2010.04.03. 12:44 kkbk.blog
A fehér transzparensen kilenc fekete kereszt emlékeztet azokra az egykor volt libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkossága összefüggésbe hozható a 2000. és 2005. közt Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában álló Hajdú-Bét botrányos csődjével.
Mint ismeretes, az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója 2003-ban a piac nemzetközi válsága miatt fizetésképtelenné vált. A Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztők évekig hiába követelték a mintegy öt és fél milliárd forintos kintlévőségüket... Az így ellehetetlenült helyzetbe került termelők közül sajnos sokan már csak az öngyilkosságot láthatták kiútnak... Mint ahogy arról a ma készített felvételeink tanúskodnak, vannak, akik ezt nem felejtették el.
Bajnai Gordon kormányfői jelölése kapcsán az ügy tehát újra felszínre került.
Már négy éve futnak a pénzük után a Hajdú-BÉT károsultjai. A társaság felszámolási eljárása alatt a kárt szenvedett termelők csak 80-100 millió forinthoz jutottak hozzá csaknem hatmilliárdos követelésükből. A libatenyésztők petíciót adtak át tegnap a Magosznak, kérve, hogy járjon el ügyükben az agrárminiszternél. Az eltelt négy év alatt mindössze 80-100 millió forint térült meg a Hajdú-BÉT beszállítóinak 5,9 milliárd forintos kárából.
Hajdú-Bétről a parlamentben
Font Sándor fideszes képviselő Bajnai Gordonnal kapcsolatban tett fel azonnali kérdést a miniszterelnöknek. Font azt tette szóvá, hogy - amint azt megírtuk - Karsai József szocialista képviselőt egy öngyilkossá lett parasztember fia felhívta telefonon, és azt kérdezte, hogyan lehet, hogy 10 ezer milliárdos EU-s támogatások fölött az a Bajnai Gordon diszponál, aki a csődbe vitt Hajdú-Bét tulajdonosának egyik vezetője volt. Font szerint a Hajdú-Bét pénzei offshore cégekbe áramlottak, és Bajnai is egy ilyen offshore cég vezetője volt. A képviselő azt kérdezte, hogy Gyurcsány tervei szerint az offshore cégekbe menekült emberek fogják-e ellenőrizni az EU-s milliárdokat.
A kormányfő viszontválaszában azt kérte Fonttól, hogy valamilyen kézzel fogható dologgal vádolja meg Bajnait, mert az, hogy egy külföldön bejegyzett cég vezetője valaki, az még nem bűn. "Tessék eljárást indítani!" - szólította fel Gyurcsány Fontot.
Öt évvel a Hajdú-Bét csődje után is azt állítja Bajnai Gordon: elkerülhetetlen volt a feldolgozó felszámolása, arra viszont nem válaszolt, hogy miért nem kártalanították a libatenyésztőket. Pedig a napokban nyilvánosságra került dokumentumok szerint a feldolgozónak egy évvel a felszámolás előtt még több száz millió forintja volt - egy részét kölcsönadták a Bajnai vezette tulajdonos, Wallis Rt.-nek, és az is kiderült: a cég a Hajdú-Bét milliárdjaival spekulált a devizapiacon.
Újabb dokumentumok cáfolják Bajnai Gordon azon kijelentését, miszerint az "utolsó pillanatig próbálták menteni a helyzetet", mígnem "be kellett látniuk, hogy ez nem megy". A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint egy évvel a felszámolás előtt 86 millió euróval, mai árfolyamon több, mint 25 milliárd forinttal spekulált az árfolyamváltozásokra devizapiacon a Hajdú-Bét megbízásából a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt., a baromfi-feldolgozó tulajdonosa. Az anyacég határidős devizaügyletekkel akarta csökkenteni a Hajdú-Bét bevételeinek árfolyamkockázatát. A tranzakciókról szóló kimutatások alapján azonban megállapítható, hogy az ügyletek túlnyomó része veszteséges volt. Volt amelyen egy év alatt 67 milliót vesztett a 2003 decemberében fizetésképtelenség miatt csődbe ment Hajdú-Bét.
Egy másik, Bajnai által is szignált dokumentumból az derül ki, hogy 2004. januárjában Hajdú-Bét elengedte a Bábolna Rt. korábbi, 119 milliós tartozását. Három hét múlva az állami cég mégis fizetett, de akkor már a baromfi-feldolgozó helyett egyenesen a Bajnai Gordon vezette Wallis számlájára került a pénz.
Máshogy is szivattyúzták a pénzt
A csőd szélére került Hajdú-Bétből máshogy is megpróbálták kiszivattyúzni a pénzt - a jegyzőkönyvek szerint 2008 decemberében a baromfi-feldolgozó 125 millió forintot adott kölcsön gazdag tulajdonosának, az ingatlaneladásokon pedig több száz milliót kereshetett a Wallis. A libatenyésztőket mégsem kártalanították, 600 család ment csődbe, kilencen öngyilkosok lettek.
"Nem értettünk hozzá" - Bajnai Gordon, a Wallis Rt. volt vezérigazgatója 2006-ban ennyit tudott mondani a tőle magyarázatot váró libatenyésztők képviselőinek. A vállalkozók aziránt érdeklődtek, miért csődölt be egy egész iparág, és miért lett földönfutó több száz család azt követően, hogy a Wallis-csoport befektetőként átvette a Hajdú-Bét Rt. irányítását. Ez a szakértői alapállás 2003-ban, amikor a baromfitenyésztéssel és -forgalmazással foglalkozó nagyvállalat fizetésképtelenné vált, Bajnai Gordont hazánk egyik legsikeresebb felső vezetőjévé tette. Az akkor 35 éves fiatalember ugyanis érdemei elismeréséért 2003-ban vehette át a Menedzserek Országos Szövetségének nagydíját, az Év fiatal menedzsere kitüntetést. A reményteljes közgazdász karrierjének csúcsra járatásában ezen sikerek mellett sokat segített édesapja, akinek vállalkozásában Bajnai Gordon már a kilencvenes évek elején a pénzügyi szektorban dolgozhatott régi barátjával, Gyurcsány Ferenccel.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges