal, mint mikor befogadták őket. Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a Talmud elismerését. Behívta az uz és besenyő seregeket. Zsoldosaivá fogadta őket és Sarkel városában a véres háború végén már idegen zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200 elzsidósodott kazár vezető család hatalmát és vagyonát...

A magyarok a fölkelők oldalára álltak. Jól megfigyelték a talmudista hatalomátvétel minden lépését... Ismét ősi gyakorlatuk szerint jártak el: kitértek a rájuk zúdított seregek elöl és Etelközbe húzódtak... A kazáriai vezetőség azonban nem akart lemondani a magyarokról. Előbb nyájas szavakkal próbálkozott...

Mikor Álmos, a kazárok kievi helytartója látta a talmudista államvezetés makacsságát, fölkészült új hazába vonulásra. Kiadta az utasítást a fegyverkovácsoknak, hogy teljes erőből készítsék a könnyű és nehéz íjakat, egyenes és görbe kardokat (szablyákat), mások zablákat, kantárokat, kengyelvasakat, tarsolylemezeket, öveket, csatokat. Az íjak készítésében, a nyeregkészítésben többféle mesterségben jártas szakembereknek kellett együtt dolgozni: asztalosnak, tímárnak, szíjgyártónak, nyergesnek, kötélszövőnek stb. - A nők tejport, szárított húsfélét raktároztak, nagyszámú tömlőt készítettek el a folyóvizeken való átkelés számára, kötéseket a sebesültek számára, füveket a gyógyítás céljaira, továbbá a kocsikat, szekereket, sátorokat stb. készítették elő a hosszú utazásra. Az egynejűséget szigorúan meg kellett tartani. Mindezekről Padányi Dentumagyaria című könyvében igen hozzáértően és részletesen szól, Így érkezett el az átkelés a Dnyeperen Kiev mellett, majd az Etelközből való továbbvonulás. Ezekhez a besenyő zsoldosok katonai nyomása egy, a látható tényező volt, a másik tényezőt, a láthatatlant, a kazáriai vezetőség talmudistává válását s azzal egy zsarnoki csoport embertelen hatalmi vágyát, a magyar katonai és politikai vezetőség kellő időben és kitűnő módon mérlegelni tudta, s az egyetlen helyes megoldást választva döntött az új hazába költözés mellett.

Mindezt lényegében Dunlop, Marquart, Mcartney stb. kutatók már megírták. Artamonov (Isztoria Kazár, Leningrád, 1962) a helyszínen végzett ásatásoknak gazdag leletanyagával tudta a részletesebb alátámasztást megírni, és több eddig ismeretlen részletet közölt a magyarság őstörténetére vonatkozóan is. E munkának hazai ismertetése során írta Bartha Antal a Századokban (1964. 4. 807. old.): "A magyar törzsek jelentős szerepet játszottak a VIII-IX. sz. fordulója körüli, a zsidó vallás és azzal kapcsolatos talmudi törvénykezés miatt kitört kazáriai belháborúban."

1968 tavaszán eljárás indult meg Artamonov ellen. Leváltották az Ermitázs igazgatásából, és csak a történelem egyetemi tanárságát tarthatta meg. Úgy látszik, ennek kell tulajdonítanunk, hogy Bartha Antalnak 1968 nyarán megjelent könyve (A IX-X. századi magyar társadalom) csak a jegyzetek néhány sorában meri ismerteteti Artamonov megállapítását. A Történelmi Szemle 1968. évi 1-2., de csak novemberben megjelent számában pedig már szégyenteljes visszavonulásra is kényszerítették olyan erők, melyekre világosan következtethetünk, azokkal kapcsolatban ugyanis, akiket még előzőleg az emberi szabadság és fejlődés szellemében a talmudista osztályuralom és annak zsarnoksága ellen föllépőkön mutatott be, ezt írja Bartha: "Nem vesszük bizonyosra, bár sejtjük, hogy a Kazár Kaganátus egyébként is turbulens elemei által kirobbantott, föltehetően a VIII. sz. második felétől a IX. sz. elejéig tartó háborúskodás a zsidó hit törvénykezés fölvételével és terjedésével állhat összefüggésben. A kazár vezetők azonban képesek voltak helyes következtetésekre, mert a IX. sz. folyamán az állami politika és kormányzás rangjára emelték a toleranciát."

Hogyan lehet a hatalmat erőszakkal magához ragadó kb. 300 családot a tolerancia mintájává tenni? Ezt senki el nem hiszi Barthának, aki eléggé ismerheti az arab és keresztény forrás adatait erről a "toleranciáról". Aki pedig még a Talmudot is ismeri, az egyenesen szándékos megtévesztésnek nevezi

Barthának ezt az állítását, hiszen a Talmud egyenesen az alapvető, súlyos és hátrányos megkülönböztetést hirdeti meg minden nem zsidóval szemben. Éppen az ellenkező az igazság.

Bartha cikke éppúgy, mint az Artamonovval szembeni eljárás annak a bizonyítéka, hogy ma is érvényben lévőnek tekintik egyesek a Talmudot. A Talmud minden zsidókra nézve előnytelen kijelentést, függetlenül attól, hogy igaz vagy sem elnémítani és megbosszulni parancsol, nem pedig toleránsan megvitatni engedi.

Ibn Ruszta 870 körüli kazáriai állapotokat 930 körül írja le, és megállapítja a magyarokkal kapcsolatban: "Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos népek ellen." (Győrfy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Gondolat, 1958. 54. oldal.)

A magyarok végleges elvonulása utáni állapotok már más képet mutatnak a kazár vezetőkről is.

Ibn Fadlán így ír a 921-922. évek állapotáról egyidejűen: "A kazár királyát kagánnak nevezik. Ő minden négy hónapban csak egyszer jelenik meg nyilvánosan. Egyébként teljes visszavonultságban élt. Őt magát a nagy Kagánnak, helyettesét Kagán bégnek nevezik. Az utóbbi vezeti a seregeket és igazítja az ügyeket... Mindennap a Nagy Kagán elé járul, megalázva magát Isten színe előtti alázattal. Csak mezítláb járul eléje... A nagy király szokásai közé tartozik, hogy nem ül le az emberekkel és nem beszél velük. Őhozzá sem megy be senki azokon kívül, akiket említettünk." p. m. 61. oldal) "A király szokásai közé tartozik, hogy húsz feleséget tart. Feleségei közül mindegyik a neki alávetett királyok lányai közül származik. A király vagy jószántukból vagy erővel veszi el őket. Van még hatvan rabszolgája és ágyasa is... Ha a király kilovagol, akkor az egész sereg kivonul vele, tekintettel arra, hogy Ő kilovagolt, mégpedig úgy, hogy egy mérföld távolságra van tőlük. Ha őt bármelyik alattvalója megpillantja, teljesen arcra borul előtte, és nem emeli föl fejét addig, arcig el nem haladt mellette. S ha a király valahová sereget küld, az semmi szín alatt hátat nem fordít, mert ha megfutamodik, mindenkit megölhet, aki csak visszatér hozzá. A vezéreket és helyettesét pedig, ha megfutamodik, maga elé rendeli, odaviteti feleségeiket és gyermekeiket is, és szemük láttára másnak adja őket, s ugyanúgy tesz lovaikkal, ingóságaikkal és házaikkal is. Néha mindegyiküket kettévágatja vagy keresztre feszítteti, vagy nyakuknál fogva fára kötteti őket, néha pedig, ha kegyet akar gyakorolni velük szemben, lovásszá fokozza őket... A kazárok és királyuk zsidó. A szlávok és a többi szomszédaik is alattvalóik voltak, szolgai alázattal fordultak hozzájuk és engedelmességet tanúsítottak velük szemben."

Annak illusztrálására, hogy még a marxista történész, mint Bartha Antal, sem tudja könnyen kivonni magát a talmudizmus megtévesztő hatása alól, idézzünk már említett könyvéből. A kazár Kaganátusról írja: "Vizsgálódásainkat nem terjeszthetjük ki eszmetörténeti kérdésekre, de az olvasó figyelmét felhívjuk a Kaganátus államvallásának kérdésére."

