Batthyány-Strattmann László (1870–1931) abból a Batthyány családból származott, amely hosszú évszázadokon át jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. A család még a XIII. században a Zala megyei Kővágóőrsről nevezte magát, de a XIV. század végén beházasodással megszerezték a Fejér megyei Battyán birtokát, és a leszármazottak már a Batthyány nevet viselték. A család férfi tagjai közéleti és egyházi méltóságokat viseltek, így az első Batthyány nevet viselő férfi, Boldizsár már Vas vármegye főispánja, később boszniai bán lett. Az ő nevével kezdődik a család Vas megyei története, az első megyei birtokok megszerzése. Fia, Ferenc mint országos zászlós részt vett a mohácsi csatában, majd leszármazottai megszerezték Körmend várát és környékét. A család a XVII. században már több ágra bomlott, közülük György és Gáspár 1628-ban bárói, Ádám 1630-ban grófi méltóságot kapott. A grófi ágból származott Batthyány Ádám (1662–1703), aki 1692-ben feleségül vette Strattmann Eleonóra grófnőt, és azóta az elsőszülött fiú mindig örökli a Strattmann-féle hitbizományt, viseli a kettős nevet. A család további emelkedését jelentette, hogy a hétéves háborúban részt vevő Batthyány Károly hősiességéért birodalmi hercegi címet kapott, amit csak az elsőszülött fiú örökölhetett. Károly gyermektelen volt, így a címet és a körmendi hitbizományt fivére (Lajos) utódaira hagyta. Ettől kezdve a hercegi címet és a hitbizományt mindig az elsőszülött fiú örökölte, így nyerte el 1915-ben Batthyány László orvosdoktor is.
Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin. Apja, József gróf (1836–1897) Moson, később Jász-Nagykun-Szolnok megye főispánja volt. A szülők a hitbizomány és a hercegi cím várományosaként László fiukat politikai pályára szánták, rendkívül alapos nevelésben részesítették. Középiskoláit a kalocsai és a bécsi jezsuitáknál végezte, de már itt kitűnt természettudományos érdeklődésével és hajlamával. Középfokú tanulmányainak befejezése után a Bécsi Gazdasági Főiskola hallgatója lett, de fél év múlva abbahagyta tanulmányait, huszár önkéntesként szolgálatot vállalt a hadseregben. Itt sem érezte jól magát, mert szolgálati idejének letelte előtt leszerelését kérte, amit meg is kapott. Már 1892 őszén a Bécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója, ahol négy éven át kémiát tanult. Kötelező tanulmányainak elvégzése után, 1896 őszén választott szaktudományából doktori oklevelet szerzett, majd azonnal beíratkozott az orvosi karra. Mind kémikus-, mind pedig orvostanhallgatóként az évfolyam kiválóságai közé tartozott. Orvosdoktori oklevelét 1900 májusában kapta meg.
Sokoldalú képzettsége következtében a rokon tudományokban is alapos jártassággal rendelkezett, ami nem megvetendő későbbi pályája során. Már bölcsészhallgatóként önálló kémiai kísérleteket végzett, a kémia iránti vonzalma orvosi pályája során sem szűnt meg.
Medikusként érlelődött meg benne az a gondolat, hogy valamelyik birtokán kórházat rendez be és gyakorló orvosként ott fog működni. Már 1898-ban megalapította húszágyas köpcsényi kórházát, amit végzéséig szakképzett orvosra bízott. A diploma megszerzése után pedig átvette magánkórházának vezetését, majd új épületet építtetett és az ágyszámot százhúszra emelte. A kor követelményeinek megfelelően rendezte be, ahol nemcsak szembetegeket gyógyítottak.
Köpcsény Batthyány László saját birtoka volt, amit nagykorúságával nyert el. Lakossága valamivel több mint háromezer fő volt, német, magyar és horvát nemzetiségű nép lakta.
