Kontinensek rengő nászán taszít löszös hamuba
az utolsó idők golgotája.
Alázatban szakadó lélegzet ecetfelhőt iszik,
cseppek lábnyomában.
Tragédia fúga hantok tetején hal
sötétség órájában,
temet földi maszlagot babéros géniuszok ágyásában.
Istenember teste zihál liángócos bűnök rostjában.
Most ketten meghalunk, fa szélütéses teste zuhan,
szálka a feltámadásban.

Nímand strázsás stációjában,
gyarlósághoz tapadó lojalitásban ébredek,
ahol mély,monoton könyörgések ontnak még lehelletet.
Folyamatos vezeklések egymást erősítve adják kenetemet.
Összakarat zengésében csökkenés nem lehet.
Szentek közössége:fanatikus falanx,-levegőt sem vehet.
Szentlélek kersztesége bilincsli félekmemet.
Jelen vagyok? Térdere kényszerülve. Erőltetett menet.

Álomdimenzióban mérettetik az idő,
megyek a páraösvény sértetlen szövedékén.
Vagyok, és megcáfolhatatlanul haladok.
Negatív ok létezését rombolják mustármagok.
Villámcsík testek kegyeletét nem méltatlanítja csipkeburkolat,
önállóan és langyosan izzanak.

Eszmélet. Azonosulás porhüvelyű testemmmel
a mérleget gravitáló egyensúlyozás:tudat.
Alfából Origo az utad az emlékmás áldással oltott talaján.
Nem irígyelt földi tokkal állok köztetek
megtisztult szolgáim némán.

Lelkiismeret bénult állapotából csurog ki a vétkek folyama belőlem,
Bábel által meg nem zavart mormolás a jelszó,
ez kegy csupán, a birtoklás bennem.-
Állok, lábon vagyok, helyben.
Végzésben egy dipólust várok érdemben.

Emberien csüggedek, és csak egészen egyszerűen
feljajjong a szomorúság bennem.
én tehetetlen.

Felállt szentem.

                                 Ferenczi Zsuzsanna