Viszont minden marxista történeti munka telve van eszmetörténeti kérdések elemzésével és annak magyarázgatásával, hogyan születtek meg a különböző eszmék az emberek társadalmi helyzeteiből, osztályküzdelmekből. Pl, a kereszténységről mindig azt olvassuk, hogy teljesen természetes magyarázat: az elnyomottak szenvedéséből jött a másvilági boldogság reményt adó hite. A vulgarizáló marxista irodalom nem óhajtotta megismertetni olvasóit, mit mondanak erről a kérdésről a hozzáértő keresztény tudósok. Bartha ebből a szempontból mutat ugyan fejlődést, de a kényes pontnál, a talmudizmus megismertetésének kérdésénél ó is megtorpan: NEM terjesztheti ki erre vizsgálódásait. MIÉRT NEM? Hiszen a marxizmus mindig kiterjesztette vizsgálódásait eszmetörténeti kérdésekre, ha a nem talmudisták bűneiről, tévedéseiről volt szó. Itt meg kellett volna ismertetnie olvasóival, mit mond magáról a talmudizmus és a Talmud, és mit mondanak róla a kívülállók és a történelem. És éppen Kazária esetében. Akkor nem írta volna le a továbbiak során ezt a mondatot: "...egy államilag senki által nem támogatott, de szinte mindenki által gyűlölt, üldözött vallás hivatalos befogadásában nem véletlent, hanem a Kaganátus független politikájának egyik jelét kell látnunk". (U. o. 157.)

A független politika akkor jelent elismerést, amikor a függetlenséget a vezető osztály az egész nép javára használja föl. Kazáriában pedig a "független" talmudista vezetőség idegen zsoldosokkal irtotta ki saját népét. Bartha nem a magyarokat mondja üldözötteknek (hiszen a talmudizmus üldözte őket), de a talmudizmust siet "üldözött vallásnak" nevezni...

Éppen Kazária példája mutatja a talmudista módszert. Több mint évszázadnyi idő alatt legfeljebb 300 kazár vezető család vette föl a talmudi hitet, mely számukra mérhetetlen hatalmat, gazdagságot és kizsákmányolási lehetőséget biztosított "Isten" nevében.

Dr. ZAKAR András szintézisét, minden vélemény hozzáadása nélkül, azért közöltük, hogy az olvasó megismerje Kazária történetében a honfoglalásra induló magyar őseink társadalmi erkölcseit, ténykedését és elhatározásuk indítékait. Láthatjuk, hogy Kazária történetében különbséget kell tenni a BULÁNI KORSZAK és az OBADJA KORSZAK államvezetési rendszere, törvényei és a köznép életfeltételeinek lehetősége között.

A BULÁN KORSZAK vezette be a zsidó vallást, de az vette fel, aki akarta, és Kazáriában vallásszabadság uralkodott.

Az OBADJA KORSZAK államvezetése törvényileg szünteti meg a vallásszabadságot, és Kazária minden lakosa részére kötelezővé teszi a zsidó vallást - annak törvényét (tóra) és e törvény végrehajtásai utasításának (a Talmudnak) alkalmazásával.

A kazár szövetségben lévő magyarok (illetve magyarfajú népek) saját vallásuk elleni rendelkezésnek minősítik Obadja diktátori működéséből származó sérelmeket. GYŐRFFY György ad igen áttekinthető képet a Közel- és Távol-Kelet népeinek történelmi eseményeiről "Napkelet felfedezése" c. könyvében. (Gondolat, Bp. 1965.) Itt a következőket olvashatjuk (9. old.): "Midőn a kazárok egy része fellázadt a zsidó hitre áttért uralkodó osztály ellen, s a lázadást leverték, a lázadók a függetlenné vált magyarokhoz csatlakoztak"