A köpcsényi szemorvos
Köpcsényi gyakorlata alatt fordult a szemorvoslás felé, emellett a népbetegségek tanulmányozásának szentelte idejét. Éppen orvosi gyakorlata bizonyította, hogy milyen nagymértékűek voltak a századfordulón a magyar falvakban a vakságot okozó szembetegségek, mint például a trachoma. Ez érlelte meg Batthyány Lászlóban azt az elhatározást, hogy szemorvossá képzi magát és elsősorban a szembetegek gyógyításának szenteli életét. Bécsben sebész- és szülészmesteri vizsgát tett, majd 1906-ban szemorvosi oklevelét is megszerezte. Sokoldalúan kiképzett orvossá vált, aki köpcsényi kórházában szakmailag is átvette a vezetést. Itt kezdte meg szemorvosi gyakorlatát, de gyakran végzett sebészi műtéteket, szüléseket vezetett le és az általános belgyógyászati problémákkal hozzá fordulókat is eredményesen kezelte. Vagyonából hatalmas összegeket áldozott kórházára és betegeinek gyógyulására, ennek érdekében a legkorszerűbb felszereléseket vásárolta meg. A századfordulón még a nagyobb kórházakban is ritkaságnak számított a külön laboratórium, de köpcsényi kórházában már külön laboratóriumi részleget alakított ki.
A köpcsényi kórháznak messze vidékeken híre ment, s nemcsak azért, mert a „különc” Batthyány doktor ingyen kezelte a betegeket, hanem azért is, mert kiváló eredményeket mutatott fel. Már az első világháborút megelőző években óriási praxissal rendelkezett, betegforgalma bármelyik pesti kollégájával vetekedett. Sokszor naponta 80-100 beteget látott el, ami a napi több szemműtét mellett igen tekintélyesnek mondható. Ugyanakkor élénk figyelemmel kísérte a népbetegségek gyógyítását, az újabb kutatási és terápiás eljárások alakulását.
Egyik legnagyobb adományozója volt a szanatóriumi mozgalomnak, amely társadalmi összefogással célul tűzte ki maga elé, hogy minél több tbc-szanatóriumot létesítsen. Batthyány-Strattmann László volt az egyik ösztönzője és anyagi támogatója a hasonló Vas megyei szervezet átalakításának, valamint a körmendi tbc-gondozó megszervezésének.
Az első világháború kitörése fordulatot jelentett életében: nem vállalt katonaorvosi beosztást, igaz, rangjánál fogva nem is volt számára kötelező. Viszont az sem, hogy a katonai szolgálatra behívott köpcsényi körorvost ingyen helyettesítse, miközben tovább vezette magánkórházát, és így egyszerre két helyen állt helyt a betegek érdekében. A faluért való aggodalom vezette erre az elhatározásra és az a tudat, hogy orvos nélkül marad közel háromezer ember.
A visszaemlékezések szerint ez idő tájt alig pihent naponta 3-4 órát, vállalta a hivatásával járó összes nehézséget. A családi törvények értelmében 1915-ben megörökölte a hercegi címet és a körmendi hitbizományt. Az új birtokok átvételével nemhogy könnyített volna helyzetén, még többet tevékenykedett. Körmenden is szemkórházat rendezett be, de 1918-ig továbbra is ellátta a köpcsényi körorvosi feladatkört.
Az első világháború alatt érte a legnagyobb tudományos megtiszteltetés: 1917-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába hívta és rendes tagsággal tüntette ki. A politikai és a közélettől visszavonult ember, a tudós orvos számára ez volt élete legnagyobb kitüntetése. Őszintén büszke volt e megtiszteltetésre, és alig volt olyan akadémiai tudományos ülés, ahol ne jelent volna meg.
Meggyőződéses legitimista
Életútjának megrajzolásánál kell megemlíteni, hogy távol állt tőle minden polgári demokratikus vagy szocialista politikai eszme. Meggyőződéses legitimista és Habsburg-párti volt, annak ellenére, hogy működési körzetében óriási szociális alapítványokat tett, emberszeretetből a vidék legszegényebb és legelesettebb rétegét gyógyította ingyen. Világosan látta a vidék köz- és egészségügyi elmaradottságát, amin a maga eszközeivel igyekezett segíteni. Politikai felfogásában hajthatatlan volt, így 1918 őszén elutasította az együttműködést a Károlyi-kormánnyal, majd később a proletárhatalommal is. Hasonló álláspontra helyezkedett a Horthy-rendszerrel szemben is. A két világháború között a magyar politikai életben jelentős szerepet játszó Habsburg-párti legitimisták közé tartozott, így 1921 tavaszán Körmenden fogadta és hűségéről biztosította IV. Károlyt az emlékezetes puccskísérlet alatt. Valójában ez volt egyetlen nyilvános politikai szereplése. Ez előtt és után csak orvosi hivatásának élt.