Dr. Győrffy ezen megállapítása talán a legjobb cáfolat dr. Bartha említett cikkében alcímként kiemelt azon állítására, hogy a kazárok a zsidó vallást választották. Ha "választották" volna, akkor nem lázadtak volna fel ellene, mondja a logika. Lehetséges, hogy a nép - a Bulán korszak idején - közömbösen viselkedett a zsidó vallással szemben, és az érdekelt arisztokrácián kívül is volt olyan, aki - mint dr. Bartha írja: "a legrégibb bibliai vallás elfogadásával csatlakozni akart a magas civilizációhoz". Azt is elhisszük, hogy "a kazárok politika bölcsességét és szervezettségét Bizáncban és a Bagdadi Kalifátusban egyaránt nagyra értékelték", miként dr. Bartha írja- de milyen időpontra vonatkozik ez a megállapítás...? A következő mondat azonban kétségessé teszi ezt a gondolatot, mert dr. Bartha azt állítja, hogy a kazárok "eszmei és vallási ügyekben meglehetősen nagyvonalúak voltak". Nagyvonalúságnak lehet nevezni a vallásszabadság betiltását és egyetlen vallásnak kötelezővé tételét az állam minden lakosára...? Ha a kereszténység vagy az izlám vallásgyakorlatának kötelezettsége lett volna Kazáriában elrendelve - akkor is "nagyvonalúságot" fedezne fel dr. Bartha a kazár kormányzat erényeként...? Ezek olyan kérdések, melyek feleletet nem kérnek.

Felelet helyett azt kell megállapítanunk, hogy dr. Bartha történelmi kiértékelése Kazária tekintetében - igen "vonalas", és a zsidóság vallási felmagasztalásához simul. Dr. Barthának joga van ehhez, hiszen a gondolat szabad, és pontosan ma ezeket a gondolatokat - egyéni szempontból tekintve is - hasznos leírni. Mi csak azt nem értjük, hogy mi szüksége van a mai világot mozgató zsidóságnak arra, hogy a honfoglaló magyarok előtt dr. Bartha egy olyan népet lovagoltasson Dunacsébre, amelyik halottai sírjába olyan ékszereket és lószerszámokat rakott, melyeken "zsidó vallási jelképek vannak bekarcolva"?

De azt sem értjük, hogy eddig erről régészeink semmit nem mondtak, és az avar-magyar temetők nagy ismerője, dr. László Gyula sem írt soha arról, hogy a magyarok előtt hont foglalt volna olyan nép, mely zsidó vallási jelképeket használt hiedelemvilágában.

Mi is írunk "epilógust". Dr. Bartha cikkének díszítésére közölt egy vallási szertartásra használt, hétágú gyertyatartót - a zsidó menórát. Írja, hogy ez is Dunacsébről való. E kép felett leírja Árpád pajzsra emelését a következőképpen: "Bíborbanszületett Konstantin jegyezte föl annak a magyar politikai berendezkedésnek kazár eredetét, mely honalapításra képesítette a magyar népet. A bölcs és bátor nemzetségből származó Árpádot kazár követek jelenlétében, kazár szokás és a kazár törvények szellemében pajzsra emelve tették meg nagyfejedelemnek. A pajzs Itt az égboltozat kerek pajzsának, a NAPNAK a jelképe..."

Miután tudjuk azt, hogy mindez az OBADJA KORSZAKBAN történt, tehát akkor, amidőn Kazária államvallása a talmudi alapokon nyugvó zsidó vallás volt, és minden más vallást e korszak kazár államvezetése betiltott-Árpád pajzsra emelését a magyar ősvallás Napistenének imádatában végzett hitvallásnak tekinthetjük. Ugyanis a NAPISTEN neve a Bibliában BÁL, és a zsidó vallás üldözte a napkultusz híveit. Ez a kazár szokás azoknál a kazároknál élhetett csak, akik régen a kazár-magyar-szabír azonossági államszervezetben éltek, a régi kazár törvények és nem a pajzsra emelés idejében Kazáriában érvényben lévő mózesi törvények határozata szerint. Az említett "kazár követek" pedig csakis a dr. Győrffy által említett és a magyarokhoz csatlakozó kazár lázadókból adódhattak.

forrás: www.angelfire.com