Az első világháborút követő területi elcsatolások után Köpcsény Ausztriához került, ahol hamarosan felszámolta kórházát, minden erejét a körmendi szemkórház fejlesztésére összpontosította. Itt létesített egy tekintélyes szakkönyvtárat, és a legszínvonalasabb hazai és külföldi folyóiratokat járatta, hogy elméleti tudását alkalmazhassa a gyakorlatban. Szinte élete utolsó napjáig gyógyított, súlyos betegségét Bécsben és Budapesten kezeltette. Munkakedvének és erejének teljében ragadta el a halál 1931. január 22-én. Eltávozása őszinte gyászt váltott ki mindenütt.
Halálával kapcsolatban írta az Orvosi Hetilap: „Milyen magasztos példamutatás ez ebben a nyomorult országban, mely még most sem ébredt az emberi élet és egészség legfőbb becsének tudatára, és amikor meglévő kórházainkban földre terített pótszalmazsákokon gyógyulnak és szülnek a boldog odakerülők, takarékosságból bezárásra, klinikai ágyak megszüntetésére gondol. Az ország és a nemzet e kínos helyzetében gondolnak-e a latifundiumok, egyházi alapítványok és bankok nagyurai arra, hogy segítséget nyújtsanak, hogy kórházakat alapítsanak és fenntartsanak, hogy rádiumot vásároljanak, hogy kutatásokat támogassanak?”
Elkötelezett orvos
Batthyány-Strattmann László elsősorban gyakorló orvos volt, a gyakorlat szabta meg orvosi tevékenységét, ennek rendelte alá életét. Általános orvosi érdeklődése az orvostudomány egészére kiterjedt, ezen belül különösen a népbetegségek iránt érdeklődött. Így már egyetemi évei alatt ismerte Clemens Pirquet-t, aki 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját. Ez tette lehetővé a fertőzések korai felismerését és gyógykezelését. Ugyancsak ő bizonyította be, hogy a rossz táplálkozás milyen nagy szerepet játszik a fertőzés kialakulásában. A Pirquet-oltást Batthyány László az elsők között alkalmazta, és szép eredményeket ért el a megelőzés és a korai felismerés területén.
Azonban érdeklődése és gyakorlata középpontjában a szemészet állt. Orvosi működése során több mint 20 ezer műtétet hajtott végre. Műtéti technikája nagy elismerést váltott ki szakmai körökben, hasonlóan gyógyulási eredményeihez. Szakmai kapcsolatai révén állandóan tudomása volt a szemészet legújabb eredményeiről, bővítette gyakorlatát mások eredményeivel, de sajátját is szívesen átadta másoknak. Élénk levelezésben állt Blaskovits Lászlóval, Hoór Károllyal, Grósz Emillel és Csapody Istvánnal. Gyakran kérte véleményüket, tanácsaikat a speciális esetekben.
Saját költségén kiadta magánkórházának éves anyagát, felsorolva az érdekesebb eseteket. Rendszeresen közölt külföldi szaklapokban, főleg a német nyelvterület szakkiadványaiban. Nem sok közleményt írt, de működéséről sokan tudtak az ország határain kívül is. Talán ebben is szerepet játszott az, hogy furcsának találták a „herceg-orvos” polgári foglalkozását. Ezzel maga is tisztában volt, éppen eredményeivel kívánta bizonyítani ennek ellenkezőjét.
Vagyona és származása miatt számos társadalmi és tudományos egyesület és társaság hívta tagjai sorába, amit az esetek többségében elfoglaltságára hivatkozva elhárított. Nem volt különc arisztokrata vagy az osztályával meghasonlott ember, hanem orvos, és mindig ennek a hivatásnak a szellemében kívánt élni, dolgozni. Nem fűtötték különös tudományos ambíciók, nem pályázott egyetemi tanszékre, a legnagyobb sikernek a gyógyult beteget tartotta. A gyakorlat által megkövetelt szakmai színvonalat képviselte, amit emberi tartalommal töltött meg. Élete végén felismerte a radiológia hallatlan jelentőségét, és ilyen irányú kísérleteket is végzett. Lelkesedése a választott pálya iránt nem hagyta el még utolsó napjaiban sem.
dr. Kapronczay Károly
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
